Három napig rózsaszínben látja majd Magyarországot, de mi köze ennek a biciklisekhez?

Legfontosabb

2022. május 4. – 16:38

Három napig rózsaszínben látja majd Magyarországot, de mi köze ennek a biciklisekhez?
Rózsaszín fénnyel világították meg a budapesti Lánchidat 2020-ban, amikor még úgy tudtuk, hogy abban az évben, száz nappal később a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny Magyarországról rajtol – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Május 6-án Budapestről rajtol a háromhetes Giro d'Italia, így három napig itthon is szurkolhatunk a világ legjobb kerékpárosainak, köztük három magyarnak is. Bár Valter Attila tavalyi rózsaszín trikója miatt sokan felfigyeltek a kerékpársportra, még mindig lehetnek olyanok, akik nem tudják, mi ez az egész, mire érdemes figyelni. Nekik is segítünk gyorstalpalónkban.

Mi egyáltalán az a Giro d'Italia?

A világ legismertebb kerékpárversenye az 1903-ban alapított Tour de France, amit azóta sok országban lemásoltak. Közéjük tartoznak az olaszok is, akik Giro d'Italia néven 1909-ben hirdették meg először az Olaszországot bejáró, több szakaszból álló körversenyüket. Napjainkban a Giro – a Tourhoz és a Vuelta a Españához hasonlóan – három héten át tart, pár pihenőnap közbeiktatásával összesen 21 szakaszt tekernek le a bringások. A kezdetben inkább csak olaszokat vonzó Giro az évtizedek alatt egyre nagyobbra nőtt, és ma már a világ második legfontosabb kerékpárversenyének számít.

Ha ez egy olasz verseny, mit keres Magyarországon?

A Giro története során már 13-szor rajtolt külföldről, így nem olyan meglepő, hogy nem Olaszországban kezdenek a bringások. 1965-ben San Marinóból, egy évvel később Monacóból indult az olasz kör. Az 1996-os athéni rajt óta mondható rendszeresnek, hogy a versenyt szervező cég, az RCS Sport néhány évente Olaszországon kívülre is elviszi a Girót. Ennek főleg üzleti okai vannak. Naponta több órás élő közvetítéseket láthatnak a világ tévénézői a versenyekről, amelyeken bőven marad idő a tájak, turistalátványosságok és történelmi emlékek bemutatására, mind képben, mind szövegben. Egy-egy verseny, szakasz így országimázsfilmnek is felfogható, amiért érdemes lehet pénzt áldozni.

Magyarország több milliárd forint rajtpénzt tett le a Giróért, és a szervezők azt remélik, hogy ez a befektetés később turisztikai bevételekben térül majd meg, noha ezt mindig nehéz számszerűsíteni. Az eredeti elképzelések szerint 2020-ban indult volna Budapestről a Giro, de akkor ennek keresztbe tett a koronavírus-járvány, így csúszott két évvel későbbre a magyarországi Nagy Rajt, eredeti olasz nevén a Grande Partenza.

Meddig lesz itt nálunk a Giro?

A olasz szervezők nem csak egyetlen szakaszt szoktak külföldön rendezni, hiszen ez a társországnak sem feltétlenül érné meg, és a csapatokat is felesleges logisztikai bravúrokra kényszerítené. Így most Magyarország is három etapon keresztül látja vendégül a Girót. Május 6-án a Budapest-Visegrád szakaszon, május 7-én a budapesti időfutamon, és május 8-án a Kaposvár-Balatonfüred etapon lehet látni a közel kétszáz bringást. Budapesten már most is beléjük botolhatunk, május 4-én a Hősök terén hivatalos csapatbemutatón láthatjuk őket. A május 8-i befutó után a mezőny repülőre száll, és Szicíliában folytatódik majd a verseny egy pihenőnap után.

Miért úszik minden rózsaszínben?

