Maszk is kellhet az oltás mellé – mondja a kormánynak is dolgozó járványügyi szakértő

2021. október 19. – 18:36

Másolás

Vágólapra másolva

A 80 százalék alatti átoltottság esetén szükség lehet a maszkviselés és a távolságtartás visszavezetésére, illetve a védettségi igazolvány használatára is – mondta Oroszi Beatrix a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján.

Oroszi Beatrix a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának megbízott igazgatója, és a kormánynak tanácsot adó elemzőcsapat tagja.

A szakértő szerint a negyedik hullám, ami már nyár végén elkezdődött, sokban különbözik a korábbiaktól, például abban, hogy lassabb a felfutása. Most úgy látszik, hogy az oltásnak köszönhetően a halálozások száma nem növekszik ugyanolyan ütemben, mint a fertőzéseké.

Oroszi három forgatókönyvet vázolt fel:

  • a jobbik, ha lassan elfogynak a fertőzésre fogékonyak, a járványgörbe pedig nem lesz nagyon meredek;
  • a rosszabbik, ha emelkedik a kórházi esetek és a halálozások száma. Ebben az esetben szükség lesz óvintézkedésekre – de lezárásokra nem;
  • a legrosszabb verzió pedig, ha az egészségügyi ellátórendszer kimerül, ha a vírus „fogékony” populációt talál meg, és ha emellé egy új variáns vagy influenzajárvány is jön.

Oroszi a rendezvényen arról beszélt, hogy míg a pandémia elején úgy gondolták, hogy a járványhullámok addig visszatérnek, amíg a populáció jelentős hányada oltást nem kap, addig ma már világos, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Valószínűnek tartja, hogy a koronavírus velünk marad majd, de nem világjárványt okozó vírusként, hanem időszakos járványként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!