Joe Biden most Kambodzsát keverte össze Kolumbiával

2022. november 13. – 13:47

Másolás

Vágólapra másolva

Akárcsak Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, úgy Joe Biden amerikai elnök is részt vett a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének kambodzsai csúcstalálkozóján, ahol (és már előtte is) belefutott egy kellemetlen tévesztésbe, csak ezt most nem jelezte előre, mint akkor, amikor az ukránokat a magyarokkal és az ukránokkal keverte.

Az első bakiba még indulás előtt szaladt bele, írja a FoxNews, amikor a sajtónak nyilatkozva azt mondta, Kolumbiába megy, a másodikba pedig már a találkozó, amikor azt mondta:

„Megtiszteltetés volt májusban a Fehér Házban vendégül látni, most pedig újra együtt vagyunk Kambodzsában. Alig várom, hogy még jelentősebb előrelépéseket érjünk el, mint korábban. Szeretném megköszönni a kolumbiai miniszterelnöknek, hogy az ASEAN elnökeként vezetik a találkozót” – fogalmazott Biden, összekeverve a két, egymástól igen távol fekvő országokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!