Az NVB újraszámolása szerint is Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást, de ő megfellebbezi a döntést
2024. június 14. – 17:32
frissítve
- Karácsony Gergely az NVB szerint is nyert a főpolgármester-választáson, 41 szavazattal.
- Pénteken azért számoltak újra 24 592 érvénytelen szavazatot, mert Vitézy Dávid megfellebbezte a vasárnapi első eredményt, ami szintén Karácsony Gergely győzelmét mutatta.
- Karácsony már előre jelezte, hogy bármi is lesz az eredmény, kezdeményezni fogja, hogy megismételjék a főpolgármester-választást, és ezt az NVB döntése után is megerősítette.
- Az NVB elutasította Vitézy kérelmét arról, hogy a IV. és VII. kerületben legyen új választás.
- Vitézy már gratulált Karácsonynak, de szerinte az eredmény gyakorlatilag döntetlen lett.
Gratulált Karácsony Gergelynek Facebookon Vitézy Dávid, majd rögtön megjegyezte az alábbiakat:
- az eredmény végül gyakorlatilag döntetlen lett,
- az újraszámlálás alapos és indokolt volt,
- a számok igencsak súlyos szavazatszámlálási problémát mutatnak,
- felelőtlen és erkölcstelen volt Karácsony hergelése és hisztériája, aki
- mocskolódott és hazudott, mert azt hitte veszíteni fog.
Vitézy azt írta: „A jogerős választási eredményhez még két jogorvoslati eljárásnak kell még lezárulnia. Egyrészről Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy akkor is, ha az újraszámlálást ő nyeri, teljes Budapesten új választást szeretne. Természetesen ennek magam részéről állok elébe, ha erről az illetékes szervek döntést hoznak. A másik jogorvoslati eljárás két DK-s vezetésű kerületet, Újpestet és Erzsébetvárost érinti.” Az utóbbi, az IV. és a VII. kerülete vonatkozó, új szavazás kiírásáról szóló kérelmét az NVB már elutasította. Vitézy teljes reakcióját itt olvashatja.
Karácsony Gergely az NVI épülete előtt a Telexnek megerősítette, hogy mindenképp megfellebbezi az NVB döntését. Már korábban is jelezte, hogy bármi is lesz az eredmény, kezdeményezni fogja, hogy megismételjék a főpolgármester-választást.
A 16 tagú bizottság mind a 16 tagja egyhangúlag szavazta meg, hogy Karácsony Gergely +41 szavazattal megnyerte a főpolgármester-választást.
Az NVB elutasította Vitézy indítványát arról, hogy a IV. és a VII. kerületben semmisítsék meg az eredményeket, és ismételjék meg a választást, az indokolás szerint azért, mert Vitézy nem tudta megfelelően alátámasztani ezt az előterjesztését.
Az LMP-s Csonka Krisztián ezzel nem értett egyet, de a bizottság többi 15 tagja igen. Lehel Zoltán felhozta, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően húzták ki a szavazólapokról Szentkirályi Alexandra nevét, mert nincs rendelkezés arról, hogy milyen vastagsággal húznak ki egy jelöltet.
Pelle Andrea (MKKP) szerint az újraszámlálás megmutatta, hogy a rendszernek vannak hiányosságai, példának hozta, hogy a csomagok újra lezárását úgy kellene megoldani, hogy abból ne lehessen se kivenni, se betenni szavazólapot.
Lovas András (KDNP) is a választás jogszerűségéről beszélt, örül neki, hogy tagtársai egyöntetű véleménye, hogy az NVB szakmaiság mellett, korrekt módon számlálta a szavazatokat. „Aki ezzel ellentéteset állít, az láthatta, hogy nem feltétlenül ott van az igazság” – mondta. Cservák Csaba szerint alapjogvédelem, hogy az érvénytelen szavazatokat ellenőrizzék, mert ha mégis érvényes, akkor annak a szavazónak a voksa semmit nem ért.
