Valter Attila átvette a vezetést a Girón, övé a rózsaszín trikó

2021. május 13. – 17:25

frissítve

Valter Attila átvette a vezetést a Girón, övé a rózsaszín trikó
Valter Attila rózsaszín trikóban – Fotó: Tim de Waele/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Valter Attila a kőkemény hatodik szakasz után átvette a vezetést a Giro d'Italián: 12. lett a szakaszon, és ezzel az összetett első helyére jött fel, így pénteken rajta lesz az elsőnek járó rózsaszín trikó. Magyar sporttörténelmi siker, hogy a három nagy bringás körverseny egyikén magyar versenyző vezet az összetettben.

Csütörtökön az első igazi hegyi szakasszal folytatódott a Giro d’Italia, a Grotte di Frasassiból induló, 160 kilométeres etap a 15,5 kilométer hosszú San Giacomo emelkedőn ért véget. A versenyzőknek három kategorizált emelkedőt kellett megmászniuk az összesen 3627 méternyi szintkülönbséget tartogató szakaszon. A nap utolsó mászása Ascoli Piceno városából indult, a befutó 1090 méter magasan volt. Az időjárás még tovább nehezítette az önmagában sem könnyű szakaszt, a bringásoknak a szakadó esővel is meg kellett küzdeniük a nap során.

A szerdai bukások miatt nemcsak a Bahrain-Victorius kapitánya, Mikel Landa adta fel a versenyt, hanem Joe Dombrowski (UAE-Team Emirates), François Bidard (AG2R Citroën Team) és Pavel Szivakov (Ineos-Grenadiers) is. Az orosz bringás elvesztése nagy csapás az Ineosnak, mert a hegyekben Egan Bernal egyik legfontosabb segítője lehetett volna. Ugyanakkor a brit csapat hét versenyzővel is bombaerős volt ezen a szakaszon.

A rajt után már egyből hatalmas volt a tempó, sokan próbáltak bekerülni a nap szökésébe, ez végül nyolc versenyzőnek jött össze. Köztük volt Bauke Mollema (Trek-Segaferdo), Gino Mäder és Matej Mohorič (mindketten Bahrain-Victorius), Dario Cataldo (Movistar), valamint a fehér trikós Valter Attila csapattársa, Simon Guglielmi (Groupama-FDJ) is. Az előnyük öt perc fölött volt, amikor az első hegyi részhajrát az AG2R Citroën francia bringása, Geoffrey Bouchard vitte el közülük.

A Giro d'Italia 6. szakaszának szintrajza – Fotó: giroditalia.it
A Giro d'Italia 6. szakaszának szintrajza – Fotó: giroditalia.it

A rózsaszín trikós Alessandro De Marchi (Israel Start-Up Nation) a Forca di Gualdo utolsó kilométerein leszakadt a főmezőnytől, és végül több mint tíz perc hátrányt gyűjtött össze. A csúcs után az Ineos versenyzői álltak az élre, és kezdték még jobban megrostálni a mezőnyt. Filippo Ganna és Jonathan Castroviejo tempóját csak a legerősebbek tudták tartani, a 30-35 fős csoportban ott volt Valter Attila is.

A hegynyeregben a szökés felbomlott, ahogy az várható volt, a lejtmenetben kiváló Mohorič támadott, és csak Mäder, Mollema és Cataldo tudta utolérni a hosszú, negyven kilométeres lejtmenet előtt. Mohorič az utolsó emelkedő lábánál már nem tudta tovább segíteni Mädert, így hárman küzdöttek tovább a szakaszgyőzelemért, miközben az Ineos vezette főcsoport egyre közelített hozzájuk.

A főcsoport végén nem mindennapi baleset történt, a BikeExchange csapat kocsija hátulról elütötte a Deceuninck–Quick-Step versenyzőjét, Pieter Serryt. A figyelmetlen sofőr szerencsére nem nagy tempóval hajtott neki Serry hátsó kerekének, de a belga versenyző így is megütötte magát. Az incidens után azonban visszaült a kerékpárjára, és folytatni tudta a versenyt.

Mäder 3,3 kilométerre a céltól támadott, és haza is ért, ő lett a szakaszgyőztes. A második helyen Egan Bernal érkezett be, a harmadik Dan Martin lett. Valter Attila 29 másodpercet kapott a szakaszgyőztestől, és 12. lett a szakaszon.

Ezzel átvette a vezetést az összetettben.

Óriási magyar bringás siker, hogy a három nagy országúti kerékpáros körverseny (Tour de France, Giro d'Italia, Vuelta) egyikén egy magyar bringás vezet összetettben, hasonlóra még nem volt példa korábban. Pláne, hogy Valter egy kemény hegyi szakaszon vette át a vezetést az összetettben. A Giro másik magyar indulója, Dina Márton (Eolo-Kometa) a 98. helyen ért célba. Dina a szakasz után a Telexnek elmondta, hogy:

„beszéltük Atival pár napja, hogy ez meglehet neki, de hogy ilyen hamar meg is lett, ez elképesztő, király, óriási.”

Dinának nem volt könnyű ez a nap. Meg kellett volna próbálnia az elmenést, de nem voltak már hozzá lábai, ráadásul egy defektet is kapott, ezek után már csak az volt a terv, hogy beguruljon a célba. „Az Ineos Grenadiers annyira meghúzta a fennsíkot az első hegy után, hogy ott darabokra szakadt a mezőny, ott már nem voltam elől, úgyhogy utána gyakorlatilag már csak begurultam, tartalékoltam a következő napokra” – mondta Dina.

Eredmények:

6. szakasz:
1. Gino Mäder (svájci, Bahrain-Victorius) 4:17:52
2. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos-Grenadiers) +12 másodperc
3. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) azonos idő

12. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) + 29 másodperc
97. Dina Márton (magyar, Eolo-Kometa) + 22:06 perc

Összetett:
1. Valter Attila (Groupama-FDJ) 22:17:06
2. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck–Quick-Step) + 11 másodperc
3. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos-Grenadiers) +16 másodperc

87. Dina Márton (Eolo-Kometa) + 39:22 perc

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!