Felforgathatja a hatalmi erőviszonyokat Washingtonban a keddi félidős választás

• Kedden félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, a törvényhozás alsóháza, a képviselőház összes tagjáról, továbbá a felsőház, a szenátus tagjainak harmadáról szavaznak.
• Felmérések és előrejelzések szerint a képviselőházban nagyon nagy valószínűséggel a republikánusok kerülnek többségbe, a szenátus feletti kontroll pedig néhány szoros versenyen dőlhet el.
• A félidős választásokon általában is jellemző, hogy az elnök pártja veszít kongresszusi helyeiből, idén pedig a négy évtizedes csúcson álló infláció is nagyot ártott a demokratáknak.
• A republikánusok megítélésén azonban sokat rontott a legfelsőbb bíróság konzervatív fordulata, az abortuszhoz való hozzáférés szövetségi védelmének eltörlése, és az összeesküvés-hívő jelöltek is számos esetben ártottak nekik.
• Így is rengeteg, a demokratikus ügymenet iránt kevéssé elkötelezett politikus kerülhet be a szövetségi törvényhozásba, valamint juthat az egyebek mellett a választások lebonyolításáért is felelős állami tisztséghez.
• A washingtoni hatalom megoszlása pedig visszahozhatja az egymás kölcsönös elgáncsolását célzó politikai kultúrát, és egyebek mellett az ukrajnai háború menetére is hatással lehet.

A keddi félidős választásokat követően Joe Biden demokrata párti amerikai elnök jövő januártól minden bizonnyal részben vagy teljesen republikánus többségű kongresszussal találja majd szemben magát, ami számos komoly változással járhat.

Az Economist modellje 225 helyet jósol a republikánusoknak és 210-et a demokratáknak a képviselőházban, a szenátusi előrejelzésük 51-49-es republikánus többséget vár. A FiveThirtyEight modellje 84 százalékra teszi annak az esélyét, hogy republikánus többség lesz a képviselőházban, míg a szenátusban 59 százalékot ad a republikánus hatalomátvételre. Azaz a képviselőház szinte biztosan elúszik Joe Biden pártja számára, a szenátus pedig néhány, nagyon szorosnak ígérkező versenyen múlik majd.

A jóslást erősen nehezíti, hogy idén kevesebb a felmérés, mint az elnökválasztási évben, és egyes fontos csatatérállamokban, például Georgiában kifejezetten gyenge volt a közvélemény-kutatási felhozatal. Mint a korábbi amerikai és európai voksolások esetében is kiderült, a felmérések megbízhatóságát nagyban rontják egyes technológiai és társadalmi változások: különösen a jobboldali szavazók válaszadási hajlandósága jelentősen csökkent, a régi, telefonos módszerrel általában véve nehezebb elérni az embereket, a felmérések súlyozása nagyobb kihívás.

Emiatt egyszerre igaz, hogy ha a felmérések a korábbi évekhez hasonlóan egy kicsit alulmérik a republikánusokat, akkor akár tarolhatnak mindkét házban; valamint az is, hogy a kampányfinisben befutott, a republikánusok előnyét mutató felmérések egy jó része nem valami erős módszertanilag, ezért az is elképzelhető, hogy a demokraták a végén jobban szerepelnek a vártnál.

Hagyományosan bukik az elnök pártja

Ezzel együtt a félidős választás hagyományosan az ellenzéknek kedvez. 1946 óta mindössze kétszer fordult elő, hogy az elnök pártja növelni tudta kongresszusi székeinek számát a félidős választáson (1998-ban és 2002-ben). Ha nem a kongresszusi helyek számát, hanem az elnök pártjának képviselőházi jelöltjeire leadott szavazatok arányát (azaz kvázi a „pártlistás szavazatokat”, ha lenne ilyen Amerikában) nézzük, akkor is elég egyértelmű a történelmi tanulság: szintén 2002-ben nyert legutóbb a „kormánypárt” (amikor a 2001. szeptember 11-i terrortámadás megdobta a kormányzó, és általában keményebb külpolitikai vonalat képviselő republikánusokat), ezt megelőzően 1978 volt az utolsó győzelem.

