Bicskei gyermekotthon
Leragasztott szájú plüssállatokat tapasztott Fidesz-irodákra az MSZP, pedofilellenes...
Az államfő a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének adott kegyelmét úgy magyarázta, minden ilyen döntés megosztó, de ő igyekszik körültekintően dönteni.
Orbán Balázs: Ha van módosítási szándék, akkor lehet beszélni a kegyelmi ügyek nyilvánossá tételéről
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a törvénymódosítási javaslat attól is függ, hogy összefér-e a magyar alkotmányos berendezkedéssel.
Varga Judit exférje a kegyelmi ügyről: Nem titkolózni kell és terelni, hanem magyarázatot adni,...
Magyar Péter szerint az ügyben „többen is hibáztak”. Az ő volt felesége ellenjegyezte a kegyelmi kérelmet.
K. Endre: „Nem én írtam a kérelmet”
Megszólalt K. Endre a 444-nek, de két kivétellel csak kitérő válaszokat adott a lapnak. Ő az, aki tavaly egy súlyos pedofil ügyben köztársasági elnöki kegyelmet kapott Novák Katalintól.
Hiába kérdezték, Novák nem mondja el, miért kegyelmezett meg a pedofíliát eltussoló bűntársnak
A botrány kirobbanása után először szerepelt nyilvánosan a köztársasági elnök. Összesen egy kérdést kapott a kegyelmi ügyről, a Telex nem kérdezhetett.
Novák Katalin: Minden kegyelmi döntés megosztó
A köztársasági elnök továbbra sem árulta el, hogy miért adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki bűnsegédje volt a pedofil igazgatónak.
Az LMP is törvénymódosítást kezdeményez a pedofil ügy miatt
Kegyelem megadása esetén nyilvánosnak kell lennie a határozatnak a miniszteri előterjesztési indokolással együtt – kezdeményezi az LMP. A DK aláírásgyűjtést indított Novák Katalin lemondásáért.
Kicsoda K. Endre, aki egy pedofil bűncselekményt próbált eltussolni, mégis kegyelmet kapott?
Egyelőre csak találgatni lehet, miért adott Novák Katalin kegyelmet K. Endrének, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének. Az ellenzék fideszes szálakat lát, de ezek önmagukban nem bizonyítják,...
Törvénymódosítást ad be a Párbeszéd, hogy a jövőben nyilvánosak legyenek az elnöki kegyelmek...
Tordai Bence szerint Novák Katalin engedett „a jó fideszes kapcsolatokkal rendelkező pedofilhálózatnak”, amikor kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének.
Az LMP kikéri azokat dokumentumokat, amik alapján Novák úgy döntött, hogy kegyelmet ad a bicskei...
A Demokratikus Koalíció megfosztási eljárást kezdeményez Novák ellen, míg a Mi Hazánk Mozgalom pedig törvénymódosítást.









