Saját kislányát erőszakolta meg és gyerekekről gyűjtött pornográf felvételeket egy borsodi férfi
A gyerek az erőszak idején mindössze hatéves volt.
A járvány előttihez képest nőtt az emberölések és a garázdaságok száma Budapesten
2022-ben 39 ezer bűncselekményt követtek el a fővárosban.
HVG: Vádat emeltek Deutsch Tamás apósának feltételezett gyilkosa ellen
A gyilkosság 2021 decemberében történt, a gyilkos sokadszorra is visszatért oda, ahol már nem volt keresnivalója.
Lady Gagát pereli az a nő, aki részt vett az énekesnő kutyáinak elrablásában
A kutyákat megtaláló nő kapcsolatban állt a rablást kitervelő és elkövető csoporttal, ennek ellenére az eredetileg 500 ezer dolláros jutalom háromszorosát követeli az énekesnőtől.
Lecsaptak a rendőrök az illegális idősotthonra
A Nemzeti Védelmi Szolgálat szerint elsősorban egy kritikus állapotú beteg miatt léptek közbe.
Ferenc pápa pontosította, miért mondta a homoszexualitásra, hogy bűn
Szerinte csak érthető módon igyekezett beszélni a témáról.
Ferenc pápa szerint a homoszexualitás nem bűncselekmény
Mármint a szó igazságszolgáltatásban használatos értelmében nem, a katolikus egyház szerint továbbra is bűnnek minősül. De a pápa azt is mondta, hogy ugyanígy bűn az is, ha nem jótékonykodunk...
Késsel támadtak egy hajdúszoboszlói nőre, egy szabadnapos rendőr lépett közbe
A város egyik főnyomozója az éjszaka közepén hangos sikításra ébredt.
Szavazólapján vallotta be az olasz férfi, hogy megölt valakit
Nem bírta magában tartani.
Reagált az RTL VV Rico viselkedésére, aki megrángatta és mindennek elhordta egyik villatársát
Az ügy onnan indult, mikor a népszerű youtuber Osváth Zsolti kijelentette, hogy szerződést bont a csatornával a történtek miatt. VV Rico viselkedését Mérő Vera jogvédő aktivista és dr. Ragány Zoltán...
Kövess minket Facebookon is!