0
Olyan sikeres lett a legutóbbi Jackass-film, hogy jön az új Jackass-sorozat
Az eredeti stáb több tagja máig nyögi a műsor hatásait, de úgy tűnik, a közönség 2022-ben is vevő arra, hogy emberek őrültségekkel szívassák egymást.
Menedékjogot kapott az USA-ban Bukta Béla, Varga Mihály egykori, kémkedéssel vádolt tanácsadója
Buktát a kémügyben felmentették, később egy másik ügyben hamis tanúzással gyanúsították, ekkor menekült az Egyesült Államokba.
Húsz év után összefoghat a francia baloldal, hogy Macron ne szerezzen többséget a parlamentben
Az Engedetlen Franciaország párt és a szocialisták állhatnak össze.
Iskolabuszok árverezéséből kénytelen fizetni a falunapi zenészeket egy Vâlcea megyei község...
A végrehajtók kilenc évig húzódó tartozásnak tettek pontot a végére.
Star Wars-nap alkalmából befutott az Obi-Wanról szóló sorozat első rendes előzetese
A legendás jedi mestert egy könyörtelen inkvizítor hajkurássza, miközben kétségbeesetten próbál közelebb férkőzni Luke Skywalkerhez. Ja, és a végén feltűnik Darth Vader is.
Már világszerte közel háromszáz gyereknél azonosították az ismeretlen eredetű hepatitiszt
Eddig húsz országban jelent meg, továbbra is vizsgálják, mi okozhatja.
Szijjártó: Despite the extended deadline, Hungary does not support the EU’s new sanction package
He said that a ban on Russian oil imports would disrupt Hungary's energy supply.
Három napig rózsaszínben látja majd Magyarországot, de mi köze ennek a biciklisekhez?
Pénteken rajtol el Budapestről a Giro d'Italia, és három napon át Magyarországon is a kerékpársport körül forog majd a világ. A világ legjobb bringásai tekernek majd itt, három magyarért is...
Amerikai állampolgárságot szerzett Vajna Tímea, több milliárd forinthoz csak így fér hozzá az...
Kilenc éve tűzte ki célul, hogy megszerzi az USA-ban az állampolgárságot. Most már teljesen felszámolhatja magyarországi kötöttségeit.
Hadházy Ákos jelezte a házvezetésnek, hogy letenné a képviselői esküt
Időpontot még nem kapott.







