Gólyariasztót szerelt fel üres házára, nem tudtak leszállni fészkükre az Afrikából hazatérő gólyák

2024. március 27. – 18:15

Gólyariasztót szerelt fel üres házára, nem tudtak leszállni fészkükre az Afrikából hazatérő gólyák
A gólyariasztóval felszerelt geleji ház Fotó: Mályi Madármentő Állomás Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Gólyariasztót szereltek fel egy geleji házra, hogy így üldözzék el a ház melletti lámpaoszlopon található fészekbe visszatérő gólyákat. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község nem is lakott lakóházára szerelt riasztót hatósági utasításra távolították el.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Gelej község egyik lakóháznál egy mozgásérzékelővel ellátott ultrahangos riasztó akadályozta meg az ott élő gólyapár visszatérését a fészekbe. Az emberi hallás tartománya nem érzékeli az ultrahangot, az állatokra viszont ez riasztóan hat. Így azután mivel a környéken lévő összes gólyafészek foglalt volt, az Afrikából hazatérő vándormadarak a közelben nem tudtak megpihenni a riasztás miatt.

Az esetről beszámoló Mályi Madármentő Állomás Facebook-oldalán kedden megjelent poszt szerint az ügy óriási felháborodást keltett a gelejiek körében és az önkormányzatnál is; részben azért is, mivel a gólyafészek melletti ingatlan tulajdonosa nem is lakik a beriasztózott házban.

Az ügyben lépéseket tett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság őrszolgálata és a Mezőcsáti Rendőrőrs munkatársai. A közös fellépésnek köszönhetően az ingatlan tulajdonosa a Boon.hu szerdai híre szerint leszerelte a riasztóberendezést, így már nyugodtan megpihenhetnek a fészekben a gólyák a hosszú repülés után. Az ingatlan tulajdonosa ellen közigazgatási eljárás indult, a gólyariasztóért bírságra számíthat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!