Borsod-Abaúj-Zemplén megye
„Rendőrség, házkutatás!”- felkiáltással tört be két férfi egy miskolci lakásba, vádat emeltek...
7 millió forintnyi eurót és értéktárgyakat vittek el, miközben a lakásban tartózkodó férfit bezárták a fürdőszobába.
Négymillió forintos kenőpénzt fogadott el két borsodi hivatalnok, három év börtönt kaptak
2018-ban kaptak vesztegetési pénzt egy autópálya-építkezésben érdekelt cég vezetőjétől, hogy egy földhivatali eljárást befolyásoljanak.
Újra kellett éleszteni egy borsodi meccsen egy érettségire készülő focistát
A sportoló hamar felépült, a vizsgáit sem kellett elhalasztani a történtek miatt.
Százzal is haladhatott a jeladója szerint a Hidasnémeti környékén kilőtt farkas
Vannak olyan feltételezések, amik szerint valaki autóval szállíthatta.
Egy vadász kilőtte a farkast, ami Svájcból egészen Magyarországig vándorolt
Az M237 jelű farkas több száz kilométert tett meg, mire Magyarországra ért.
Saját kislányát erőszakolta meg és gyerekekről gyűjtött pornográf felvételeket egy borsodi férfi
A gyerek az erőszak idején mindössze hatéves volt.
Cselédként dolgoztattak egy férfit és egy mélyszegénységben élő hatfős családot Borsodban
Csak ételt és napi két liter bort kaptak fizetésként.
Az OMSZ szerint már száz orvos jelentkezett ügyeletre a miskolci központban
Április 1-jén Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is elindul az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer.
Csak a háziorvosok egyharmada kötött ügyeleti szerződést Szabolcsban, Győr-Moson-Sopronban és...
Borsodban eddig hat orvos írt alá.
Elindulnak a közbeszerzések a kelet-magyarországi erőművi blokkok megépítésére
Tervben van két új tiszaújvárosi erőmű építése is, ami évente átlagosan 5200 gigawattóra (GWh) villamos energiát termelhet majd.