BKK

Eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottság a Lánchíd felújítását végző cég ellen
A hatóság elnöke szerint a mulasztást a BKK sem vette észre, hogy nem 19 alvállalkozót nem jelentettek be időben.
Buszok fokozhatják a benzinkúti káoszt
Péntektől a Volánbusz és a BKV már 180 forinttal veszi drágábban a dízel literjét a rögzített 480 forintnál. Ez a kutakra terelheti a cégek járműveinek egy részét.
Csőtörés a Bosnyák téren, a villamosok helyett pótlóbuszok járnak
A pótlóbusz és a 32-es busz nem érintik a Szugló utca/Nagy Lajos király útja megállót.
Péntektől ingyen utazhatnak a BKK járatain az ukrán állampolgárok
Hétfőtől pedig egy infocentrumot állít fel a főváros az ukrajnai menekültek számára a Nyugati téren.
Már időalapú jegyeket is lehet venni a BudapestGO-ban
Március 1-jével elérhetővé tette a BKK a 30 és 90 perces időalapú jegyeket, melyekkel többször is át lehet szállni és oda-vissza irányokba is használhatók.
Tavaly csaknem kétmilliót fizetett a BKK-nak az év bliccelője
Hat végrehajtási eljárás előzte meg a befizetést.
A BKK elindítja a BudapestGO-t, vonaljegyet is lehet venni benne
A mobilalkalmazásban egyszerre lehet tömegközlekedési és közbringa útvonalat tervezni és egyből jegyet is vásárolni. Megnéztük, mit tud a rendszer.
Fény az alagút végén: már készülnek a Lánchíd világítóoszlopai
32 oszlopot újragyártanak, 24 kandelábert pedig gondosan restaurálnak.
Kövess minket Facebookon is!