„A bíróságnak egy hüvelyt kell ezúttal beáraznia”

2020. október 7. – 09:46

frissítve

„A bíróságnak egy hüvelyt kell ezúttal beáraznia”

Másolás

Vágólapra másolva

Elkészült az egyesített szakértői vélemény Renner Erika kártérítési perében. A lúgos támadásként ismert ügy áldozatát több mint hét évvel a brutális csonkítás után vizsgálták meg újra. Az 50 oldalas dokumentum súlyos állításokat tartalmaz, és világosan fogalmaz.

Júniusban négy és fél órán keresztül három női szakértő hallgatta meg Renner Erikát a Pécsi Tudományegyetemen, de a vizsgálat egy ponton annyira megterhelő volt, hogy fél órás szünetet rendeltek el. Miután a pszichológus és pszichiáter szakértők arról kezdték kérdezni a nőt, hogy a jelenlegi párkapcsolata biztosan normálisan tud-e működni, olyan megállíthatatlanul kezdett sírni, hogy le kellett kísérni az udvarra, mondta el a Telexnek maga Renner Erika.

A Telex legfrissebb híreit itt találja, kattintson!

2013-ban a nőt volt barátja, a Budai Irgalmasrendi kórház akkori igazgatója támadta meg otthonában, és maró lúggal öntötte le a nő nemi szervét és annak környékét. Bene Krisztiánt jogerősen 11 év szabadságvesztésre ítélték, és bár a büntetőeljárásban az áldozatot többször is megvizsgálták, a 2017-ben indult kártérítési perben a bíró azt kérte a nőtől, hogy újra vesse alá magát nőgyógyászati és pszichológia vizsgálatoknak.

Pákozdi Zoltán Rudolf bíró tavaly júniusban először a Nemzeti Szakértői és Kutató Központtól kért újabb szakértői vizsgálatokat. Az intézet „kapacitáshiányra” hivatkozva viszont kibújt a feladat alól, ezért a vizsgálatokat végül a Pécsi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézete végezte. Egyebek mellett arra akartak választ kapni, hogy a nőnek

  • A meglévő általános állapotára/életkörülményeire tekintettel spontán vagy lombikprogramban történő gyermekvállalásra lett volna-e esélye?
  • A hüvelyi sérülés milyen konkrét hátrányt okoz a nő életében?
  • Megállapítható-e, hogy a támadás miatti sérülések és azok következményei a felperes spontán megtermékenyülését, valamint a terhesség kiviselését befolyásolták az azóta eltelt időszakban?
  • Képes-e szexuális életet élni?

Hiába a műtétek, a szexuális élete fájdalmas marad

Renner Erikát a pszichológus és pszichiáter szakértők személyesen vizsgálták, a szülész-nőgyógyász és a sebész-, plasztikai sebész szakorvos pedig a korábbi leletekből, a sérülésekről készült fotók alapján dolgozott. A Telex birtokába jutott 50 oldalas, a bíróság által megrendelt egyesített szakértői vélemény súlyos állításokat tartalmaz, de egyértelműen fogalmaz.

Eszerint a nőnél a többszöri műtéti beavatkozás, és a további kezelések sem tudják visszaállítani a nemi szerv eredeti állapotát. Azok

„funkciója károsodott, a kielégítő nemi élet ebben a helyzetben pedig nem lehetséges”.

A dokumentum szerint Renner Erika esetében a támadás után a természetes teherbeesés kizárható volt, „csak laparoszkópos úton történő tüszőleszívás és embriótranszfer segítségével eshetett volna teherbe”, és akkor is csak császármetszéssel szülhetett volna. Ez viszont a nő számára „nem jelentett reális alternatívát és annak sikere is kétséges lett volna” – fogalmaz a szülész-nőgyógyász.

A sebész szakorvos szerint ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy sor kerülhetne-e újabb plasztikai műtétekre, személyesen kellene megvizsgálnia a nőt. Ugyanakkor hozzáteszi, még ha újra meg is lehetne operálni,

„annak kimenetele kétséges, és a nő szexuális élete további műtétek esetén is korlátozott, fájdalmas marad”.

Az intézményi abúzus iskolapéldája?

Több mint hét évvel a támadás után a mostani szakértői vélemény szerint a nőnél „jelenleg is súlyos tünetekkel jellemezhető poszttraumás stressz diagnosztizálható”. A traumát máig nem dolgozta fel, csupán megtanult együtt élni a tünetekkel.

„A bűncselekmény következtében fellépő pszichés tünetek, a sérülések miatti testkép súlyos negatív változása, a nőiesség élményének és szexualitásának súlyos sérülése, a munka és szabadidős tevékenységek korlátozódása pedig a nő életminőségének súlyos fokú romlását eredményezte”

– írják.

