Négymilliárdot csalt el egy vagyonvédelmi cégnek álcázott bűnszervezet
A számlagyár ügyében országszerte harminc embert tartóztattak le.
Külföldön is vizsgálhatóvá válna a magyar választási csalás egy friss javaslat szerint
A Marosvásárhely közelében talált kidobott szavazatok miatt jött a törvénymódosítási javaslat.
Csalás gyanújával hallgatta ki a rendőrség a Szent János Kórház egyik korábbi dolgozóját
A gyanúsított visszaélt az informatikai jogosultságaival. Az ügyben a kórház tett feljelentést.
Egyházi személyeket húzott le milliókkal egy magyar csaló
Egy plébánosnak azt hazudta, hogy hatalmas összeget hagyott rá egy idős asszony.
A Louvre volt vezetőjét műkincscsalás gyanújával hallgatták ki
Egy rózsaszín sztélé körül robbant ki a balhé. Cikkünkből kiderül, hogy mi az a sztélé (sőt, itt is, mert egy síremlék).
Tizenegy éve 612 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el epertermesztésre egy...
Több mint 300 millió forintot jogosulatlanul vettek igénybe, a céget is felszámolták.
110 millió forintot nyúlt le magyarországi bankoktól egy csalásokra szakosodott társaság
Több banknál is hamis iratokkal igényeltek kölcsönt, 45 személy ellen emeltek vádat.
Csalásokból származó pénzt mostak tisztára, a rendőrség 27 gyanúsítottat vett őrizetbe
Nehéz anyagi körülmények között élő embereket vettek rá a bűncselekményre.
Csalásért vádat emeltek egy volt bíró ellen, aki összesen 589 millió forinttal károsította meg...
Tisztában volt vele, hogy a kölcsönöket nem tudja visszafizetni, de erről nem tájékoztatta hitelezőit.
Kövess minket Facebookon is!