Bántalmazás történt egy tokaji idősotthonban, egy férfi meghalt

2024. március 26. – 08:29

Másolás

Vágólapra másolva

Halált okozó testi sértés gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy tokaji idősotthonban történt bántalmazás ügyében, írja a 24.hu. A rendőrség annyit közölt, hogy vizsgálják a sérülés és a későbbi halál bekövetkezte közötti összefüggést, gyanúsítottként még senkit nem hallgattak ki. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megerősítette a lapnak, hogy 2024. február 2-án mentő vitte kórházba a tokaji Szent Lázár Időskorúak Otthonának egyik lakóját.

A lap úgy tudja, hogy a férfi egy bántalmazás során fejsérülést szenvedett, de arról nem kaptak felvilágosítást, hogy a bántalmazás és a férfi halála között mennyi idő telt el. A lap több forrásból is úgy értesült, hogy az otthon egyik lakója bántalmazta a férfit, információik szerint a demens betegeket ápoló osztályon történt az eset.

A tokaji idősotthon vezetője az ügyben belső vizsgálatot rendelt el, de annak eredményét nem közölték a lappal, az otthon vezetője csak annyit közölt, hogy minden rendelkezésre álló információt átadott a nyomozó hatóságnak.

Posta György tokaji polgármester a 24.hu-nak azt mondta, a rendőrségi vizsgálat lezárulta után ad majd tájékoztatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!