Mobilvécébe rejtett kamera miatt indított nyomozást a rendőrség

2024. augusztus 27. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég került ki az internetre egy videó, amin az látható, hogy egy szolnoki szórakozóhely mobilvécéjében rejtett kamerát helyeztek el. Az eset miatt a rendőrség nyomozást indított – írja a Szoljon.hu.

A lap azt írja, hogy augusztus 21-én érkezett bejelentés a helyi rendőrséghez, miután két lány felfedezte az eszközt. „A kamerát az egyik barátnőm vette észre, amikor benyitott a vécébe. Este volt és telefonnal világított, így láttuk meg. Majd megnéztük, hogy van annyira sötét bent, hogyha nem világít az ember, észre sem lehet venni – mondta az egyikük. Szerinte a szórakozóhely is értesült az esetről, a videót is megkapták. Úgy tudja, hogy ismeretlen elkövető ellen megtették a feljelentést.

A Szoljon.hu videóján látszik, hogy a kamerát az ülőke pereme alatt helyezték el:

„A nyomozó hatóság jogosulatlanul vagy a céltól eltérő adatkezeléssel elkövetett személyes adattal visszaélés vétség miatt feljelentéskiegészítést rendelt el” – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A hírportál szerint az ilyen cselekményeket a Büntető Törvénykönyv egy évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

Épp a napokban volt hír, hogy rengeteg magyar nő szembesült azzal, hogy lesifotóik, vagy közösségi oldalakra feltöltött képeik felkerültek egy oldalra. A feltöltők és a kommentelők durva stílusban, részletesen leírják, hogy milyen kegyetlenségeket művelnének velük. Az oldal és a tartalmak jogilag azonban nehezen támadhatóak, és az áldozatok szinte alig számíthatnak segítségre. Az ügyről, amiben szóba került a szolnoki vécébe rejtett kamera is, itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!