A második világháború óta eltelt időszak 19 félidős választásából 14-et bukott az elnök pártja, és a maradék három győzelem az 1950-es és 1960-as években volt, amikor kevésbé volt megosztott a politika, és a médiatér szűkössége eleve temperálta a kilengéseket.

A jelenségre több potenciális magyarázat van. Az egyik, hogy a félidős választáson jellemzően alacsonyabb a részvétel – az elnökválasztás jobban megmozgatja az embereket –, és inkább az elnökkel és a kormánnyal elégedetlenebbek hajlandóbbak az urnához járulni. A másik fő magyarázat azt állítja, hogy az ingadozó választók többsége egyik politikai oldal ideológiai programjával sem azonosul, ezért a félidős voksoláson hajlamosabb az ellenzékre szavazni, hogy ezzel ellensúlyt támasszon a kormánynak a kongresszus jobbra (vagy republikánus vezetés esetén balra) tolásával. (Ezt termosztátmodellnek szokás nevezni, amely szerint a választók úgy viselkednek, mint egy termosztát, ami bekapcsol, ha túl hideg van, de lekapcsol, ha túl meleg lesz, egy közepes hőmérsékleten tartva a szobát.)

Nem segítette a Demokrata Pártot, hogy Joe Biden elnök megítélése elég gyenge: a FiveThirtyEight felmérésátlaga szerint 53 százalék szerint rossz munkát végez az elnök, és csak 42 százalék elégedett vele. Ez nagyjából azonos arány, mint amit elődje, Donald Trump tudott felmutatni elnöksége azonos időszakában.

Ezzel kapcsolatban népszerű felhozni, hogy az amerikai társadalom és a média minden eddiginél megosztottabb (polarizáltabb), emiatt az elnök valós teljesítménye egyre kevesebb hatással van megítélésére. Ugyanakkor Biden és a Demokrata Párt jelenlegi, gyenge esélyeit nem lehet csak ezzel magyarázni: az amerikai választókat hagyományosan a gazdasági kérdések foglalkoztatják a leginkább, és felmérések szerint a mostani félidős voksolás előtt is leginkább ez mozgatta meg fantáziájukat.

Mint arról részletesen is írtunk, e tekintetben a demokraták vert helyzetből indultak: az infláció négy évtizedes csúcson van, a reálbérek csökkennek, a lakossági fogyasztás növekedési üteme lassul, a jelzáloghitelek kamatai nőnek, a tőzsde mélyrepülése miatt a megtakarítások elpárologtak.

Biden és a demokraták szerint ezek globális jelenségek, amelyekről nem elsősorban a párt és a kormány tehet. Azt is igyekeztek hangoztatni, hogy a gazdaság és a foglalkoztatás nő, a munkanélküliség történelmi mélységekben van, és gazdasági csomagjaik sokat tettek azért, hogy a koronavírus-járvány nem döntötte romba az amerikai gazdaságot, az emberek pedig jobban élnek, mint négy (vagy két) éve. A republikánusok ezzel szemben a kampányban azt sulykolták, hogy személyesen Joe Biden, illetve a demokraták által megszavazott állami költekezés felelős az elszaladó inflációért és a magas benzinárakért, amiben egyébként van is valamennyi igazság, még ha ebben a formában nem is áll meg az állítás.

A termosztát most jobbra húz

A választók és a jobbos sajtó által felkapott többi téma sem kedvezett a demokratáknak. A kampányban központi szerepet kapott az erőszakos bűncselekmények növekedése, bár ezek előfordulása a Pew szerint hosszú ideje csökkenő tendenciát mutat. Az emberölések száma valóban megnőtt a járvány alatt, de idénre mérséklődött.

A republikánus politikusok visszatérő szlogenje az is, hogy a demokrata vezetésű városokban törvényen kívüli állapotok uralkodnak és tombol az erőszak, valójában a (jellemzően republikánus vezetésű) vidéki Amerika jóval veszélyesebb hely, mint a legtöbb nagyváros. Ennek ellenére a közhangulat a felmérések szerint azt tartja, hogy a helyzet romlik, és ezért természetesen a kormányt teszik felelőssé.

