Trumphoz sokáig hiperlojális emberek fedték fel a szerepét a Capitolium ostromában
2022. július 11. – 20:00
- Nagyszabású meghallgatássorozatot tart az Egyesült Államok képviselőházának vizsgálóbizottsága a Capitolium 2021. január 6-i megrohanásáról és az elnökválasztáson vesztes Donald Trump kvázi-puccskísérletéhez vezető eseményekről.
- A legfontosabb vallomástevők Trump bizalmasai, lánya, vezető fehér házi tisztségviselők, akik egytől egyig terhelő vallomást tettek a volt elnökre.
- A zömmel demokrata politikusokból álló vizsgálóbizottság a Trump-ellenes elfogultsággal nehezen vádolható republikánus kulcsfigurák vallomásaival akarja kiegészíteni a Capitolium elleni támadás történetét.
- A vizsgálóbizottság munkája arra is irányul, hogy muníciót szolgáltasson egy esetleges Trump elleni büntetőeljáráshoz azzal, hogy bizonyítja: tisztában volt azzal, hogy elveszítette az elnökválasztást, és erőszakosan akart nyomást gyakorolni a Joe Biden győzelmét ratifikáló kongresszusra.
- A meghallgatások a közelgő félidős kongresszusi választás kampányának megalapozására is szolgálnak.
- Egy volt elnök büntetőjogi felelősségre vonására azonban kicsi az esély, ezért a kemény részletek ellenére sem egyértelmű, hogy indul-e eljárás Trump ellen.
- A vizsgálat következményeinek óriási tétje lehet, ugyanis a republikánusok több államban nem is titkolják, hogy a 2024-es elnökválasztási eredmények adminisztratív befolyásolására készülnek.
Azt gondolnánk, hogy hiperdokumentált korunkban nincs nehezebb feladat a felejtésnél, pláne ha, mondjuk, azt kellene elfelejteni, ahogy a világ legbüszkébb demokráciájának frissen megbukott elnöke ráküldi hazája törvényhozására, sőt saját alelnökére felheccelt híveit, akik eltakarítják az útból a törvényhozás ikonikus épületét védő rendőröket, és hajszál híján meglincselik a választási eredmény szentesítésére készülő törvényhozókat.
A washingtoni Capitolium 2021. január 6-i megrohanását – amelynek legalaposabb dokumentálói éppen maguk a streamelésre állított telefonokkal rohamozók voltak – nem is a szó köznapi értelemben vett felejtés, hanem az érzelmi kifakulás fenyegeti. Ez az a jelenség, amelynek során a múlt történéseiről lehámlanak a hozzá kapcsolódó intenzív érzések, amelyek újabb, közvetlenebb élményekhez tapadnak hozzá. Ahogy azt a politikai realizmus rizsporos klasszikusa, David Hume a hírzaj és a permanens figyelemzavar korszaka előtt jó kétszázötven évvel is pontosan látta, az emberi elme nehezen boldogul az érzések szinkronicitásával, az újabb benyomásokhoz köthető újabb szenvedélyek villámgyorsan kiszorítják a régebbi emlékekhez kötődő érzelmeket.
Dokuthriller a puccskísérletből
Márpedig a választók fejében kavargó politikai ügyekhez tapadó érzelmek felismerése, felszítása és táplálása a pártpolitika legnagyobb feladata – hát még az Egyesült Államokra jellemző permanens kampányidőszakban, amelynek 2022-es piros betűs ünnepe a kongresszus nagy részének összetételéről döntő novemberi félidős választás lesz. Az infláció és az áremelkedés zsebre menő kulcstémái alá temetett, kormányzó Demokrata Pártnak a bevásárlásról bevásárlásra újratöltött felháborodással versenyezve kell újra átélhetővé, újra traumatikussá, újra fenyegetővé tennie a szövetségi törvényhozás épületének ostromát, hogy megállítsa a minimum a képviselőházi többségének elvesztésével fenyegető népszerűtlenségét.
