Egy grazi sebész megengedte a 13 éves gyerekének, hogy lyukat fúrjon egy beteg koponyájába

2024. augusztus 30. – 07:04

Másolás

Vágólapra másolva

Eljárást indított az osztrák ügyészség a Grazi Egyetemi Kórház egyik műtéti csapatának tagjaival szemben, miután kiderült, hogy egy beavatkozás során a sebész 13 éves gyereke is jelen volt, és megengedték neki, hogy lyukat fúrjon a beteg koponyájába, írja a Sky News a Kronen Zeitungra hivatkozva.

A 33 éves beteget egy súlyos erdészeti baleset után szállították kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre, amikor megtörtént a szokatlan incidens. A férfi jelenleg is lábadozik, a történtek miatt névtelen feljelentés után kezdtek nyomozni a hatóságok, őt pedig csak júliusban értesítették az esetről.

A súlyos visszaéléssel vádolt sebészt és egy, a műtétben részt vevő másik szakembert már elbocsátotta a kórház. A férfi ügyvédje azt mondta a Bildnek, hogy eddig nem vették fel hivatalosan a kapcsolatot az áldozattal, így bocsánatot sem kértek tőle.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!