Az újraszámlálás utolsó napja után is 200 szavazat körül lehet Karácsony előnye

Az újraszámlálás utolsó napja után is 200 szavazat körül lehet Karácsony előnye
Szavazatszámlálás a XII. kerületben 2024. július 11-én – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Információink szerint az utolsó, harmadik nap után is kiegyenlítettek a változások a június 9-i főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámolásán. Továbbra is Karácsony Gergely lehet előnyben, körülbelül 200 szavazattal. A végeredményt hivatalosan pénteken dél körül közli majd a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Nagyobb eltérést a harmadik nap sem találtak, csak néhány szavazatnyi volt a különbség a csütörtökre maradt VIII., IX., X., XII., XV., XIX. és XX. kerületek választóköreiben is.

Úgy tudjuk, hogy Karácsony Gergely 41 szavazatos előnye körülbelül 200-asra emelkedhetett csütörtökre.

A három nap alatt megközelítőleg összesen 1500 szavazat minősítése változhatott, azaz ennyi voks került át egyik jelölttől a másikhoz, vagy ennyit nyilvánítottak érvénytelenné. Ez a szám sokszorosa Karácsony Gergely korábban jóváhagyott, 41 szavazatos előnyének. Az NVB pénteki ülésén még lesz néhány száz szavazat, aminek érvényességéről a bizottság dönt majd, de információink szerint ezek közül már csak néhány tucat lehet vitás, a többi egyértelmű.

A XV. kerületben Litresits András a Nemzeti Választási Bizottság szocialista tagja volt jelen. Ő arról beszélt a Telexnek, hogy itt összesen 11 szavazattal csökkent Karácsony Gergely szavazatainak a száma. A ma átszámolt kerületekből néhány példa: Kispesten például 10 Vitézy Dávid szavazat valamiért Karácsony Gergelynél kötött ki. Ferencvárosban hasonló történt, csak fordítva: itt az egyik választókörben 13 Karácsony-szavazatot nem számoltak meg rendesen.

Több másik szavazókörben is előfordult, hogy egy-két szavazat valamiért a másik jelölthöz csusszant: a IX. kerület 43. szavazókörében például Vitézy érvényes szavazólapjai közül került elő egy Grundtner Andrásra leadott szavazat; Karácsony szavazólapjai közé pedig öt Vitézy- és egy Grundtner-szavazat került. Itt mindkét kötegben akadt 2-3 érvénytelen szavazat is.

Csütörtökön egyébként a fullasztó meleget leszámítva zökkenőmentesen zajlott az újraszámlálás utolsó napja – legalábbis abban a három kerületben, ahova elmentünk. „18 éve dolgozom jegyzőként, de ilyen hosszúra nyúlt főpolgármester-választást még sosem láttam!” – mondta az egyik VIII. kerületben dolgozó hivatalnok.

A szavazatok újraszámlálását Vitézy Dávid alkotmányjogi panasza után a Kúria rendelte el. A Nemzeti Választási Bizottság szavazatszámlálói kedden kezdték meg a számolást.

  • Július 9-én, kedden nyolc kerületben, az I., az V., a VI., a VII., a XVI., a XVII., a XXII. és a XXIII. kerületekben számoltak újra.
  • Július 10-én, szerdán a II., a III., a IV., a XI., a XIII., XIV., XVIII. és XXI. kerületben nézték át a főpolgármester-jelöltekre leadott szavazatokat.
  • Július 11-én, csütörtökön kerültek sorra a VIII., IX., X., XII., XV., XIX. és XX. kerületben leadott szavazatok.