A Giro d'Italia hagyományos színe a rózsaszín, ami az első főszponzortól eredeztethető. Amikor indult az olasz kör, a rózsaszín papírra nyomtatott La Gazzetta dello Sport volt a főtámogató, így a lap színe a verseny színe is lett. Ez azóta sem változott, és minden felületen a rózsaszín uralkodik a Giróhoz kapcsolódóan. Ugyanakkor az összetettben aktuálisan legjobban álló versenyző csak 1931 óta teker rózsaszín mezben (maglia rosa), előtte semmilyen megkülönböztető mezt nem viselt. Az első bringás, aki a rózsaszín trikót viselhette, Learco Guerra volt az 1931-es Giro d'Italia első szakaszát követően.

Kerékpáros mezek a május 6-án Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny kapcsán megrendezett Budapest üdvözli a Girót! – Budapest saluta il Giro! című időszaki kiállításon a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában 2022. április 28-án – Fotó: Illyés Tibor / MTI
Kerékpáros mezek a május 6-án Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny kapcsán megrendezett Budapest üdvözli a Girót! – Budapest saluta il Giro! című időszaki kiállításon a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában 2022. április 28-án – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Milyen színű speciális mezek vannak még?

Kék, ciklámen és fehér. A kék trikót (maglia azzurra) a hegyi pontversenyt vezető, a ciklámen trikót (maglia ciclamino) a pontversenyt vezető, míg a fehér trikót (maglia bianca) az összetettben legjobban álló, 26 évnél fiatalabb versenyző viseli.

A Girón 1933-ban vezették be a hegyi pontversenyt, ami külön díjazza a hegyeket elsőként megmászó bringásokat. Minél hosszabb és meredekebb egy emelkedő, annál több pontot kap az a versenyző, aki elsőként ér fel a tetejére. A hegyi pontversenyt vezető versenyző 1974 óta kap külön mezt, ez akkor zöld volt, de 2012 óta már kék színű.

A pontverseny múltja 1966-ig nyúlik vissza, azzal a céllal vezették be, hogy több sprintert vonzzanak a Giróra. A pontversenyben a szakaszgyőzelem fizet legjobban, de még a 15. is szerez pontot, és az etapok során a részhajrákon is gyűjtögethetők további pontok. 1967 óta többször változott a pontversenyt vezető trikó színe, 2017 óta a cikláment adják ki a szervezők.

A fiatalok külön versenyét 1976-ban vezették be az olasz körversenyen. Ez csak azokra a kerékpárosokra vonatkozik, akik az adott év január 1-jén még nem töltötték be a 26. életévüket. 1994-ig fehér trikót viseltek megkülönböztetésként. 1995 és 2006 között hivatalosan nem tartották számon a fiatalok versenyét, és csak 2007-ben élesztették újjá.

Volt már magyar versenyzőn megkülönböztető trikó?

Igen, volt. Tavaly Valter Attila a 4. és az 5. szakaszon is fehér trikóban tekert, a 6. szakaszon pedig az összetettben is átvette a vezetést. Ez után három napon át ő viselte a rózsaszín trikót, amit aztán a későbbi győztes, Egan Bernal vett át tőle.

Korábban is indultak már magyarok az olasz körön?

Közel száz évet kellett várni az első magyar Giro-indulóra, 2007-ben a francia Crédit Agricole csapat Bodrogi Lászlót is nevezte az olasz körversenyre. A magyar bringás a a 20. szakaszon, a veronai időfutamon negyedik lett, ami a mai napig a legjobb magyar szakaszeredmény a Girók történetében. Bodrogi 2007-es indulása után több mint egy évtized telt el, mire megint szurkolhattunk magyar kerékpárosnak a Girón. Valter Attila 2020-ban debütált itt, majd 2021-ben Valter mellett Dina Márton is végigtekerte az olasz kört.

Miért szerepeltek ilyen kevésszer a magyarok?

