Testkamerás rendészek jönnek a gödöllői HÉV-vonalon

2024. július 15. – 17:41

Másolás

Vágólapra másolva

Mobil védelmi csoportot állítottak fel a gödöllői HÉV vonalán, mellette pedig testkamerákkal szerelik fel a MÁV rendészeit. A 24.hu a rendőrség hétfői háttérbeszélgetése alapján arról ír, 2024 első felében a gödöllői HÉV-en 49 bűncselekmény történt: ugyan a rendőrség szerint a vonal „bűnügyi fertőzöttségét” a számok nem támasztják alá, nem akarják rózsaszínre festeni a képet. Emiatt civil ruhás rendőrök is ellenőriznek a térségben, és a MÁV is azonnali intézkedésekről döntött.

A 49 bejelentett esetből 20 esetben indult büntetőeljárás, többségében kisebb súlyú, vagyon elleni bűncselekmények (főleg lopás) miatt. Összehasonlításként említette, hogy a MÁV adatai szerint napi körülbelül 40 ezer utas használja ezt a vonalat, így a vizsgált időszakban 7 millió utazás valósult meg. A rendőri intézkedések száma emelkedik a térségben, az igazoltatások száma 1300-ról megduplázódott, az előállítások száma 80-ról 130-ra nőtt az előző év ugyanezen időszakához képest. Az elmúlt hetekben több mint 40 szerelvényen civil ruhás rendőrök végeztek ellenőrzéseket, főleg a kritikusabb esti időszakban. Négy főt kábítószer-fogyasztás miatt állítottak elő.

Két jelentősebb elfogás is történt, március végén két főtől másfél kilogramm kábítószert foglaltak le Kistarcsán, az elkövetőktől 200 millió forintot zároltak. Egy másik elkövetői körnél 10 kilogramm pszichoaktív anyagot találtak, tőlük 700 millió forintot foglaltak le.

Nagy Gábor, a MÁV-HÉV vezérigazgatója az eseményen arról beszélt, hogy az utaspanaszokból visszatükröződik, hogy egyre gyakrabban utaznak a HÉV-vel tudatmódosító szer hatása alatt álló emberek, de ezeket általában ugyanaz a négy-öt személy jelzi feléjük.

A problémát ők is tapasztalják, a munkatársaikat érő atrocitások száma nő.

2024-ben ezidáig 1634 alkalommal intézkedtek a rendészek csak a gödöllői vonalon, ehhez képest az összes többi HÉV-vonalon csak 556-szor, ami jelzi a problémát súlyosságát.

A MÁV emiatt a közelmúltban több döntést is hozott, például:

  • Mivel a bejelentések időszakosnak tűnnek, amikor növekedést tapasztalnak, a többi HÉV-vonalról átcsoportosítva növelik a rendészeti létszámot a gödöllői járatokon. Ezt három hónapja rendelték el, a napokban további 15 fővel növelik a rendészek számát.
  • A rendészeknek megkezdték a testkamerák beszerzését.
  • Mobil védelmi csoportot állítottak fel, ami hétfőtől bármilyen bejelentésre ki tud vonulni a vonalon 6-8 percen belül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!