Magyar tartalomgyártók képei is felkerültek egy oldalra, ahol arról beszélgetnek, hogyan ölnék meg a lefotózott nőket

2024. augusztus 22. – 17:33

Másolás

Vágólapra másolva

„Social media szünetemet meg kell szakítanom egy elég felkavaró ügy miatt” – kezdte bejegyzését Bányai Judit, a Nemakarokbeleszólni Instagram-oldal korábbi tartalomgyártója. Bányai azért szakította meg a digitális csendet, mert a képei felkerültek egy olyan pornóoldalra, „ahol AI generálta csonkítások, nyilvános mosdókban, tömegközlekedésen készített lesifotók vannak fent”.

„Több képnél név, ország, város, életkor is meg van jelölve a vérdíj mellett. Igen, jól olvasod. Hogy elkapjanak, megerőszakoljanak, bezárjanak, megöljenek”

– folytatta posztját Bányai, akinek egy internetről letöltött fotóját feltöltötte a Motherless.com egyik felhasználója.

Az elmúlt napokban többen is jelezték, hogy felkerültek az oldalra. Tóth Bettina volt fidelitasos influenszer is megosztott egy videót a témáról a TikTok-oldalán.

A négyperces videóban arról beszélt, hogy ártatlan nőket fotóznak az utcán, majd feltöltik ezeket egy oldalra, ahol szabadon kibeszélhetik, hogyan kínoznák és ölnék meg őket. A tartalomgyártó azt állítja, hogy magyar felhasználói is lehetnek az oldalnak. Hozzátette, hogy fontos erről a témáról nyíltan beszélni, mert sok férfi relativizálja a problémát.

Ezek a férfiak az utcán készíthetnek fotókat az arra járó nőkről, de olyan eset is előfordulhatott, hogy a vécében fényképezték le őket. Egy másik tartalomgyártó is beszámolt az ügyről egy videóban. A felhasználók egészen brutális tettekről írnak az oldalon, de a rendőrség egyelőre nem tud mit kezdeni a helyzettel.

Bányai a posztja alapján a rendőrségben sem bízik, mert annak a nőnek is hónapokig kellett küzdenie az igazságszolgáltatásért, akinek maró lúggal öntötték le a nemi szervét és annak környékét. Ezzel Renner Erika ügyére utalt, akit 2013-ban a Budai Irgalmasrendi Kórház akkori igazgatója támadott és csonkított meg otthonában, Bene Krisztiánt jogerősen 11 év szabadságvesztésre ítélték.

Bár bizalmatlan a hatóságokkal, Bányai arra kérte követőit, hogy forduljanak a rendőrökhöz vagy a biztonsági őrökhöz, ha valami rosszat tapasztalnak. A tartalomgyártó azzal zárta a bejegyzését, hogy „az online térben semmilyen feltöltött tartalom nincs biztonságban”, még akkor sem, ha influenszer az ember.

A Motherless.com-ra feltöltött képek már nem elérhetőek, az oldal szerint a felhasználó törölte őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!