A másik oldalról a demokraták régóta próbálják tematizálni a fegyvertartás korlátozását mint az erőszak megfékezésének eszközét, és a nyáron 30 éve először fogadtak el egy mérsékelt szigorítást a fegyvereladásokra vonatkozóan, de nem lett komolyabb választási ügy a dologból. Joe Biden a választás közeledtével amnesztiát adott a marihuánabirtoklásért a szövetségi törvények alapján lecsukott 6500 embernek, és a marihuánatörvények enyhítését is megígérte, ami ugyan társadalmilag népszerű lépés, de sokat nem nyomott a latba a félidős választás előtt.

Hagyományosan rossz kampánytéma a demokratáknak a bevándorlás is, ahogy az a 2016-os elnökválasztáson világosan kiderült. Idén ugyan az infláció valamelyest háttérbe szorította a témát, de a migrációs nyomás történelmi csúcsra ért nyáron a déli határon, amire a Biden-kormány senki számára nem tudott megnyugtató megoldást találni: a demokrata balszárny szerint a hatóságok továbbra is a Trump-korszak módszereit idéző kegyetlenséggel lépnek fel; a republikánusok pedig abból próbáltak politikai tőkét kovácsolni, hogy demokrata vezetésű nagyvárosokba utaztatták a menedékkérőket, jogvédők szerint illegálisan (erről itt írtunk korábban).

A republikánus kultúrharcnak idén egyre kiélezettebb terepévé vált a közoktatás is, ahol nem elsősorban az amerikai oktatási rendszer alulfinanszírozása és teljesítménybeli problémái, hanem az került a célkeresztbe, hogy a liberális tankerületekben elkezdték mélyebben oktatni az amerikai rabszolgatartás történetét és annak jelenkori társadalmi következményeit, valamint nagyobb toleranciát mutatnak a transznemű diákok és más szexuális kisebbségek elfogadása és integrálása irányába.

A kultúrharc Floridában matektankönyvek betiltásához vezetett a rasszizmusra reflektáló feladatok miatt, és az iskolai sportcsapatokat is elérte, ahonnan kitiltották a transznemű lányokat. 2021 januárja és 2022 májusa között mintegy negyven olyan törvényjavaslatot nyújtottak be az egyes államokban, amely korlátozta, hogy mit lehet mondani a genderről az amerikai iskolákban, és csak 2022-ben 240 törvényjavaslat született az LMBTQ+ emberek jogainak korlátozásáról, nagyrészt a transzneműek jogait és a nemváltoztatás hozzáférhetőségét célozva.

A demokraták emellett pedig már csak azért is hendikeppel indultak, mert a választási rendszer a republikánusoknak kedvez: a demokrata szavazók jellemzően városokban tömörülnek, míg a republikánusok egyenlőbben oszlanak el, és uralják a vidéket. Ez különösen a szenátusra igaz, ahova mindegyik amerikai állam két szenátort küld, függetlenül népességszámától, így a kicsi, de erősen jobbos rurális helyek befolyása relatíve nagyobb. De az elvben egyenlőbb képviselőházban is igaz, hogy az egyes egyéni körzetek meghúzása inkább jobbra húz: a FiveThirtyEight szerint 187 olyan körzet van, ami demográfiai jellemzői alapján erősen balos, 208, ami erősen jobbos, és mindössze 40 olyan, ahol erősen billeg a mérleg nyelve.

Bár korábban voltak olyan félelmek, hogy ez a választási térkép tízévente esedékes, a 2020-as választás után lezajlott átrajzolásával romlik, valójában a FiveThirtyEight szerint hattal nőtt a szolidan balos helyek száma, és ezzel hattal csökkent a billegő körzeteké (bár az egyes államokon belül persze volt, ahol inkább jobbra, és volt, ahol inkább balra húzott az újrahúzás).

Mégis volt, ami a demokraták esélyeit növelte

Ezzel együtt a termosztatikus választói magatartás, a választási rendszer egyenlőtlenségei és a magas infláció fényében inkább a republikánusok azok, akik a felmérésekben gyengébben szerepelnek annál, mint a történelmi példa alapján kellene.