A Demokrata Párt a másfél évvel ezelőtti emlékek érzelmekkel való újratöltésében hathatós segítséget kap a képviselőház vizsgálóbizottságától, amely több mint egyévnyi munka, 1000 tanú meghallgatása és 140 ezer dokumentum – köztük a Fehér Ház jogi úton kicsikart levelezései, üzenetváltásai – megvizsgálása után hatrészes meghallgatássorozatot tartott.
A meghallgatást a televízióra kalibrált dokumentarista drámaként prezentálták, a meghallgatások szerkezetét, az egyes alkalmak témáját, a megjelenő elemeket és azok konfigurációját a műfaj egyik nagymestere, az ABC News volt elnöke, James Goldston találta ki, aki meglehetősen jó érzékkel egyensúlyozott a meghallgatások két legfontosabb célja:
a vallomások nyers, éppen ezért hiteles jellegének megőrzése és a nézők által befogadható terjedelmű (a régebbi meghallgatásmaratonokhoz képest alkalmanként két órára szűkített) lineáris narratíva között.
A meghallgatások hitelességét az volt hivatott megalapozni, hogy a legfajsúlyosabb vallomásokat szinte kizárólag Trumphoz nagyon közel álló emberektől lehetett hallani; Bill Barr volt igazságügy-minisztertől kezdve Ivanka Trumpon át a volt elnök kampány- és jogi csapatának tagjaiig. Nem olyan pártkatonák szólaltak meg, mint a tagállamok megfélemlített tisztviselői, akitől az exelnök csalásra utaló bizonyítékokat vagy extra szavazatokat akart kipréselni, hanem a Trumphoz éveken át hiperlojális emberek, akik számtalan botrányban tartották a hátukat – Barr például a Mueller-vizsgálat, vagy az elnök elmozdítására irányuló impeachment eljárás során képviselte körömszakadtáig Trump igazát.
A meghallgatások történetmesélő erejét erősítette, hogy a megszokottnál sokkal jobban támaszkodtak a személyes és videófelvételekről bejátszott vallomásokra, az üléseket a levezető elnökök cliffhangerekkel zárják le, a hatodik meghallgatást egyetlen meglepetésvendéggel pedig egy nappal az esemény előtt jelentették be – mondjuk, legalább annyira biztonsági, mint dramaturgiai okokból. Nem csoda, hogy a meghallgatások óriási nézettséget hoztak a hírtelevízióknak; az elsőt összesen több mint 20 millióan nézték, a következő alkalmakat is közel 10 millióan követték, és a hatodik, meglepetésmeghallgatásra ez a szám 13 millióra szökött fel. Ahogy az egy sikeres sorozatnál lenni szokott, az alkotók addig ütik a vasat, amíg meleg: a hatodik meglepetésepizód után szerdán bejelentették, hogy
július 12-én, kedden jön a hetedik meghallgatás, és szinte biztos, hogy lesz egy nyolcadik rész is.
Hétfőn arról is érkeztek hírek, hogy a korábban elzárkózó Steve Bannon, Trump egykori főstratégája is vallomást tehet. Ügyvédje szerint nyilvános meghallgatást szeretne, de eddig első körben zárt meghallgatásokat tartottak, ezért ebben még nincs megegyezés. Bannon esetleges meghallgatását mindenesetre az „egyoldalú boszorkányüldözést” kiáltó Trump is támogatja.
A fontosabb hírcsatornák közül egyedül a vezető jobboldali adó, a Fox News bojkottálta a meghallgatásokat, és nemcsak politikai elkötelezettsége miatt, hanem azért is, mert masszívan Trump-rajongó nézői egészen egyszerűen nem voltak kíváncsiak idoljuk „bemocskolására” – amikor a Fox News megpróbálkozott a közvetítéssel, akkor az esti műsoridőben megszokott töredékére zuhant a nézettsége.
