Egy fotó és négy betű leplezte le, hova vonult el Balog Zoltán
február 13. – 20:02
–
Molnár Zoltán
Egy rejtélyes imahelyen akarta átvészelni a kegyelmi vihar szemét a püspök-exminiszter, de nem számolt a „-hutz”-cal.
Balog Zoltán bejelentette, marad a református egyház élén
Balog Zoltán először szólalt meg azóta, hogy az ő felelőssége is felmerült a Novák Katalin lemondását hozó kegyelmi ügyben. A botrány miatt szimpátiaszavazást tartottak a püspök személyéről, aminek...
Szimpátiaszavazást tartottak Balog Zoltánról, többséget kapott, de egyelőre nem tudni, marad-e a...
A református püspököt kedden rendelték be, hogy beszámoljon arról, pontosan milyen szerepe volt a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyében.
Már a zsinati székházban van Balog Zoltán, egy kisbusszal próbálták eltakarni
Úgy tudni, Balog biztatta a köztársasági elnököt, hogy K. Endrének kegyelmet adjon. Orbán is magyarázatot várt tőle, de napokra elvonult egy ausztriai kolostorba imádkozni. Innen rendelte be a...
Balog Zoltán: K. Endre kegyelmi kérvényét nem én terjesztettem fel, alaptalan vádaskodásokra nem...
A Telex megszerezte azt a belső egyházi körlevelet, amiben Balog a kegyelmi üggyel kapcsolatos szerepéről ír.
Órákon belül eldől Balog Zoltán sorsa
február 12. – 21:19
–
Sarkadi Zsolt
Értesüléseink szerint a Magyarországi Református Egyház vezetése berendelte Balog Zoltánt, hogy számoljon be a K. Endre kegyelmi kérvényével kapcsolatos ügyekről. Úgy tudjuk, már ezen, a kedd...
Balog Zoltán kedden megszólal a Novák Katalin bukásához vezető kegyelmi ügyről
február 12. – 20:59
–
Ághassi Attila
Előtte egyeztet püspöktársaival a mondanivalójáról.
444: Balog Zoltánt is felelősnek tartja Orbán a kegyelmi ügy miatt
február 12. – 20:43
–
Zách Dániel
A miniszterelnök gyors megoldást vár az ügyre, de ez a magyarországi református egyház vezetőjének pozíciójába kerülhet.
Fideszes körökben Balog Zoltán püspököt, korábbi minisztert sejtik a Novák bukását hozó kegyelmi...
A Direkt36 és a Telex több egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a megbukott államfőhöz régóta közel álló, a református egyházat vezető Balog fontos szerepet játszott a kegyelmi ügyben....
Balog Zoltán és Hoppál Péter is kiállt a lemondott Novák Katalin mellett
február 10. – 21:10
–
Pál Tamás
Egyre többen osztják meg a volt köztársasági elnököt támogató Facebook-posztot.