Ennek az egyik magyarázata az abortuszhoz való hozzáférés szövetségi védelméről szóló precedens eltörlése.

Az amerikai legfelsőbb bíróság konzervatív, republikánus elnökök által jelölt többsége júniusban úgy döntött, érvényteleníti azt az 1973-as döntést, amely kimondta, hogy az alkotmány jogot biztosít minden amerikai nőnek az abortuszra. (Erről itt írtunk részletesen.) Ezt követően számos, republikánus vezetésű állam törvényhozása elkezdte korlátozni, vagy egyes helyeken teljesen betiltani és kriminalizálni az abortuszt. Ennek hatására megcsappant a republikánusok – és a legfelsőbb bíróság mint intézmény – népszerűsége a felmérésekben, és az abortusz központi kampánytémává vált. Joe Biden azt ígérte, ha a demokraták nagyobb többséget kapnak a szenátusban, törvénybe foglalják az abortuszhoz való hozzáférés jogát (bár az egy másik kérdés, hogy az 1970-es évek színvonalánál valamivel maradibb társadalomszemléletű legfelsőbb bíróság mit lépne erre).

A másik magyarázat, hogy a republikánus jelöltek között jelentősen megnőtt azok száma, akiket nem a politikai közép megnyerésére való képességük reményében választottak hivatalos indulóvá. Számos trumpista aspiráns az exelnökhöz való lojalitásával szerezte meg a jelölést, de azóta nem muzsikáltak valami jól az ezekre a szólamokra csak mérsékelten nyitott választók körében, és a szenátusi versenyt eldöntő számos államban ennek is fontos hatása lehet.

A kulcsfontosságú Pennsylvaniában Mehmet Oz, a Dr. Ozként ismert tévés személyiség lett Trump kiszemeltje, de elég gyengén kampányolt a szintén nem túl meggyőző John Fetterman helyi demokrata induló ellen. A FiveThirtyEight utolsó adatai szerint akár egy százalékon belül is lehet majd a végeredmény, de több esélyt adnak Oz győzelmére.

Georgiában a republikánusok két éve nagyon szorosan bukták el a szenátusi többségüket: az amerikaifutball-játékosból republikánus jelöltté avanzsált Herschel Walkert a kampány során két nő azzal vádolta meg, hogy fizetett nekik, hogy vetessék el közös magzatukat – miközben korábban az abortusz korlátozása mellett kampányolt. Walkerbe még (egyik) jobbos fia is keményen beleszállt, így a felmérések szerint alig egy százalékkal jósolják Raphael Warnock demokrata szenátor elé egy olyan helyen, amelyet az országos hangulat alapján hozniuk kellene a republikánusoknak.

Két déli államban, Arizonában és Nevadában is szoros verseny várható. Előbbi helyen Mark Kelly volt űrhajós, jelenlegi demokrata szenátor fut jobban a trumpista kockázatitőke-befektető Blake Mastersnél; utóbbi államban a politikai dinasztiája reaganista gyökereit trumpizmusra váltó Adam Laxalt áll fej fej mellett Catherine Cortez Masto szenátorral szemben.

Ha nagyon szorosan alakul több állam is, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy magyar idő szerint szerda reggelre még nem lehet biztosan megmondani majd, melyik párt szerzi meg a szenátus irányítását. Georgiában ráadásul csak akkor dől el most a szenátori hely sorsa, ha az egyik jelölt 50 százalék felett végez (a két fő indulón kívül van egy libertárius jelölt is, aki elvihet valamennyi szavazatot), máskülönben december 6-án jön a mindent eldöntő szavazási kör.

Bár az utolsó napok eredményei alapján a szenátusi többségre már nagyobb a republikánusok esélye, ha nem relatíve erős demokrata és relatíve gyenge republikánus jelöltek indulnának néhány fontos versenyben, akkor a demokratáknak esélyük sem lett volna a szenátusi többség megszerzésére – írta Nate Silver, a FiveThirtyEight alapítója.