Nagyon sokáig nem volt profi kerékpárversenyzője Magyarországnak, majd a szocializmus évei alatt (ál)amatőrként nem is kaphattak esélyt a magyarok a nyugat egyik kiemelt versenyén. Az 1990-es évek után kevés igazán jó kerékpárosunk volt, és itt az egyéni képességek mellett meghatározó az is, hogy valaki milyen kategóriájú csapatban versenyez. A Giro automatikus szereplői a World Tour-csapatok, ebből összesen 18 van, valamint rajtuk kívül a két legerősebb, papíron másodosztályú ProTeam. Emellett a szervezők kiadhatnak két-három szabadkártyát ProTeameknek is. 2011 és 2019 vége között nem volt olyan magyar bringás, aki ilyen szintű csapatokban tekert volna, így értelemszerűen nem volt esélyük girózni sem menni.

Valter Attila rózsaszín trikóban a 2021-es Giro 8. szakaszának rajtánál – Fotó: Stuart Franklin / Getty Images
Valter Attila rózsaszín trikóban a 2021-es Giro 8. szakaszának rajtánál – Fotó: Stuart Franklin / Getty Images

Most hány magyarnak szurkolhatunk?

Idén összesen négy magyar kerékpáros reménykedhetett Giro-rajtban, a szabadkártyát kapó Eolo-Kometából Dina Márton és Fetter Erik, valamint a World Tourból Valter Attila (Groupama-FDJ) és Peák Barnabás (Intermarché-Wanty Gobert Matériaux). Végül hárman lesznek ott a rajtnál, Valtert, Peákot és Fettert válogatta be csapata a Giro-sorába. (Őket hamarosan egy külön cikkben is bemutatjuk.)

Mit várhatunk a magyarok csapataitól?

Valter Attila csak magára számíthat majd a nehéz hegyi szakaszokon, csapata, a francia Groupama-FDJ leginkább a sprintekben lesz érdekelt ezen a Girón. Kiemelt emberük, Arnaud Démare 2020-ban négy szakaszt nyert az olasz körversenyen, és övé lett a ciklámen színű trikó. Most is hasonló eredményben reménykednek a csapatnál, csakhogy Démare idén még nem nyert versenyt.

A belgiumi bejegyzésű Wanty a World Tour egyik legkisebb költségvetésű alakulata, ennek ellenére egészen kiváló tavaszt produkáltak, értékes győzelmeket arattak, és egy sor dobogós helyezést értek el. A Giróra olyan csapattal érkeznek, amely akár több szakaszgyőzelemben is bízhat. Az összetett győzelemre esélyes versenyző nélkül várhatóan sok szökésben lesznek benne, az eritreai Biniam Girmay pedig a mezőnyhajrákban lehet jó, ebben Peák lehet az egyik fő segítője.

Az Eolo-Kometa célja idén sem lehet más, mint a tavalyi Girón volt: szakaszt kell nyerni. Ehhez pedig szökni kell, főleg a hegyi szakaszokon. Vélhetően Lorenzo Fortunato lesz a kiemelt emberük, aki tavaly megnyerte a brutális Monte Zoncolanon végződő szakaszt, összetettben pedig a 16. helyen végzett. Rajta kívül Diego Rosa, Vincenzo Albanese és Fetter Erik is a jobb hegyimenők közé tartozik, akik ha bekerülnek egy jó elmenésbe, szép eredményt érhetnek el.

Ha itt mindenki profi biciklista, akkor miért van, hogy valaki fél órával is lemarad egy szakaszon?

Talán meglepő, de a 176 bringásból csak nagyjából két tucat az, akit az összetettben való minél jobb szereplés hajt. Eleve vannak specialisták, például valaki csak sprintben vagy időfutamban érdekelt, míg sok kerékpárosnak a csapatvezetés által kiadott feladatot kell követnie, és nem versenyezhetnek magukért. A három hét egy nagy kirakós is, szinte képtelenség minden nap jól teljesíteni, gyakran utasításba is adják, hogy kinek kell leszakadnia, hogy egy másik napra rápihenve segíteni tudja a kiemelt csapattársát, vagy ő próbálkozhat meg egy részsikerrel. Szóval, ha valaki nagy hátránnyal ér célba, az nem jelenti azt, hogy gyenge lenne.

Ki az idei Giro legnagyobb esélyese?

