Átoltottság

RSS

Sokkal kevesebb oltott lehet valóban védett a fertőzés ellen Magyarországon, mint amit a hivatalos...

A napi tájékoztatók még mindig az egyszer oltottak számát emelik ki, de mára világos, hogy az idővel csökkenő vakcinahatékonyság miatt már a kétszer oltottak jelentős része, 2,5 millió ember sem...

Látványos grafikon mutatja meg, hogy ahol több embert oltottak be, ott kevesebben halnak bele a...

Magyarország egyik tekintetben sem áll jól az uniós országok között.

Barabási Albert-László Székelyföldön: A legjobb barátaim, ismerőseim nem hajlandóak elfogadni a...

Pedig az Erdélyből származó világhírű hálózatkutató szerint „nemzeti érdek” lenne beoltatnia magát mindenkinek a szülőföldjén.

Emmi: Közel 90 százalékos a tanárok átoltottsága

A minisztérium szerint az oltás elutasítottsága nem okoz majd zavart az intézményekben, a tanárok megbetegedése annál inkább.

Hosszú egy helyben toporgással, de megvan a hatmillió beoltott

A tavaszi lendület után az oltási program látványosan belassult, tizenkétszer annyi idő kellett a hatodik millióhoz, mint a harmadikhoz. De ez a szám már egyre kevésbé fontos: akit régen oltottak...

Lakosságarányosan nézve már megint magasak itthon a Covid-halálozási adatok

Szlovéniában alacsonyabb az átoltottság, ott mégis kevesebben halnak meg, mint nálunk. A veszélyeztetett magyar időskorú lakosságnak csak 75-85 százaléka fogadta el az oltást. Már megint annyian...

Szigorítanak a bajorok, kitilthatják az oltatlanokat a zárt térben tartott rendezvényekről

A 25 németországi járványgóc közül 16 Bajorországban van.

Maszk is kellhet az oltás mellé – mondja a kormánynak is dolgozó járványügyi szakértő

Ahol nem elég magas az átoltottság, ott lehet, hogy vissza kell majd vezetni a maszkot és a távolságtartást.

98 százalékos az átoltottság, mégis úgy hordják a maszkot, mint a kisangyal

Miközben itthon nyár közepe óta alig emelkedik az oltottak száma, Portugáliában mára gyakorlatilag az összes felnőtt megkapta a vakcinát. De hogy a fenébe csinálták, hogyan győzték meg a...

Sydney 106 nap után kinyitott

Az ausztrál nagyvárosban üzletekbe, kocsmákba lehet menni, de alacsonyan átoltott körzetekbe nem.

Kövess minket Facebookon is!