Csütörtöktől nem kell karanténba vonulniuk azoknak Angliában, akiknek pozitív lett a Covid-tesztje

2022. február 21. – 23:41

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtöktől nem kell kötelezően karanténba vonulniuk azoknak Angliában, akik pozitív koronavírustesztet produkálnak – ezt Boris Johnson brit miniszterelnök jelentette be hétfő esti beszédében, írja az MTI. Johnson szerint az országnak meg kell tanulnia „együtt élni a Coviddal”, ennek érdekében pedig már hetek óta folyamatosan szüntetik meg a korlátozásokat a szigetországban.

„Ez az a nap, amikor az elmúlt két év összes erőfeszítése végre lehetővé teszi a számunkra, hogy megvédjük magunkat, miközben teljes mértékben helyreállítjuk a szabadságunkat”

– mondta beszédében Boris Johnson. „A békeidőbeli történetünk két legsötétebb, legkomorabb éve után azt gondolom, ez a pillanat büszkeséggel töltheti el hazánkat, és reményt adhat mindarra, amit elérhetünk a következő években.”

A brit kormányfő szerint ugyan nincs vége a koronavírus-járványnak, de az ország túljutott az omikron variáns okozta járványhullámon, az esetek és a kórházban ápoltak száma pedig egyre csökken.

Johnson azért továbbra is azt javasolja, hogy a fertőzöttek április 1-ig még tartsák be önként a karanténszabályokat, ezután viszont már az emberek személyes felelősségére bízná, hogyan döntenek. Szerinte ahogy az influenzások, úgy a koronavírusosok is képesek felelősen dönteni, de arra kér mindenkit, legyen tekintettel másokra.

Boris Johnson a korlátozások feloldásának hétfő esti bejelentésekor – Fotó: Tolga Akmen / AFP
Boris Johnson a korlátozások feloldásának hétfő esti bejelentésekor – Fotó: Tolga Akmen / AFP

Április 1. más szempontból is fontos dátum: onnantól csak a legidősebbek és a kockázati csoportokba tartozók teszteltethetnék magukat ingyenesen koronavírusra. Johnson ezt azzal indokolta, hogy bár az Egyesült Királyság valósította meg az egyik legkiterjedtebb koronavírus-szűrési programot, ez hatalmas költségekkel is járt. A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint a koronavírus-járvány kezdete óta eddig csaknem 470 millió koronavírus-szűrést végeztek az Egyesült Királyságban.

A BBC arról is ír, hogy ezen a héten küldik ki utoljára az alacsony jövedelműeknek nyújtott havi 500 fontos (átszámítva kb. 215 ezer forintos) „elkülönülési” segélyeket, azonban még egy hónapig érvényben lesznek a megemelt táppénzösszegek.

Minden huszadik angol koronavírusos

A korlátozások angliai kivezetése persze nem jelenti azt, hogy az Egyesült Királyság egészében megszűnne a pozitívra teszteltek karanténkötelezettsége, ezt pedig Boris Johnson is megerősítette, és hozzátette: folyamatosan egyeztetnek Skócia, Wales és Észak-Írország vezetésével a járványügyi intézkedéseikről.

Anglia tisztifőorvosa, Sir Chris Whitty szerint a korlátozások kivezetése egy fokozatos folyamat volt, és a mostani intézkedések sem jelentik azt, hogy most hirtelen minden rendbe fog jönni. Whitty a hétfő esti tájékoztatón azt mondta, továbbra is nagyon magas az omikronnal fertőzöttek aránya, a brit statisztikai hivatal adatai szerint pedig minden huszadik ember Angliában koronavírus-fertőzött.

Az ellenzék pedig bírálta is Johnson tervét, szerintük ugyanis a miniszterelnök túl gyorsan akarja kivezetni a járványügyi korlátozásokat Angliában, és aggasztónak tartják az ingyenes tesztelési program visszavágását. Korábban a munkáspárti árnyékkormány egészségügyi felelőse arról beszélt, Boris Johnson a feloldással „azelőtt kiált győzelmet, hogy befejeződött volna a háború”.

Sőt, szerinte a kormányfő csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy a rendőrség az ajtaján kopogtat – ezzel arra utalt, amiről mi is írtunk, hogy Boris Johnson brit kormányfőt is megkereste a londoni rendőrség a miniszterelnöki hivatalban, a Downing Street 10-ben és más kormányzati intézményekben a szigorú járványügyi korlátozások idején tartott partik ügyében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!