0
Trump elrendelte, hogy növeljék Amerikában a bizonyítottan rákkeltő gyomirtó szerek használatát
Az egyik nagy gyártó épp a napokban fizetett ki kb. 2300 milliárd forintnyi összeget több tízezer egészségügyi per rendezésére.
Nádas Péter: Az emberi élet nem a születéssel kezdődik, és nem a halállal ér véget
Tébolyult tervekről, a sorsfelfogás variabilitásáról és a párhuzamosságról is beszélt az író, akivel a Párhuzamos történetek első kötetének lengyelországi megjelenése alkalmából készült nagyinterjú.
Garázsban kotyvasztott injekciókat és szereket árult 30 ezer forintért betegeknek egy érdi férfi
M. György és fia orrspréket és tablettákat is gyártott, kuruzslással gyanúsítják őket.
Kurtágot játszik a villamos Budapesten – a leghíresebb élő magyar zeneszerző 100 éves
A főváros Mácsai Pál hangján köszönti a mestert.
Szegeden ideiglenesen bezárattak egy klubot, és most mindenki az okokat találgatja
A rendőrség szerint „nem gonoszkodásból” záratták be a Sundert, hanem azért, mert ott drogot árultak. A vendéglátósok tehetetlennek érzik magukat.
A hétszeres olimpiai bajnok Biles sietett lelki támogatást adni az összeomló műkorcsolyázónak
A tornász maga is megroppant már olimpián, ezért tudja, hogy milyen lelki terheket cipelt magával a favorit Ilia Malinin.
Letartóztatták az Epstein-ügyben érintett András volt yorki herceget
Közhivatalban elkövetett visszaélés gyanújával és az Epstein-aktákkal összefüggésben szálltak ki hozzá a rendőrök. A vádak szerint András bizalmas kormányzati dokumentumokat adott át Jeffrey...
Csökkent a top 100 hazai magáncég értéke, régóta nem volt példa erre
A tőzsdén kívüli, hazai kézben lévő topvállalatok összesített értéke még a járvány éveiben is folyamatosan nőtt, az előző évek gazdasági nehézségeit azonban ők sem tudták kivédeni.
Szijjártó sent a strong message, but Hungary may be shooting itself in the foot by not supplying...
The FM announced that Hungary will suspend its diesel exports to Ukraine until the Ukrainians resume crude oil deliveries via the Druzhba pipeline. Industry experts explain why selling diesel to...
Arte: Space – Can Europe finally become a major player?
With the European Space Agency increasing its budget significantly, is Europe finally becoming a major player in the global space race?