Silver szerint az országos közhangulat eleve a republikánusoknak kedvez, és a szenátus szempontjából szorosnak ígérkező államok – a fent említett Pennsylvania, Georgia, Arizona, Nevada, valamint Wisconsin, Észak-Karolina és Ohio – az országos átlaghoz képest eleve jobbra hajlanak. Emiatt a papírforma szerint simán 54-46 arányban kellene behúzniuk a szenátust a republikánusoknak. Ez a sok szoros verseny miatt jelen helyzetben sem kizárható forgatókönyv, de nem is valószínű (hacsak nem jelentős közvélemény-kutatási hibák miatt tűntek szorosnak ezek a versenyek).

Összeesküvés-hívők százai

A Washington Post gyűjtése szerint a félidős szövetségi választásokon, valamint azzal egy időben tartott tagállami választásokon induló 569 republikánus többsége, 291 jelölt hivatalosan nem ismeri el, hogy Joe Biden nyerte a 2020-as elnökválasztást, és a Donald Trump által képviselt összeesküvés-elméletekre hivatkozva azt állítja, a demokraták elcsalták a voksolást (miközben Trump próbálta meg elcsalni a választási eredmények szentesítésének megakasztására tett, a törvényhozás megostromlásában kicsúcsosodó kísérleteivel, valamint az olyan módszerekkel, mint amikor Georgia államban felszólította a helyi republikánus vezetést, hogy szerezzenek neki még pár ezer szavazatot.) Közülük 171-en olyan helyen indulnak, ahol szinte biztos a republikánus győzelem, további 48-an pedig hagyományosan billegő körzetekben.

A FiveThirtyEight gyűjtése szerint 199 republikánus jelölt van, aki szerint a 2020-as választást elcsalták Trumptól, további 61, akik szerint eddig megválaszolatlan kérdések merültek fel a választás tisztaságával kapcsolatban, 122 jelölt nem nyilatkozott nyíltan a kérdésben. Ezzel szemben 77-en voltak, akik szerint teljesen rendben volt a választás és 93-an, akik szerint világosan Biden nyert, de azért morogtak egy kicsit a dolog tisztaságáról.

A FiveThirtyEight prognózisa szerint 116 választástagadó és 8 választásszkeptikus juthat be a 435 fős képviselőházba. A százfős szenátusba három választástagadó bejutása reális, ott további hét olyan republikánus ül, aki szerint nem volt tiszta a 2020-as választás.

A republikánus jelöltek körében ráadásul a Trumphoz való lojalitáson túlmutató konteók is megjelentek, például a QAnon nevű, röviden nehezen összefoglalható mélységű téboly hívői is növekvő számban vannak (hosszabban itt foglaltunk össze a történet főbb elemeit). Ehhez az is hozzájárult, hogy egyes, a Demokrata Párthoz köthető kampánycsoportok jelentős összegeket áldoztak a szélsőséges republikánusok felemelésére, abban a reményben, hogy ez javíthatja a demokraták előnyét a novemberi félidős választáson. Már akkor is sokan figyelmeztettek rá, hogy nem feltétlenül okos taktika helyzetbe hozni olyan embereket, akik nem hisznek a demokráciában, de megválasztásuk esetén ők felelhetnek majd a választási rendszer felügyeletéért. Egyesek azt is felhozták, hogy ez a stratégia Trump esetében sem működött, ezért nem világos, miért működne most, amikor a trumpizmus visszatérőben van.

Ez utóbbi olyannyira látszik, hogy a republikánusok a kampányfinisben ismét elővették a korábban kicsit partvonalra került exelnököt, Donald Trump több szorosnak ígérkező államban mondott kampánybeszédet. A demokraták a gyenge népszerűségű Joe Biden mellett a régi idők sztárját, Barack Obamát is felhozták a pályára Pennsylvaniában, aki ismét bemutatta, hogy utódjainál jóval erősebb szónok – bár az kérdéses, hogy képes-e egy jó Obama-beszéd eldönteni az államot. (Az utolsó napok kampányáról itt írtunk.)

Az országos politika hangulata a kedden tartandó állami voksolásokra is rányomta a bélyegét. A két éve Bidenre szavazó Arizonában Kari Lake és Mark Finchem személyében két trumpista, a 2020-as választási eredményt tagadó republikánus a kormányzói és államminiszteri poszt esélyese. Pennsylvaniában – ahol két éve szintén Biden nyert – a Trump oldalán 2020-ban a választási eredmények szentesítésének megakadályozásáért harcoló Doug Mastriano jó eséllyel indul a kormányzói posztért, míg Michiganben hasonlóan erős trumpista jelöltek akarják bevenni az állami kormány vezetését.

