Pszichiátriai betegeket bántalmazott egy férfi Borsodban

2024. február 26. – 15:36

Másolás

Vágólapra másolva

A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészég vádat emelt egy férfi ellen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt. Az elkövető az utcán egymást követő napokon pszichiátriai otthonban ápolt férfiakat bántalmazott, egyiküknek súlyos sérüléseket okozva – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleményében.

Az ügyészek szerint a vádlott 2022 augusztus végén, egy délután, az egyik borsodi település sörözőjénél találkozott egy férfival, akit a helyi pszichiátriai gondozóintézetben ápoltak. Behívta az utcáról a söröző udvarára, aztán átkarolta, megszorította a nyakát, combon rúgta és megpofozta. A férfi elesett, majd pedig szemüvegét is hátrahagyva elmenekült.

Másnap a vádlott összetalálkozott az utcán egy szintén a gondozóotthonban ápolt férfival, akit az úttestre lökött, többször megrúgott és megtaposott. A második áldozat áll- és járomcsontja eltört.

A büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást indítványozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!