Donald Trump
Trump stábja szerint Irán feltörte a belső levelezésüket, hogy befolyásolják a választást
A republikánus stáb ezt azután közölte, hogy a Politico megírta: júliusban névtelen forrás „hiteles dokumentumokat” kínált Trump kampányának belső működéséből.
Három kulcsállamban megelőzte Trumpot Kamala Harris
A különbség statisztikai hibahatáron áll, de erősödő demokratákat jelent Joe Biden visszalépése óta.
Úgy néz ki, lesz Harris–Trump-vita, mindkét elnökjelölt elfogadta az ABC meghívását
Mindketten azt mondták, alig várják.
Biden szerint valóban vérfürdő lesz Amerikában, ha Donald Trump elbukja a választást
A regnáló elnök szerint Trump komolyan beszél, és be fogja váltani fenyegetéseit, ha veszít.
Palesztinpárti ellentüntetőkre kiabált Kamala Harris Detroitban
A tüntetők azt skandálták, „Kamala, Kamala, nem bújhatsz el, nem szavazunk a népirtásra”, Harris pedig azt mondta nekik, vagy ismerjék be, hogy Trumpot támogatják, vagy hagyják beszélni.
Trumpot és más politikusokat akart megöletni egy iráni kötődésű pakisztáni férfi, de az FBI...
Az FBI szerint Irán állhat az összeesküvés hátterében. A férfi felderítőket is be akart szervezni és olyanokat is, akik a merénylet után figyelemelterelésként tüntetnek.
Négy lehetséges forgatókönyv Ukrajnára, ha Trump nyer, de egyik sem a békéhez vezet
Trump gyorsan véget vetne a háborúnak – állítja Orbán Viktor. A Stratfor négy lehetséges szcenáriót állított fel arra az esetre, ha Trump lesz az elnök.
Robert Kennedy Jr. tíz éve viccből egy biciklis medvebocstetemet hagyott a Central Parkban
A független elnökjelöltről a csőben volt egy újságcikk, de a politikus úgy döntött, inkább maga rántja le a leplet az évtizedes rejtélyről.
Imádom a fekete munkámat – írta Simone Biles, ami Trumpnak címzett beszólás is lehet
Az amerikai tornász a megjegyzéssel arra utalhatott, hogy Trump nemrég arról beszélt, a bevándorlók elveszik a „fekete munkahelyeket”.









