444: Novák stábja próbált magyarázatot adni a kegyelmi döntésre, de Orbán nem fogadta el

2024. február 9. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor neve elhallgatását kérő közvetlen munkatársa azt nyilatkozta a 444-nek, hogy kapcsolatban voltak Novák Katalin munkatársaival, csütörtök délután pedig jelezték feléjük, milyen döntés született. A köztársasági elnök stábja állítólag próbálta magyarázni a kegyelmi döntést, de Orbán Viktor azt nem fogadta el.

Orbán Viktor csütörtökön délután három óra magasságában jelentette be, hogy alkotmánymódosítást kezdeményez a kegyelmi ügy miatt. Ez lehetetlenné tenné, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Novák Katalin, aki a 444 információja szerint tudott a bejelentésről, 19 órakor bejelentette oldalain, hogy Dohába utazott. Az alkotmánymódosítására a Sándor-palota csak annyit reagált: Novák Katalin „jó szívvel” fogja aláírni a módosítást.

A lap forrására hivatkozva azt írja, hogy a köztársasági elnök stábja próbált magyarázatot adni kegyelmi döntésére. A neve elhallgatását kérő munkatárs csak utalt rá, hogy Orbán nem fogadta el a magyarázatot, és hogy azzal Novák tartozik a nyilvánosságnak. Orbán stábtagja, aki elhatárolódóan nyilatkozott az elnöki hivatalról, elmondta, hogy

a döntés a köztársasági elnök felelőssége, és „a miniszterelnöknek nem volt választása, mint megvédeni méltatlan helyzetbe hozott politikai közösségét”.

A 444 úgy tudja, hogy a köztársasági elnök tanácsadóját, az Orbán-kormány egykori miniszterét és lelkészét, Balog Zoltánt is „mozgósították”. Abba bíztak, hogy ő talán tud közvetíteni a felek közt, de ez sikertelennek bizonyult. Utóbbit egyébként a miniszterelnök környezetéből nem erősítették meg.

Múlt pénteken az egész országot felháborította, amikor kiderült, hogy a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endre elnöki kegyelemben részesült. A fideszes politikusok és a kormányzati média napokig hallgatott és terelt azt remélve, hogy minél kevesebb emberhez jutnak el az ügy részletei.

Az ügy viszont ezzel nem csitult: az ellenzéki pártok a köztársasági elnök lemondását követelik, tüntetést szerveztek, egy közvélemény-kutató pedig már méri is, hogy az ügy ártott-e Novák Katalin és Varga Judit egykori igazságügyi miniszter népszerűségének. Novák mellől közben egymás után szivárognak el tanácsadói: Gundel Takács Gábor és Lackfi János után Szörényi Levente énekes, zeneszerző is bejelentette, hogy kilép a tanácsadói testületből.

A 444 teljes cikke itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!