Többségében igennel szavaztak a szerbek az uniós integrációért tartott népszavazáson
A szerb elnök szerint sikeres volt a népszavazás, az ellenzék szerint viszont Vučić első nagy vereségét jelenti az, hogy a nagyvárosokban nemmel szavazott a többség.
Mentelmi jogot és alternatív nemzetgyűlést hozna létre magának Lukasenko egy alkotmánymódosítással
A jelenlegi belarusz elnök 81 éves koráig maradhatna hivatalban, utána pedig mentelmi jogot élvezne a hivatali ideje alatt elkövetett cselekmények miatt indított eljárásokban.
A világ legkorruptabb vezetőit rangsorolta egy nemzetközi szervezet, Alekszandr Lukasenko végzett...
De Európából még bejutott a döntősök közé a szomszédos Ausztria bukott exkancellárja, Sebastian Kurz is.
Velencei Bizottság: Sérti a tavaly decemberi alkotmánymódosítás az azonos neműek egyenjogúságát
A testület szerint az örökbefogadást érintő szabály diszkriminatív lehet, de a magyar állam azt meghatározhatja, hogy a házasság egy férfi és egy nő frigye lehet.
Aggasztónak találja az ENSZ, hogy az Alaptörvény leszűkíti a család fogalmát
A születéskori nem identitás alapjául történő kijelölését is nyugtalanítónak gondolják.
Nem a veszélyhelyzet miatt lehet most fontos törvényekbe belenyúlni, de logikus, hogy most csinálják
Jogilag nem függ össze a különleges jogrenddel az alkotmány és a választási törvény módosítása. Politikailag viszont van értelme most lépni.
Kövess minket Facebookon is!