Persze az áramvonalasítást elősegíti a letisztult napirendet és a témákat megbolygató ellenzék hiánya. Annak ellenére, hogy a Capitoliumba behatoló trumpista zavargók keménymagja mindkét oldal politikusait le akarta vadászni, a Republikánus Párt a kezdeti zavar után visszautasította a vizsgálóbizottságban való részvételt. Így azután a jobboldalt csak két, Trumppal meghasonlott republikánus képviseli (nem sokáig, mert a bizottság társelnökét, Liz Cheney-t már kizárták pártjából, Adam Kinzinger pedig nem indult újra saját választókerületében), akik teljes mértékben magukévá tették a bizottság céljait és üzeneteit.
Negyedmilliárdos pénzügyi csalást is elkövethettek Trumpék
A vallomások és bemutatott dokumentumok alapján (és itt most a sokszereplős sorozat fülszöveg-töménységű összefoglalója következik) egyértelműnek tűnik, hogy a volt elnök tökéletesen tisztában volt azzal, hogy elveszítette a választást, az igazságügyi minisztériumon, tagállami tisztségviselőkön, saját ügyvédein és számos más ágensen keresztül mégis két hónapig próbálkozott az eredmények meghamisításával, a neki ellenszegülő illetékeseket pedig rendszeresen fenyegette.
Bill Barr, egykori igazságügy-minisztere videóról lejátszott vallomása során többször elnevette magát, amikor felidézte, Mark Meadows kabinetfőnök arra próbálta rávenni őt, hogy vizsgáltassa ki azt a QAnon-konteót, miszerint a demokraták olasz műholdakat hekkeltek meg, amelyekről át tudták állítani a szavazatszámláló gépek állását.
Trump saját „elcsalt” győzelmének bizonyítása érdekében egy „választásvédelmi alap”-ot is felállított, amelybe a csalás fikciójával megtévesztett szavazóitól mintegy negyedmilliárd dollár (kb. 100 milliárd forint) adomány folyt be; a pénz egy része Trump környezetének zsebébe vándorolt át.
Donald Trump egy teljesen légből kapott alkotmányjogi elméletre hivatkozva a választási eredmény – normális esetben abszolút formális eseménynek számító – január 6-i kongresszusi ratifikálását levezénylő alelnökét, Mike Pence-t próbálta meggyőzni arról, hogy őt hirdesse ki győztesnek, majd amikor ezt alelnöke megtagadta, akkor a kongresszus épülete, a Capitolium előtt gyülekező híveit Pence ellen hangolta – ennek nyomán sok zavargó meg akarta lincselni az alelnököt, akit a titkosszolgálatnak kellett kimentenie az épületből.
A június 28-i rendkívüli meghallgatás egyetlen vallomástevője, a Mark Meadows kabinetfőnök egyik tanácsadójaként szolgáló Cassidy Hutchinson, azt állította, hogy Trump tisztában volt azzal, hogy az általa meghirdetett, a zavargást megelőző-megalapozó demonstrációra többen fegyverrel érkeztek, és erőszakos cselekményekre készültek, de azzal a megfontolással, hogy „Nem azért jöttek, hogy engem bántsanak!”, utasítást adott a fémdetektoros kapuk eltávolítására. Sőt: miután a felvezető szónoklatokkal feltüzelt híveit a Capitoliumhoz küldte, ő maga is követni akarta őket, és amikor a védelmét ellátó titkos ügynökök nem voltak hajlandók az elnöki limuzint az ekkor már támadás alatt álló épület felé vezetni, dulakodásba keveredett az autó irányításáért a sofőrjével.
Trump borzalmas dolgokat művelt, de ezért nem fogják elítélni
A meghallgatások alapvetően a felmerülő bűncselekmények – például pénzügyi vagy választási csalás, netán az intézmények működésének megakadályozására szőtt összeesküvés – két kritériumának bizonyítására szolgálnak; e szerint Donald Trumpban megvolt a bűncselekmények elkövetésére irányuló rossz szándék, és a neki tulajdonított tetteket valóban el is követte.
- Donald Trumpot kormányzati tisztségviselők és saját tanácsadói egyértelműen tájékoztatták arról, hogy elvesztette az elnökválasztást, és nincs törvényes út az eredmény megváltoztatására. Azaz a volt elnök nem cselekedhetett jóhiszeműen (azaz abban a hitben, hogy elcsalták a választást, és ő a valódi győztes) akkor, amikor változatos eszközökkel megpróbálta manipulálni a végeredményt, és hazudott saját híveinek, amikor állította, bizonyítékai vannak a választási csalásra.
