„Az egyik képen egy férfi áll mögöttem egy kardszerű eszközzel, a hozzászólók pedig le akarják vágni a nyakam”

Legfontosabb

2024. augusztus 23. – 14:38

„Az egyik képen egy férfi áll mögöttem egy kardszerű eszközzel, a hozzászólók pedig le akarják vágni a nyakam”
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Bármennyit hajlandó lennék fizetni, hogy én lehessek az, aki letörli azt az önelégült mosolyt az arcáról” – írja egy kommentelő a Motherless nevű pornóoldal egyik közösségi fórumán Bányai Judit képe alá. A kommentelő ezután részletesen tárgyalja, hogyan kínozná és ölné meg az influenszert.

Az elmúlt héten rengeteg magyar nő szembesült azzal, hogy lesifotóik, vagy közösségi oldalakra feltöltött képeik felkerültek az oldalra, a feltöltők és a kommentelők pedig hasonló stílusban, hasonló részletességgel írják le, milyen kegyetlenségeket művelnének velük. Az oldal és a tartalmak jogilag azonban nehezen támadhatóak, és az áldozatok szinte alig számíthatnak segítségre.

Vadászd le

Néhány napja jelent meg egy Reddit-poszt az Askhungary nevű csoportban, amelyben egy felhasználó a Motherless nevű pornóoldalon található tartalmakra hívja fel a figyelmet. A poszt szerzője arról ír, a pornó elmére gyakorolt hatásáról szóló szakdolgozatához kutatott az interneten, így bukkant az oldalon található fórumokra, ahol felhasználók

utcán lefotózott nőket töltenek fel, majd arról fantáziálnak közösen, hogyan kínoznák, erőszakolnák vagy ölnék meg őket.

A Hunt Her Down (Vadászd Le) nevű mappában található képek között több magyar, feltehetően kiskorú lány is feltűnik, a kommentek pedig explicit módon írják le, hogy milyen kegyetlenségeket művelnének a képeken szereplő nőkkel. Egy másik, Girl Meat Market (Női Húspiac) nevű mappában korral, névvel és nemzetiséggel rakták ki nők, köztük influenszerek képeit. Ezeken a képeken egy licit aktuális ára is szerepelt, a feltöltő pedig azt ígérte, ha valaki kifizeti a megfelelő összeget, különféle dolgokat tesz a nőkkel, de azt, hogy mit, nem írta le. Az oldalon a kommentek között olyan képeket posztoltak a felhasználók, amin az eredeti fotók vannak megszerkesztve, a nőket pedig karddal a torkukon, vagy egyéb kínzásnak alávetve ábrázolják, de sokan részletesen leírják azt is, mit tennének velük. Ezek a mappák azóta törlődtek az oldalról.

A szóban forgó oldal úgy ír magáról, mint „erkölcsmentes” fájlmegosztó oldal, ahova bármilyen legális tartalom feltölthető, és minden száz százalékban a felhasználóktól származik. Az oldal domainjét 2005-ben regisztrálták Prágában, tehát közel 20 éve létezik, működtetői sokszor kiemelik, hogy ami az oldalon található, az legális, legyen az bármilyen pornográf vagy egyéb tartalom, és bármi, ami törvénybe ütközik, azonnal törlésre kerül.

A valóság ezzel szemben mást mutat, a Redditen rákeresve az oldal nevére számtalan más olyan posztot találunk, amelyek arról szólnak, legális-e az oldal. Nem ritkák az olyan kérdések sem, amiket véletlenül az oldalra tévedők tesznek fel, akik attól tartanak, hogy rendőrségi ügyet vonhat maga után az, hogy megnyitották az oldalt. Mivel a Motherlessre kizárólag amatőr anyagok kerülnek fel, a videókról, képekről és posztokról lehetetlen megállapítani, hogy tartalmuk a résztvevők beleegyezésével készült-e, a jelenlegi ügyben érintett nők pedig értelemszerűen tudtukon kívül voltak fent az oldalon.

Influenszerek is kikerültek

Az említett Reddit-poszt nagy felháborodást keltett, az ügyről Url Izabell író, influenszer is készített videókat. Az ügyre követői hívták fel a figyelmét, Url a videók készítése mellett pedig „a magyar hatóságoknak és az Interpolnak is továbbította a screenshotokat, linkeket, videófelvételeket”, ráadásul a videói, valamint a Reddit-poszt alapján sokan mások is jelentették az oldalon található tartalmakat.

Feltehetően ennek hatására törlődtek a legdurvább mappák és felhasználók, de Url azt mondja, nem került le minden. „Nem tűntek el a fotók, csak nagyon nehéz megtalálni őket, mert nem egy helyen vannak összegyűjtve. Minden fájl és kép külön felhasználóhoz tartozik, akik időnként hibernálják vagy anonimmá teszik az oldalukat”. Url arról számolt be, hogy több olyan nő is megkereste, akik megtalálták magukat valamelyik mappában, és hozzá fordultak jogi segítség reményében.

