RTL: Munkahelyéről vitték el a győri rendőrkapitányt
A nyomozó ügyészek hivatali bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak.
Őrizetbe vették a győri rendőrkapitányt
Az ügyészek hivatali bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak.
Az évszázad lopását hajtották végre Hajdúhadházon, mégis egy óra alatt meglett a tolvaj
Egy alvó nő füléből akasztotta ki a fülbevalót egy fiatal, aki az ablakon hajolt be a szobába.
Padot festettek a kutyapártosok Gárdonyban, bevitték őket a rendőrségre
Négy és fél óra után engedték ki őket, az ügy az ügyészségre került.
Nem egy veszélyben lévő nőt láttak, hanem férj és feleség vitáját, ezért nem avatkoztak közbe
Száz ember nézte tétlenül, ahogy egy 24 éves nő kiabálva próbált segítséget kérni, miután válófélben lévő férje elrabolta és megerőszakolta. Miért nem merünk segíteni ilyenkor? A szociálpszichológus...
Gyerekek a bíróság előtt
10 éve csökkentették bizonyos bűncselekményeknél a büntethetőség alsó korhatárát 14-ről 12 évre. Szakértők szerint inkább politikai, mintsem szakmai döntés született. Utánajártunk, azóta hogyan...
Kínzással és kivégzéssel vádolja a Clooney Alapítvány a venezuelai hatóságokat
Az emberiesség elleni bűncselekmény miatt indított pert szerdán nyújtották be Buenos Airesben.
A bűncselekmény nyomai még láthatók – hajléktalanok táborhelyén történt az újszegedi gyilkosság
Elhanyagolt, gazos területen, bokrok takarásában van az a hely, ahol egy férfit öltek meg Szegeden. A rendőrség két nőt és egy férfit vett őrizetbe.
Két megoldatlan bűnügyért is tízmillió forint nyomravezetői díjat fizetne a rendőrség
A legrégebbi ügy 2006-os, a legújabb 2014-es.
RTL: A nevelőszülők mentek a rendőrségre azzal az autóval, amelyben rátaláltak a nyíregyházi...
Továbbra sem tudni, mikor és hogyan vesztette életét az a két és fél éves gyerek, akit korábban testvérével együtt kiemeltek 17 éves anyjától. A híradó szerint a rendőrök bűncselekményre gyanakszanak.
Kövess minket Facebookon is!