- A volt elnök nemcsak sejthette, hogy a választási csalás (egy demokráciában főbenjáró bűnnek számító) vádja, illetve uszító szavai erőszakos tettekre sarkallhatják a január 6-i demonstráción megjelenő híveit, hanem nemzetbiztonsági illetékesek tájékoztatása alapján konkrétan tudta, hogy egyes csoportok a Capitolium megrohanására készülnek, de sem a támadás megelőzésére, sem megakadályozására nem tett semmit. Sőt, ő maga is helyeselte az akciót, egyes tanácsadói – elsősorban az ügyvédi csapatát vezető Rudy Giuliani – pedig nyíltan kalkuláltak a Proud Boys és az Oath Keepers milíciák részvételével.
A bizottság a Trump felelősségére kihegyezett bizonyítékgyűjtésével minden bizonnyal egy, a Biden-kormány igazságügyi minisztériuma által indítandó büntetőeljárásnak akar megágyazni. Demokrata politikusok régóta berzenkednek is, hogy miért késlekedik a minisztérium a Trump elleni vádemeléssel, miért nyilatkozik olyan tartózkodó, kétértelmű módon Merrick Garland tárcavezető az egész ügyről. Miközben amúgy a Capitolium ostromában való részvétel miatt eddig országszerte 840 embert tartóztattak le, közülük 250 ellen már vádat is emeltek, és – hogy az ügy még bonyolultabb legyen – a volt elnök választási machinációi miatt Georgia államban külön eljárásban vizsgálják Trump büntetőjogi felelősségét.
Az igazságügyi minisztériumnak azonban jó oka van az óvatosságra, mivel a vizsgálóbizottság által megvetett, csábítóan kényelmesnek tűnő ágyból bármikor előpattanhat egy szúrós rugó.
Egyfelől az ügyben elmélyedő jogászok arra figyelmeztetnek, hogy teljesen más a meghallgatások során látott, védőügyvéd jelenléte nélkül bemutatott, erőteljesen szelektált vallomás- és bizonyítékhalmaz, mint ha egy, az összes bizonyíték megvizsgálásával (még egyszer: 1000 tanúvallomásról és 140 ezer dokumentumról van szó) és összevetésével lebonyolított büntetőeljárás, amelynek során akár a meghallgatássorozatban bemutatott narratívának ellentmondó, vagy azt árnyaló bizonyítékok is előkerülhetnek.
Másfelől az amúgy az ügyben diszkréten, de kitartóan saját nyomozást is folytató igazságügyi minisztériumban tisztában vannak azzal, hogy ha Trump ellen vádat emelnek, akkor a volt elnök bűnösségéről egy 12 tagú vádesküdtszéknek (grand jury) kell döntenie, méghozzá egyhangúlag. Egy ilyen, politikailag hiperkényes ügyben pedig szinte kizárt, hogy az esküdtek közé ne kerülne legalább egy olyan ember, aki ellenezné Trump elítélését – és még csak nem is feltétlenül amiatt, mert maga is elhinné az exelnök hazugságait, hanem amiatt, mert problémásnak tartja a bizonyítási eljárás valamelyik elemét, netán tart az ítélet okozta politikai földrengéstől.
Ez utóbbi szempont jókora dilemmát jelent, mivel ha Trumpot bíróság elé citálnák, és felmentenék, akkor az nagy politikai győzelmet jelentene számára az általa vizionált konspiratív „deep state”-tel szemben, elítélése pedig akár újabb zavargásokkal járna – és még az újabb elnökjelöltségben sem akadályozná meg. Többen attól is tartanak, hogy egy büntetőeljárás veszélyes precedenst teremtene, amelynek következtében az elnökök jogi eljárások céltábláivá válhatnak.
