Budapest
Megnéztük mit rejt az Ördög-orom lezárt katakombája
Három lezárt vasajtó jelzi, hogy van valami az omladozó sziklafal mögött Budapesten, a XII. kerület egyik vadregényes hangulatú részén.
Leégett egy uszoda tetőszerkezete hajnalban a XVI. kerületben
A tűz okát még vizsgálják.
Lázár János ítélete Fürjes Balázs kedvenc projektjéről, a Városmajor megújításáról: SOHA! NEM!
Megszereztük a főleg fővárosi fejlesztésekből álló listát, amit az építési és közlekedési miniszter saját, néhol brutálisan egyszerű széljegyzeteivel kurtított 80 körüliről szinte a nullára.
Most olyanokat is kihűlés fenyeget, akiket korábban soha
A rezsiszámlák megemelkedése miatt az alsó középosztály, a kisnyugdíjasok, az egyedülálló szülők és albérletben élő egyetemisták ezreinek okozhat gondot a lakás befűtése. A spórolásban az...
Fiatal lányok veréssel kényszerítettek prostitúcióra kislányokat Budapesten
Vádat emeltek egy férfi ellen is a gyermekprostitúció kihasználása miatt.
Rendőrséghez fordul Őrsi Gergely, mert a II. kerületi rendőrőrs felújításakor a szomszédos telek...
Felfoghatatlan, hogyan gondolhatta a felújítást cég, hogy egy másik szomszédos ingatlan területén engedély nélkül vág ki fákat – írta a polgármester.
1915-ben volt utoljára ennyire csapadékos a január
Az OMSZ szerint országos viszonylatban kb. 33 milliméterrel több az átlagos januári csapadékmennyiség.
Drágul a taxizás a fővárosban: márciustól 10 százalékkal emelkednek a tarifák
Távlati cél, hogy új árakat hatósági középárnak tekintsék, amelytől 10 százalékkal lefelé és felfelé is el lehetne térni, többek közt erről döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Olcsóbbak lettek az albérletek, Budapesten átlagosan 200 ezerért lehet lakást bérelni
A december hozta a fordulatot, de azért éves szinten még 20,2, illetve 21,9 százalékos volt a drágulás.
Magyarországra jön a Primark áruházlánc
Az olcsó ruhákról és használati tárgyakról ismert üzlet Budapesten nyithat meg.








