Beruházás

„Akár Budapest környéki is lehetne” – egyelőre nem kap engedélyt a tihanyi lakókomplexum
A kormányhivatal indoklása szerint a tervezett beruházás nem illik bele a tihanyi tájba.
Lázár: Új állami beruházási törvény készül
Azt mondta, tiszta vizet öntenek a pohárba, és új pályáztatási, tervezési, elszámolási rendszerben új pénzügyi-gazdasági viszonyokat fognak teremteni.
A magyar kormány felmond egy Norvégiával kötött 31 éves beruházási megállapodást
A Norvég Alap elbukása óta nem ez az első csörte a skandináv állammal. Ezúttal az Antall-kormány által kötött beruházásösztönző megállapodást mondja fel a magyar kormány.
Nem kezdik el a sokat vitatott Fertő-tavi építkezéseket, mert nincs rájuk pénz
Eredménytelen lett a közbeszerzés, mert „a szerződéskötéshez szükséges fedezet nem kerül rendelkezésre bocsátásra”.
Ilyen energiaárak mellett már sok kkv-nak is megéri napelemet telepíteni
Az ALTEO modellje szerint egy átlagos magyar kkv 35 forint körül fizetett kilowattóránkként a vásárolt áramért 2020-ban, miközben egy napelemes beruházás fajlagos költsége csak 21 forint körül...
Szijjártó: Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Paks II.
Megkapta a talajszilárdítási engedélyt, ami az egyik legfontosabb ahhoz, hogy megkezdődhessen a valódi építkezés.
Nyolcszázmilliós vagyoni hátránnyal gyanúsítják a győri hulladékgazdálkodó volt igazgatóját
Túlárazott szolgáltatások, felesleges szerződéskötések, engedély nélküli kölcsönfelvétel. 2020-ban az utolsó pillanatban meghiúsult egy négymilliárdos lízing, mely végén nem is lett volna a cégé az...
Nem varázsfegyver, de van, ahol jó gazdaságfejlesztési módszer az autópálya-építés
A kisebb gazdasági visszaesések idején a kormányok előszeretettel nyúlnak az infrastruktúrafejlesztéshez, és ez nem véletlen.
Tízmilliárdos tételben hozott döntést a kormány állami beruházásokról
Sok pénz jut a ferencvárosi atlétikai stadion projektjére, de a Budapest–Belgrád-vasútvonalnál is találtak még elkölthető 2,6 milliárd forintot.
Kövess minket Facebookon is!