Bár az elmúlt öt háromhetes körverseny győztese különböző okok miatt nem lesz itt a budapesti Giro-rajton, – Tadej Pogačar és Primož Roglič a Tour de France-on fog egymással megküzdeni, míg a címvédő Egan Bernal egy nagyon súlyos bukásból lábadozik – de sztárindulókból nem lesz hiány.

Mondhatni konszenzus van arról, hogy az egyes rajtszámot viselő ecuadori Richard Carapaz, az Ineos-Grenadiers kapitánya az idei verseny legfőbb esélyese. Az Ineosnak (korábbi nevén Sky) hagyományosan jól megy a Girókon, 2018 óta csak egyszer fordult elő, hogy nem az ő versenyzőjük nyerte meg a rózsaszín trikót. A győzelmi szériájukba éppen Carapaz rondított bele, aki 2019-ben még a Movistar versenyzőjeként nyert Girót, majd igazolt át a rivális csapathoz. Ugyan ért el szép eredményeket az Ineosban (2. hely a 2020-as Vueltán, 3. hely a tavalyi Touron), az igazán nagy siker azonban még nem jött össze neki ebben a mezben.

Richard Carapaz a 2019-es trófeával a veronai arénában – Fotó: Luk Benies / AFP
Richard Carapaz a 2019-es trófeával a veronai arénában – Fotó: Luk Benies / AFP

Most viszont itt a lehetőség egy újabb háromhetes győzelemre, amihez minden támogatást meg fog kapni a csapatától. Olyan kiváló hegyi segítői lesznek, mint Richie Porte és Pavel Sivakov, akik képességeik alapján más csapatban első számú versenyzők is lehetnének. Carapaz mellett szól még, hogy idén kevés, alig 26 kilométernyi időfutam lesz csak a Girón, így szinte biztosra vehető, hogy a hegyek között fog eldőlni a verseny. Az ecuadori pedig az egyik legjobb hegyimenő ebben a mezőnyben.

Kikre érdemes még figyelni?

  • A nevek alapján a Bahrain–Victorious lehet az Ineos legfőbb riválisa. Náluk várhatóan a baszk Mikel Landa lesz az első számú ember, akit ha végre elkerülnek a bukások, mindenképp a dobogóesélyesek közé kell sorolni. Mellette az egész tavasszal jó formában tekerő Pello Bilbao, valamint a remek hegyimenő, Wout Poels is rajthoz áll.
  • A BikeExchange kapitányának, Simon Yatesnek van egy kis elszámolnivalója a Giróval. 2018-ban a 18. szakaszig viselte a rózsaszín trikót, de három nappal a verseny vége előtt teljesen elfogyott az ereje, és több mint fél óra hátrányt szedett össze. A brit versenyző tanult a hibájából, az erejét jobban beosztva megnyerte a 2018-as Vueltát, tavaly pedig harmadik lett a Girón. Ha idén minden tökéletesen alakul a számára, akár még feljebb léphet a dobogón.
  • A Bora-Hansgrohe csapata a többkapitányos megközelítést választotta a sor összeállításánál: a német Emanuel Buchmannt, a holland Wilco Keldermant és az ausztrál Jai Hindley-t is benevezték a versenyre. A csapaton belüli szerepek várhatóan verseny közben fognak tisztázódni a Boránál, az viszont már most valószínű, hogy a hegyi szakaszokon aktívak lesznek.
  • A Giro nagy visszatérője a Jumbo-Visma holland bringása, Tom Dumoulin lesz. Az egykori időfutam-világbajnok 2017-ben megnyerte az olasz körversenyt, és évekig az egyik legjobb háromhetes versenyzőnek számított. Tavaly év elején váratlanul visszavonult, elmondása szerint mentálisan teljesen kimerült, elvesztette a motivációját és már nem élvezte a versenyzést. A pályafutása felfüggesztése csak néhány hónapig tartott, a tokiói olimpiára ismét formába hozta magát, és az időfutamban nyert egy ezüstérmet. A mostani Giro egy nagy próba lesz számára, kiderül, hogy mennyire bírja még a háromhetes versenyeket.
  • Ki kell még emelni João Almeidát (UAE Team Emirates), Romain Bardet-t (Team DSM), Miguel Ángel Lópezt (Astana) és Hugh Carthyt (EF-Education), akiktől nem lenne meglepetés egy top10-es, vagy akár dobogós helyezés sem.
  • Két klasszis versenyzőnek, 37 éves Vincenzo Nibalinak (Astana) és a 42 éves Alejandro Valverdének (Movistar) is a mostani Giro lehet az utolsó a karrierjében. Valverde már korábban bejelentette, hogy a szezon végén biztosan visszavonul. A Girót 2013-ban és 2016-ban is megnyerő Nibali ezt még nem jelentette ki ilyen kategorikusan, de több jel utal arra, hogy ő is most búcsúzik az olasz körversenytől.
  • A sprinterek felhozatalára sem lehet panasz a 2022-es Girón. A már említett Démare és Girmay mellett itt lesz a holland Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix), aki a visegrádi befutó egyik fő esélyese. A mai mezőnyben kevés bringás van, aki Van der Poelnál nagyobb erőkifejtésre képes a rövid emelkedőkön. A mezőnyhajrákban Caleb Ewan (Lotto-Soudal), Fernando Gaviria (UAE Team Emirates), Giacomo Nizzolo (Israel-Premier Tech), Cees Bol (Team DSM) és a tavaly óriási visszatérést produkáló Mark Cavendish (Quick-Step Alpha Vinyl) összecsapásaira lehet számítani.