A szakértők kitérnek arra is, hogy a nőt az elmúlt években újabb és újabb traumák érték. Azzal ugyanis, hogy az ügyészség először meg akarta szüntetni a nyomozást, valamint hogy az elhúzódó bírósági tárgyalások során az áldozatnak főleg férfiak előtt kellett vizeletürítési-, menstruációs problémáiról, nemi szervének állapotáról és megváltozott szexuális életéről beszélni, intézményi abúzus áldozata lett.

Bene a szétmart nemi szervről készült fotókat kéri

Bár idén márciusban váratlanul leváltották a kártérítési pert tárgyaló bírót, és Pákozdi Zoltán Rudolf helyett „egy kevésbé leterhelt” bírónő kapta meg az ügyet, azt továbbra is zárt ajtók mögött tárgyalják. A zárt tárgyalást nem Renner kérte, sőt, ő szerette volna, ha a nyilvánosság most is „védőhálóként funkcionál”, a Fővárosi Törvényszék Bene Krisztián személyiségi jogaira hivatkozva viszont kizárta a nyilvánosságot.

Renner Erika azt mondja, az elmúlt években „megkérgesedett”, de a polgári per alatt sokszor olyan dolgokkal szembesül, amit az ő gyomra is nehezen vesz be. A kártérítési perben felperesként neki kell bizonyítania az őt ért jogsérelem súlyát, így volt, hogy 18 oldalas beadványban nyilatkozott újra testi és lelki állapotáról. Ebben fájdalmas részletességgel írt a sérüléseiről és az abból fakadó nehézségeiről, arról, hogy az élete a támadás óta távol áll a normálistól. Az, hogy vizeletürítési problémái és a fokozott fertőzésveszély miatt nyilvános helyen egyáltalán nem tud vécére menni, gyakorlatilag eltörpül azok mellett a testi problémák mellett, melyeket a marás okozott, és amelyek most is hatással vannak életére.

Nyilatkozatára Bene Krisztián és védője több oldalas beadvánnyal reagált, melyben egyebek mellett életvezetési tanácsokat adtak az áldozatnak, és csatolták egy olyan, 2-3000 forintért beszerezhető „szilikon női vizelési eszköz” leírását és fotóját, amely szerintük „teljes mértékben kiküszöböli” a nő vizeletürítési problémáját.

„Úgy érzem, úgy állnak hozzám, mint egy kicsorbult bögréhez. Kicsit megragasztgatjuk, megszárítgatjuk, aztán lehet belőle megint kávét inni”

– mondta Renner a Telexnek.

Hozzáteszi, nem ez volt az első megalázó helyzet. Bene Krisztián kérte, a bíró pedig felszólította Renner Erikát, hogy járuljon hozzá a – már a büntetőügyben is szereplő, de ott zártan kezelt – sérüléseiről készült fotók átadásához.

„Amennyiben nem járul hozzá a fényképek, illetve az orvosi dokumentáció alperes általi megismerhetőségéhez, abban az esetben a bíróság fel fogja hívni az igazságügyi orvosszakértőt, hogy a kirendelő végzésben írt kérdések közül csak azokra válaszoljon, amelyekhez nem szükséges a fényképek, illetve az orvosi dokumentáció felhasználása”

– írta a végzésben a bíró.

Miután Renner Erika és ügyvédje több oldalon keresztül sorolta, hogy a csonkításról készült fotók miért minősülnek személyes adatnak, és miért nem járulnak hozzá azok kiadásához, a bíróság végül eltekintett ettől, és a fényképeket nem adta át Bene Krisztiánnak.

A kártérítési perben szerdán tartottak tárgyalást, ennek nagyjából két óra után vége lett. Bene Krisztián és ügyvédje ugyanis nem kapták meg az új egyesített szakértői véleményt, így azokra reagálni sem tudtak. Szekér Gyula ügyvéd azt viszont már szerdán kérte a bírótól, hogy a szakértőket személyesen idézze meg a következő tárgyalásra, és azt is jelezte, hogy a következő ülésen Bene Krisztián is szeretne részt venni, hogy kérdéseket tehessen fel a szakértőknek. A bíróság ezekben a kérdésekben a következő hetekben dönt.

Renner Erika szerint Benéék időhúzásra játszanak, a bíróság pedig láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel. Tény, persze – teszi hozzá –, hogy a bíróságnak ezúttal „egy hüvelyt kell beáraznia”, amire nem sok példa volt még Magyarországon. A nő ugyanis 25 millió forintot követel a volt kórházigazgatótól.

A kártérítési per következő tárgyalását november 11-én tartják, továbbra is zárt ajtók mögött.

Van segítség! Ha szexuális erőszakot, bántalmazást követtek el önnel szemben, vagy zaklatták, hívja a NANE Egyesület bántalmazott nőknek szóló segélyvonalát a 06-80-505-101-ös telefonszámon. Az anonim módon, ingyenesen hívható szám hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között elérhető.

(Borítókép: Renner Erika. Fotó: Bődey János / Telex)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!