Az állami választások a 2024-es elnökválasztás miatt is fontosak

A FiveThirtyEight összesítése szerint a 36 kormányzói versenyből tíz van, amelyet nagyjából biztosan és további négy, amelyet vélhetően demokrata jelölt nyer, míg a republikánusok esetében a biztos helyek száma 14, a valószínű helyek száma további három. Egy-egy verseny van, ahol a két párt egyike áll szoros nyerésre (az említett Kari Lake Arizonában, illetve a demokrata Laura Kelly az egyébként erősen jobbos Kansasban), és három, ahol nem megjósolható a verseny, a csatatérállam Nevada és Wisconsin, valamint a hagyományosan demokrata párti Oregon. Utóbbiak azért jelzik, hogy különösen az állami tisztségek esetében van, ahol nem a párthovatartozás és az országos politika számít, hanem a jelölt személye és beágyazottsága is, bár egyes szoros helyeken az is belejátszik a dologba, hogy az egyik pártból két rivális jelölt is indul.

A republikánus garnitúra minősége mindenesetre egyfelől azt valószínűsíti, hogy ilyen inflációs adatok mellett, kevesebb megosztó jelölttel nagyobb sikert érhetne el a párt, mint ami a felmérésekből látszik. Másrészt viszont azt is mutatja, hogy még az internetes konteók legsötétebb darabjaival sem tudta magát eléggé kompromittálni a párt ahhoz, hogy várhatóan ne keveredjen vissza a törvényhozási többségbe.

Ezek az állami pozíciók egyebek mellett azért is fontosak, mert közvetett vagy közvetlen szerepet játszanak az adott állam elnökválasztási eredményének szentesítésében. A demokraták szerint beláthatatlan következményekkel járhat, ha olyan emberek felelnek majd két év múlva az elnökválasztás tisztaságáért, akik két évvel ezelőtt tevékenyen részt vettek a csalási kísérletekben, vagy legalábbis retorikailag nem ismerték el a folyamatot (amelyben egyébként a republikánus vezetésű államok, mint például Georgia vagy Pennsylvania sem találtak kivetni valót).

A választási folyamatba való nyílt belenyúlás mellett számos kevésbé egyértelmű taktika is van az egyik párt szavazóinak elfojtására, amit egyes államok az idei félidős választás előtt is próbáltak bevetni.

Miután mindkét oldalon régi (bár vitatható) mantra, hogy a voksolás megkönnyítése és a részvétel növelése a demokratáknak kedvez, számos republikánus vezetésű államban – például Texasban, Georgiában, Iowában és Floridában – nehezítették a választáson való részvételt, például a választói névjegyzékbe vételi követelmények és határidők szigorításával, a szavazókörök és urnák számának csökkentésével vagy azok elhelyezésével (például olyan területekre, amelyek tömegközlekedéssel nem vagy csak nehezen megközelíthetők, hogy a szegényebb választók ne tudjanak odajutni), és mindenekelőtt a levélszavazás korlátozásával.

Ezzel szemben a demokrata vezetésű államokban, jellemzően a nyugati és a keleti parton pont hogy könnyítették a választáson való részvételt és a levélszavazást. Donald Trump és hívei az utóbbiról azt állítják, hogy tömeges csalásokhoz vezet, de erre semmi bizonyíték nincs, és pusztán logisztikailag sem megoldható a dolog. A 2020-as választások után számos szövetségi és állami bíróság rengeteg trumpista csalásvádat kivizsgált, és egyik esetben sem találtak számottevő csalást.

Mi jön a választás után Washingtonban?