Melyik szakaszt ne hagyjam ki?

  • A három magyarországi szakasz után, május 10-én máris jön a Giro első hegyi befutója Szicília legmagasabb pontján, az Etnán. A vulkánt a déli oldaláról fogják megmászni, és 1892 méteres magasságig fognak rá feltekerni a bringások. Ezen a szakaszon még nem dől el, hogy ki nyeri a Girót, de az már igen, hogy ki biztosan nem.
  • A következő hegyi befutó május 15-én, vasárnap, a 9. szakaszon lesz. Az Appenninekben tekergő etap több mint 5000 méternyi szintkülönbséget tartalmaz, a befutó pedig az elképesztően meredek Blockhauson lesz, 1665 méteres magasságban.
  • Május 24-én, kedden Saló és Aprica között rendezik a verseny egyik legnehezebb szakaszát. A 202 kilométeres etap három első kategóriás hegyet is tartogat, köztük a legendás Passo del Mortirolót.
  • Május 27-én, pénteken a verseny néhány kilométer erejéig át fog térni Szlovéniába, ahol a mezőny megmássza a Kolovrat hegyet, majd visszakanyarodnak Olaszországba. Ha valaki ismét élőben szeretne szurkolni a magyar bringásoknak, akkor a legkönnyebben ezt itt, a 19. szakaszon teheti meg.
  • Május 28-án, szombaton rendezik a Giro királyszakaszát. Ha az időjárás nem szól közbe, akkor az etap során megmásszák a 2239 méter magas Passo Pordoit, ami az idei Giro legmagasabb pontja, vagyis a Cima Coppi lesz. Ez a szakasz is hegyi befutóval ér véget, méghozzá a szintén kétezer méter fölötti Passo Fedaián.
  • A Giro egy egyenkénti időfutammal fog véget érni május 29-én, vasárnap a veronai amfiteátrumban. Az utolsó szakaszos időfutam rendre izgalmakat hoz a Girón, 2012-ben, 2017-ben és 2020-ban is úgy alakult, hogy a végső győztes itt tudta átvenni a vezetést az összetettben.
Fotó: Tim De Waele / Getty Images
Fotó: Tim De Waele / Getty Images

És hol lehet mindezt nyomon követni?

A Giró első három szakaszát az M4 Sport is közvetíti élőben, míg az Eurosport az összes etapot élőben adja. A Telexen is minden szakaszról beszámolunk majd, de jelentkezünk videókkal, interjúkkal is a versennyel kapcsolatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!