Anglia

Kétszer akkora erővel csap le az infláció a szegényebb brit háztartásokra, mint a gazdagokéra
70 százalékkal többet fizetnek a rezsiért, mint tavaly ilyenkor, az év második felében újabb nagy áremelés jöhet.
Alig tették a helyére, máris megdobálták tojással a Margaret Thatcher-szobrot
Korábban a Facebookon tizenháromezren tervezték, hogy megdobálják a volt miniszterelnök szülővárosában állított szobrot.
Angol családok százezrei tehetik fel a kérdést: vacsorázzunk ma, vagy inkább fűtsünk?
Az angol kormánynak sürgősen be kell avatkoznia, ha el akarja kerülni súlyos életszínvonal zuhanást – állítja egy neves agytröszt.
Robin Hood városában fogták el a magyar unokázós csalót
A 35 éves férfi még 2020 nyarán vágta le magáról a nyomkövetőt, és meg sem állt Angliáig.
Boris Johnson elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy brit konzervatív képviselő pornót nézett a...
A Tory Párt vizsgálatot indított Neil Parish ellen, aki azzal védekezik, hogy csak véletlenül nyitotta meg a felvételt.
Mallorcán és Angliában fogtak el három, szökésben lévő magyar férfit, ketten toplistás bűnözők
Mindhármójukat csalás miatt körözték, egyikük a börtönbüntetés elől menekült el.
Feloldották a járványügyi korlátozásokat Angliában
Megszűnt a karanténkötelezettség, a kontaktkutatás, és már nem kötelező maszkot viselni sem.
Csütörtöktől nem kell karanténba vonulniuk azoknak Angliában, akiknek pozitív lett a Covid-tesztje
Fokozatosan számolták fel a koronavírus miatti intézkedéseket Angliában, áprilistól leállítják a tömeges teszteléseket is.
Kövess minket Facebookon is!