Url később Instagram-posztban tájékoztatta követőit az ügyről, ebben a posztban azt is megemlíti, hogy sok fotó és videó rejtett kamerával készült nyilvános vécékben, vagy egyéb olyan helyeken, ahol egy jól eldugott kamerával lehet videózni. Url szerint a legtöbb kép magyar tartalom a budapesti Deák Ferenc téren és a Fashion Streeten, valamint a 2-es és 4-es metró vonalán készült, nemrég pedig egy szolnoki szórakozóhely mosdójában is találtak vécécsésze alá rejtett kamerákat. Az influenszer Instagram-sztoriban arról írt, hogy az oldalon találhatóak olyan videók is, amiken nőket bántalmaznak. Url arról is ír, hogy hiába értesítették a hatóságokat, a rendőrség tehetetlen a cseh oldallal szemben, de az egyik sztorija szerint nyomozás indult ismeretlen tettes ellen.

Az egyik ilyen mappába került fel Bányai Judit is, aki korábban a kegyelmi botrány kapcsán zajló influenszertüntetés szervezésében is részt vett. Bányai posztjában arról írt, hogy a rendőrség tehetetlen az ügyben, de ettől függetlenül minden érintett nőt arra biztat, hogy forduljon a hatóságokhoz, ha megtalálja magát az oldalon, vagy ha bármi gyanúsat tapasztal az utcán. Bányai a Telex megkeresésére elmondta, úgy tudja, az oldal nem vállal felelősséget a feltöltött tartalmak miatt. Egy nappal az után pedig, hogy Bányai posztja kikerült, az Instagram eltávolította azt, a fiókját pedig korlátozta.

Mindenki tehetetlen?

Az influenszert szintén több érintett nő is megkereste, akik Bányai elmondása szerint „rendőrségre mentek, ott órákat vártak, átadtak minden információt, screenshotot, felhasználóneveket, amit csak tudtak, majd azt a választ kapták, hogy egy ilyen online üggyel nem igazán fognak tudni mit kezdeni.” Bányai a Telexszel megosztotta egy követője részletes történetét is.

Az áldozat arról számolt be, hogy egy idegen lány hívta fel a figyelmét, hogy kikerült az oldalra. „Két képemet lopták el, ami sérti a személyemhez tartozó jogaimat, hiszen az engedélyem nélkül töltötték fel ezeket a képeket. Az egyik képen egy férfi áll mögöttem, egy kardszerű eszközzel. A hozzászólásokban az olvasható, hogy le akarják vágni a nyakam (és hasonló megrázó, beteg fantáziák)”. Az érintett lány ezután úgy döntött, feljelentést tesz, azonban arról számolt be, hogy amikor ezt megtette, az ügyben eljáró nyomozó megalázóan viselkedett vele.

„Azt mondta, hogy nem sérültek a jogaim, ez nem bűncselekmény. Azt kérdezte, miért félek 12 éves gyermekek hozzászólásaitól és miért tulajdonítok ennek nagy figyelmet? A képekkel szerinte nincs gond, eközben pedig az oldalt nézte és szórakozott.

Azt éreztem, hogy nem tesznek semmit és nem is számítok. Kérdezte, hogy láttam-e az oldalt, amire azt válaszoltam, hogy igen, de számomra kellemetlen. Ezután azt kérdezte, hogy szégyellős vagyok-e? Ezt a hozzáállást nem tartom helyesnek. Mikor elmondtam neki, hogy szerintem sérültek a jogaim, azt mondta, hogy ő nem a pszichológusom, ne beszéljek neki arról, hogy kellemetlen-e számomra, vagy sem. Végezetül azt mondta, hogy nem fog vele semmi rossz történni. Remélem, hogy így lesz, de mi van abban az esetben ha valakivel mégis?”

Bányai egyébként nem kereste meg a rendőrséget a saját képeinek ügyében, ahogy posztjában is írja, „bizalomvesztett vagyok a rendőrséget illetően, nagyon is”. Kérdésünkre, hogy mit tanácsolt azon követőinek, akik hozzá fordultak tanácsért, azt válaszolta, „ha nőjog, akkor azonnal a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) és a Patent jut eszembe, ha pedig gyermekekről találunk hasonló tartalmat, vagy a gyerekünket szeretnénk felkészíteni az internet veszélyeire, akkor a Hintalovon oktatóanyagait tudom javasolni.”

Lelki segély

Az üggyel kapcsolatban mi is megkerestük a NANE-t, kérdéseinkre Dés Fanni, a szervezet egyik munkatársa válaszolt. Dés azt mondja, őket egyelőre nem keresték az ügy áldozatai.