De a várható washingtoni hatalomváltás ennél hamarabb is érezteti majd hatását. Ha a republikánusok mindkét házban többségbe kerülnek, akkor visszatérhet a Barack Obama elnöksége alatt ismert felállás, amikor az amerikai politika nagyrészt az elnök és a törvényhozás közti retorikai és jogi huzavonák sorozatából áll, és a végrehajtó hatalom a rendeleti kormányzás korlátainak feszegetésével próbál majd érvényt szerezni akaratának (bár ez a legfelsőbb bíróság jelenlegi összetétele mellett nem lesz egyszerű). Az sem kizárható, hogy a republikánusok Biden ellen – jobb híján – alkotmányos vádemelési eljárást (impeachment) kezdeményeznének, hogy elégtételt vegyenek a Trump elleni két impeachmentért, bár ez a jelenlegi erőviszonyok alapján biztosan nem lenne sikeres, inkább csak a táboruk számára lenne színház.

A fő potenciális fegyverük a költségvetés és az adósságplafon lenne.

Bár a szenátusban egy szűk többség az obstrukció (filibuster) intézménye miatt nem tudja átvinni akaratát (ehhez legalább 60 fős többség kellene), a költségvetési kérdésekre az obstrukció nem vonatkozik, azaz a republikánus kongresszus elkezdheti ezen keresztül érvényesíteni programját és/vagy szabotálni a kormányt. Ennél súlyosabb fegyver, hogy a kongresszus állapítja meg az amerikai kormány által felvehető adósság maximális mértékét is (adósságplafon), amelyet hónapokon belül elérnek majd a korábban megszavazott költségvetés értelmében. A republikánus kongresszus Obama alatt 2011-ben és 2013-ban is azzal fenyegetett, hogy ha az elnök nem csökkenti az állami kiadásokat, nem engedélyezik az adósságkibocsátást, ami a gyakorlatban államcsődöt jelentene, és beláthatatlan pénzügyi és gazdasági következményekkel járna.

Ha a demokraták megtartják a szenátust, az valamelyest enyhítheti az elnök problémáit. Egyrészt ez esetben a republikánusok nem tudnák teljesen keresztülvinni akaratukat a törvényhozáson, és így nem állna elő olyan helyzet, ahol teljesen mást akar a kongresszus, mint a kormány. Másrészt a szövetségi bírói kinevezések és diplomáciai pozíciók jóváhagyása a szenátusban történik, így fontos gyakorlati jogköröket is megtartana a Demokrata Párt.

Ugyanakkor pusztán a képviselőházi többséggel is sok mindent el tudnak érni a republikánusok. Egyrészt feloszlathatnák azt a vizsgálóbizottságot, amely a Capitolium 2021. januári ostromának körülményei után nyomoz, és kényelmetlen dolgokat tárt fel Trump és egyes republikánus körök személyes felelősségéről (bár ezek a köztudatba nem nagyon jutottak el, és a választókat sem nagyon hatották meg).

Egy másik, régen hangoztatott tervük, hogy saját vizsgálóbizottságot indítanak Joe Biden fia, Hunter Biden ellen, akinek külföldi üzleti ügyei között valóban vannak necces történetek, amelyekre a jobbos médiában ezek (nyilvánosan ismert) súlyosságát messze meghaladó narratívát építettek fel a Biden család állítólagos korrupciójáról (a Trump család ügyei valamiért annyira nem zavarják őket). De indulhat bizottság az exelnök elleni házkutatás ügyében, vagy bármilyen más politikai kérdésben is.

Nem mellesleg pedig a várható hatalmi átrendeződés hatással lehet az ukrajnai háborúra is.

A kongresszus eddig gond és kérdés nélkül szavazta meg a kormány által Ukrajna számára kért segélyeket és katonai szállításokat, ám a Republikánus Párt képviselőházi frakcióvezetője, Kevin McCarthy felvetette, hogy ha pártja szerez többséget a törvényhozás alsóházában, akkor korlátozhatják az Ukrajnának küldött amerikai támogatást. Bár ezt a párt több prominens külpolitikusa ellenzi, a napokban még Trump korábbi alelnöke, az azóta az exelnöktől erősen távolságot tartó Mike Pence is azon lamentált, hogy a trumpista jobbszélen megnövekedett Vlagyimir Putyin orosz elnök rajongóinak a száma – a jelenlegi tendenciák alapján pedig közülük egyre többen lesznek ott a szövetségi törvényhozásban is.