Vitézy Dávid leadta a fellebbezést a főpolgármester-választás eredménye ellen

2024. június 12. – 16:17

Vitézy Dávid leadta a fellebbezést a főpolgármester-választás eredménye ellen
Vitézy Dávid a Fővárosi Választási Irodában – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Személyesen adta be Vitézy Dávid a vasárnapi főpolgármester-választás eredményét megtámadó fellebbezést a Fővárosi Választási Irodánál.

A testület a jogszabálynak megfelelően automatikusan továbbítja a fellebbezést a Nemzeti Választási Bizottságnak, aminek három napja van, hogy a fellebbezéshez csatolt dokumentumok alapján döntsön az újraszámlálásról.

Ahogy kora délutáni tájékoztatóján, úgy most is megismételte, hogy szerinte Karácsony Gergelynek is érdeke a tiszta választás, és a főpolgármestert támogató, az NVB-ben ülő pártok támogatják majd a kezdeményezését.

Vitézy a korábbi tájékoztatón részletesen ismertette a jogi aggályokat, amelyekre hivatkozva most fellebbezést nyújtana be a főpolgármester-választás eredményét illetően. Elmondása szerint 20 kerületből, 202 szavazókörből van bizonyítékuk arra, hogy tévesen nyilvánítottak érvénytelenné szavazatokat a számlálók.

Ahogy korábban írtuk, Karácsony és Vitézy között nagyon szoros eredmény született. A Párbeszéd-DK-MSZP végül csak 324 szavazattal előzte meg az LMP jelöltjét. Mivel soha ilyen szoros eredmény nem született még Budapesten főpolgármester-választáson, ezért Vitézy már aznap este bejelentette, hogy fellebbezni fog.

Az érvénytelen szavazatokról és azok egyenlőtlen eloszlásáról a Telexen is írtunk, szerdai cikkünkben arra jutottunk, hogy bár valóban extrémek az arányok, lehet, hogy csak a Szentkirályira érkezett rontott szavazatok okoznak zavart.

A Főpolgármesteri Hivatal a Telex kérdésére így kommentálta a fellebbezést: „Fővárosi Választási Iroda rendkívül előrelátó módon, még a szavazatszámlálás megkezdése előtt felhívta a helyi választási irodák figyelmét arra, hogy ha valaki a szavazólapon a visszalépett Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid neve mellé is tesz ikszet, azt a szavazatot érvényes Vitézy szavazatként kell értelmezni. Arról nincs tudomásunk, hogy a Fidesz jelöltje mivel támasztja alá az állításait, de azt egyébként is a választási szerveknek kell megítélnie, hogy ezek megalapozzák-e azt a jogszabályokban meghatározott alapos gyanút, ami alapján a szavazatok újraszámlálását el lehet rendelni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!