A Karácsony Gergely által megbízott megfigyelőknek egy nekik küldött dokumentum szerint olyan körülményeket kellett vizsgálni, mint például, hogy

  • sérültek-e a szavazólapokat tartalmazó urnák (kartondobozok), ezáltal kerültek-e olyan állapotba, hogy ki lehessen belőlük venni valamit;
  • a szavazólapokat tartalmazó kötegek sérültek-e, rendesen vannak-e lezárva;
  • kerültek-e érvénytelen szavazatok az érvényes szavazatok közé;
  • került-e az egyik jelöltre szóló érvényes szavazat másik jelölt kötegébe;
  • illetve hogy jól számolták-e az egyes jelöltek érvényes szavazatait.

A háromnapos újraszámolás sajtónyilvánosan, NVB-tagok, nemzetközi, illetve a főpolgármester-jelöltek által megbízott megfigyelők jelenlétében zajlott. A folyamatot a Kúria képviselői, valamint Vitézy Dávid és Karácsony Gergely delegáltjai is felügyelték a helyi választási iroda köztisztviselői mellett. Az első nap legtöbb helyen gond nélkül, a Várban viszont kaotikusan zajlott a számolás, a második nap is békésén zajlott, információnk szerint szerda este több száz szavazattal vezethetett Karácsony Gergely Vitézyvel szemben. A szavazatszámlálás csütörtökön lezárul, az eredményt július 12-én, pénteken hirdeti ki a Nemzeti Választási Bizottság.

A Kúria július 7-én rendelte el, hogy az NVB-nek újra kell számolnia a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatokat. A legfőbb bírósági fórum ezt azután tette, hogy az Alkotmánybíróság helyt adott a választáson alulmaradó Vitézy Dávid alkotmányjogi panaszának.

Az ügy előzménye, hogy a június 9-i önkormányzati választáson nagyon kevés szavazat döntött Vitézy Dávid és Karácsony Gergely között. Akkor Karácsony Gergely, a DK–MSZP–Párbeszéd és a Momentum főpolgármester-jelöltje 324 szavazattal nyert. Az érvényes szavazatok mellett hivatalosan 24 589 (valójában csupán 23 926) érvénytelen szavazat is volt. Pont emiatt Vitézy Dávid már a végső eredmény előtt azt mondta, hogy mindenképp újraszámlálást fog kezdeményezni.

Vitézy három nappal később, június 12-én be is adta fellebbezését a Fővárosi Választási Bizottságnál, ami előtt részletesen ismertette jogi aggályait. Az érvénytelen szavazatok újraszámolását már a fellebbezés beadásának estéjén elrendelték.

A Nemzeti Választási Bizottság június 15-én újra átszámolta az érvénytelen szavazatokat, ami csökkentette Karácsony előnyét Vitézyvel szemben, de a választás végeredménye így sem változott: Karácsony 41 szavazattal, de Budapest főpolgármestere maradt.

Karácsony korábbi ígéretéhez híven június 17-én adta be a Kúriának azt a kérelmét, amelyben a győzelme ellenére ő maga is a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítését és a szavazás megismétlését kérte. A Kúria június 26-án szerdán utasította el a kérelmét, amire Karácsony a Facebookon azt írta: „a következő öt évben is én leszek Budapest főpolgármestere. Természetesen elfogadom a független magyar bíróság döntését.”

A Kúria június 26-án tehát helyben hagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését arról, hogy nem kell megismételni a főpolgármester-választást Budapesten. A Kúria határozatában Vitézy Dávidnak a IV. és VII. kerületi választás megismétlését kérő fellebbezését is elutasította.

Vitézy Dávid azt akarta elérni, hogy a Kúria változtassa meg az NVB határozatát, és rendelje el az összes fővárosi szavazókörben az érvényes szavazatok újraszámlálását. A vékony kihúzások miatt a IV. és a VII. kerületben a választás megismétlését kérte. A Kúria végzésében az első kérelmet alaptalannak találta, a második kérelem esetében pedig nem találta igazoltnak a jogsértést. Ezután nyújtott be alkotmányjogi panaszt az LMP által is támogatott főpolgármester-jelölt, amelynek eredményeképpen most újraszámolják az érvényes szavazatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!