Tagadhatatlan, hogy a demokratikus rendszer védelme összemosódik a pártpolitikai törekvésekkel, hiszen a Demokrata Párt jelenleg az elnököt adó pártok szokásos félidős veresége irányába menetel, és a republikánusok által favorizált gazdasági ügyekkel (a meghallgatásokra érkező republikánus átlagreakció úgy hangzik, hogy „az igazi Amerikát nem érdekli a bizottság, miközben 5 dollár egy gallon benzin”) igyekszik az amerikai demokráciát fenyegető veszéllyel szemben kampányolni – a legfelsőbb bíróság abortuszdöntése után ezt kiegészíti az alapjogok fenyegetettsége.
Nagy kérdés, hogy a meghallgatások fel tudják-e oldani a republikánus tömb zártságát.
A június 9-i első meghallgatás után végzett felmérések alapján a republikánus szavazók háromötöde nem hitte el, hogy a Capitolium elleni támadás egy, a választási eredmény megváltoztatására irányuló összeesküvés része lett volna, a tábor háromnegyede pedig továbbra is hisz abban, hogy baloldali és/vagy titkosszolgálati konspirációval próbálták Trumpot és híveit besározni. Azonban június végére már két neves közvélemény-kutató is azt mérte, hogy az amerikai választók nagyjából 60 százaléka tartja felelősnek Donald Trumpot a történtekért – a republikánus tábor nagyjából ötöde –, bár abban már megosztott a társadalom, hogy ezért el kéne-e ítélni a volt elnököt. Nagy kérdés hogy ez az elmozdulás mennyire tartós, és pontosan mit is jelent a választási hajlandóságot tekintve.
2024-ben váltanák valóra a Nagy Hazugságot
De még nagyobb kérdés, hogy a Trump által megkísérelt választási csalás és a Joe Biden győzelmének hitelesítésére rászervezett kvázipuccskísérlet mennyire fogja ráirányítani a figyelmet arra a tényre, hogy a Republikánus Párt 2020-ból azt a tanulságot vonta le, hogy előre érdemes felkészülni a 2024-es elnökválasztásra. Trump „Nagy Hazugsága” ugyanis a republikánus szavazók identitásának szerves részévé vált, a párt szavazóinak 60-80 százaléka nem tartja legitim módon megválasztott elnöknek Joe Bident. Miközben az elnökválasztás, majd a Capitolium ostroma után a republikánus politikusok többsége elítélte Trump machinációit, mára Biden illegitimitásának nyilvános hangoztatását a párt fő királycsinálójának számító exelnök minden jelölttől elvárja támogatásáért cserébe.
És bár a trumpi hazugság hangoztatói közül kevés emberről tudni, ki az, aki valójában el is hiszi, amit mond, és ki az, aki politikai számításból mondja vissza az elvárt szövegeket, ennél sokkal komorabb fejlemény, hogy számos, republikánus vezetésű tagállamban már nem titkoltan a 2020-as választási csalásra (nem lehet elégszer leírni: egy nem létező választási csalásra) mutogatva
- vonják szorosabbra a helyi választási hatóságok ellenőrzési jogköreit;
- szűkítik a szavazásra jogosultak körét; vagy
- egyenesen megpróbálják kiharcolni a választási eredmény kongresszusi felülírásának lehetőségét.
E tagállami törekvések – amelyeket a tagállami függetlenség radikális értelmezésével a konzervatív többségű legfelsőbb bíróság is hamarosan megtámogathat – egyszerre ígérnek óriási káoszt az elnökválasztásra, és vetítik elő csalásgyanús esetek százainak egyidejű felbukkanását.
Nem véletlen, hogy a kritikus januári napokban a Mike Pence tanácsadójaként szolgáló neves konzervatív jogász, Michael Luttig a bizottsági meghallgatásra benyújtott írásos vallomásában azt állította:
Donald Trump, illetve az ő szövetségesei és támogatói közvetlen fenyegetést jelentenek az amerikai demokráciára. 2024-ben ugyanúgy megpróbálják majd elcsalni a választást, mint ahogy 2020-ban tették, de 2024-ben már sikerrel járnak majd ott, ahol 2020-ban elbuktak.