„Mi alapvetően lelki segítséget tudunk nyújtani a segélyvonalunkon, illetve információt tudunk átadni arról, hogy mi ez a jelenség, és mi az alapja. Feminista szervezetként azt gondoljuk, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségből ered a jelenség, valamint abból, hogy maga a szexualitás is egy olyan társadalmi valóságban képződik le, ahol az elmúlt egy évtizedben a pornótartalmak nagyon nagy arányban tartalmaznak nők elleni erőszakot. Ezek a tartalmak a szexualitás teljesen természetes részévé teszik a nők ellen elkövetett erőszakot, és ennek nyilvánvalóan vannak ilyen szélsőséges megnyilvánulásai, mint amilyenek az ezen az oldalon található tartalmak is” – meséli a NANE munkájáról és a jelenségről Dés.

A szakember azt is hozzáteszi, hogy értelemszerűen azért kiemelten problémásak a Motherlessre kikerülő tartalmak, és azért került az ügy a figyelem középpontjába, mert a képeken és videókon szereplő nők „egyértelműen nem adták a beleegyezésüket, hogy felvételek készüljenek róluk, sőt nem is tudtak róla, hogy lefotózzák, vagy videózzák őket. És aztán még ott vannak az életellenes fenyegetések is. Nyilvánvalóan nem minden pornótartalom ilyen, de néhány nem áll nagyon-nagyon messze ettől.”

A NANE Dés elmondása szerint legfőképpen tudásátadással tud segíteni azoknak, akik valahogyan fel szeretnék dolgozni, hogy kikerülnek az oldalra. „Információt adunk át magáról a pornóiparról, meg arról, hogy ezek a dolgok hogy működnek. Nyilván adunk ennek egy társadalmi keretezést, hogy az, aki megtalálja magát, semmiképpen ne magát hibáztassa. Próbáljuk a nőket támogatni, tudjuk, hogy ez milyen traumákat okozhat, hogyan képeződhet le az emberben, és hogy

a társadalom milyen áldozathibáztató tud lenni ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban még akkor is, hogyha itt teljesen evidens, hogy a nők nem tudtak róla, hogy lefényképezik, vagy felveszik őket.”

A szervezet által nyújtott segítség másik fontos eleme az intézményi árulással kapcsolatos, Dés ugyanis arról számolt be, hogy a nők elleni erőszak minden fajtájánál nagyon jellemző az, hogy a rendőrség azt állítja, nem tud mit csinálni. „Ez nyilvánvalóan nem igaz, az életellenes fenyegetés egy evidens bűncselekmény, ahogyan az is, ha valakiről a beleegyezése nélkül raknak fel tartalmakat az internetre. Sajnos az a gyakori tapasztat, hogy nagyon nagy tudása kell, hogy legyen az áldozatoknak ahhoz, hogy a rendőrség valóban intézkedjen az ilyen, és ehhez hasonló esetekben.”

Augusztus 20. óta 9 bejelentés érkezett a rendőrséghez

Az ügyben megkerestük a rendőrséget is, akik a Telexnek eljuttatott válaszukban azt írják, hogy a weboldallal és a témakörrel kapcsolatban augusztus 20-án érkezett hozzájuk az első bejelentés, azóta egymástól függetlenül sértettek és észlelő bejelentők összesen 9 alkalommal jelezték a nyomozó hatóságok felé, hogy áldozatok, vagy van tudomásuk magyar áldozatokról. „A rendőrség a tényállások büntetőjogi minősítésétől függően bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt vett fel feljelentést, határozott feljelentés kiegészítéséről, vagy rendelt el nyomozást”- írják. A Bányaihoz eljuttatott ügyről kérdésünkre nem reagáltak.

Arra a kérdésre, hogy kinek tudják a magyar internetezők és az esetleges áldozatok jelenteni az oldalt, a rendőrség azt a választ adta, hogy „a nyomozó hatóság állapíthatja meg a feljelentésben, vagy bejelentésben foglalt tényállás vizsgálatával és minősítésével, hogy az adott cselekmény bűncselekménynek minősül-e.” Válaszukból az is kiderül, hogy egy 2017-es rendelkezés alapján az ilyen „oldalak tárhelyszolgáltatói felé is intézhetnek megkeresést adatok szolgáltatása érdekében”, valamint jelezhetnek is a bűncselekményt megvalósító tartalmat illetően a szolgáltató irányába.

Hozzáteszik azt is, hogy „a tárhelyszolgáltatók részére ugyanakkor bárki közvetlenül jelzéssel élhet a sértő tartalmakkal kapcsolatban, amely jelzés a visszaélések bejelentésére a honlapokon biztosított emailcímen tehető meg”, vagyis azt tanácsolják, hogy az érintettek írjanak a képeket közzétevő oldalnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!