Autó
Betolta egy Pest vármegyei benzinkút shopjába az előtte álló autót egy Audi
A jelenetet rögzítették a benzinkút térfigyelő kamerái, a felvételek szerint a shop egy részét lerombolta a belerohanó Seat.
Baleset miatt lezárás volt az M3-as autópálya Budapest felé vezető szakaszán
Egy autó kigyulladt, több kilométeres volt a torlódás.
Hárommilliárd eurót költ Németország a villanyautó-piac fellendítésére
A tervek szerint az alacsony és közepes jövedelmű családok villanyautó-vásárlásait támogatnák, de az állami pénz a gyengélkedő autóiparra is ráfér.
Luxusautózni hívta ismerőseit, kisvártatva fegyveres rendőrök szedték ki a terepjáróból
Autószalonból lopott BMW-vel vitte el egy körre barátait egy tolvaj Budapesten, a rendőrök hamar lekapcsolták.
Több száz métert haladt forgalommal szemben egy taxis Budapesten
Miután észbe kapott, végül sikerült nagy nehezen sávot váltania.
Hiába a legalizáció Ohióban, a balesetekben meghalt sofőrök közel fele füvezett, mielőtt volán...
Szakértők szerint a közbeszédet a legalizáció vitája uralta, arról azonban nem sok szó esett, milyen veszélyei lehetnek a marihuánának.
Ákosnak rejtett sérüléssel adtak el egy Ford Kugát, hat év pereskedés után nyert, a kártérítés...
Olvasónk hitelre vásárolta a 2012-es évjáratú használt autót, ami a kereskedő szerint sérülésmentes volt. Később menet közben tört el a klímakompresszor, a motortérben pedig súlyos sérülésnyomokat...
A zebrán gázolta el a diáklányt, majd továbbhajtott a sofőr – vádat emeltek ellene
Nem állt meg segíteni az úttestre esett lánynak, aki szerencsére nem sérült meg a gázolásban.
Az olaszországi roncsprémiummal akár egy elektromos kerékpár áráért is lehet villanyautót kapni
A Leapmotor és a Dacia legolcsóbb elektromos modelljeinek árából csupán 4-5 ezer eurót fizettetnek ki a vásárlókkal, az állami támogatás és a gyártók kedvezményeinek levonása után.
Ilyen vezetni az új Audi Q3-at luxusautókból származó trükkös extrákkal, kézi váltó nélkül
A részben Győrben gyártott típus bemutatóját valamiért Skóciába szervezték, ahol a bal oldali közlekedés ellenére bal kormányos tesztautókat próbálhattunk ki. Túléltük, és közben jó sok...