Csonka Krisztián szerint a mai nap bizonyította, hogy jó, hogy ez a jogorvoslat eléjük került, mert például találtak több plusz érvényes szavazatot. A „bizalmi elv alapján” azt sem gondolná, hogy szándékosan kötegeltek le rosszul szavazólapokat, de reménykedik, hogy 2026-ban ezekkel már nem lesz probléma, mert tanulnak a mostani példából.
Rétei Zoltán ezután arról beszélt, „rendszerszintű problémát feltételezett”, hogy több mint 24 ezer érvénytelen szavazat volt a főpolgármester-választáson.
Lirtesits András kapott újra szót, aki felemlegette, hogy 17:42-kor kapott egy emailt arról szerdán, hogy 7-kor dönteni kell Vitézy Dávid fellebbezéséről.
Avarkeszi Dezső (DK) NVB-tag szerint Nagy Attila NVI-elnökkel megegyezett a véleményük abban, hogy bizonyos dolgokat át kell majd gondolni a jövőben. Arról beszélt, hogy korábban nem állt még elő hasonló helyzet, tehát nem volt utolsó pillanatos visszalépés, ezért szerinte nem tehet semmiről a Nemzeti Választási Iroda. „Ez váratlanul érkezett, jó, hogy van gondolkodás, hogyan lehet ezt megváltoztatni” – mondta.
Fazekas Tamás (Párbeszéd) is megköszönte a munkát, de ő is szóvá tette az előző, szerdai ülés lebonyolítását. Kritizálta Vitézyék fellebbezéséhez beadott bizonyítékait, szerinte voltak köztük szövegszerű egyezéssel kitöltött formai nyilatkozatok és aláírás nélküli nyilatkozatok is. Hozzátette: ezek ellenőrzésére nem volt elég másfél óra, de „igyekezett elvégezni házi feladatát”. A jövőben szeretné elkerülni, hogy például sajtóban megjelent hírekre kelljen reagálniuk, a választás feltételeit át kell gondolnia a jogalkotónak. „Nekünk is kell egy kicsit dolgoznunk a transzparencián” – mondta.
Az NVB az érvénytelen szavazatok újraszámolása után arra jutott, hogy Karácsony Gergely nyert 41 szavazattal.
Az elején viszont egy számot rosszul mondtak, amikor a főpolgármester-jelöltekre érkezett plusz érvényes szavazatokat sorolták: Vitézy Dávidra helyesen 395 érvényes szavazat érkezett.
Az eredmény kihirdetése után az utcáról örömujjongás hallatszódott be, az NVI épülete elé ugyanis Karácsony hívott össze egy tüntetést.
Nem zajlott zökkenőmentesen a második eredményhirdetés a főpolgármester-választáson. Az NVB ülésén elsőre azt közölték, hogy az érvénytelen szavazatok átvizsgálása után 112 új érvényes szavazatot találtak Karácsony Gergelyre, és 363-at Vitézy Dávidra. Majd pár perccel később pontosítottak, hogy Vitézynek 395 új szavazata van. Ez a lényegen nem változtat, mert az új szavazatok különbözete 283, vagyis Karácsony a vasárnapi számláláson kikalkulált 324 szavazatos előnyéből 41 megmaradt. Ki is hirdették, hogy a főpolgármester-választást a regnáló polgármester nyerte.
Gönczi Gergely NVB-tag kimondta a „bűvös számot”, amit „mindenki várt”: 41 szavazattal nyert Karácsony Gergely. Az újraszámlálással kapcsolatos döntést szerinte nem vizsgálták meg elég részletesen, mivel arra csak másfél óra volt; hozzátette: ma megalapozott döntés született.
Cservák Csaba NVB-tag megköszönte az NVB és az NVI munkáját is, szerinte a magyar jogállamiságnak fontos része, hogy részletes munkát végeztek. Szerinte is gyors volt a döntés az újraszámlálásról, de másnap vagy harmadnap is így döntöttek volna. „Ez az újraszámlálás volt a biztosíték, ez a választási szervek függetlenségének biztosítéka” – mondta. Szabó László szerint is ez az újraszámlálás volt az elvárás, bármilyen vádat alaptalannak tart.
A bizottság úgy döntött, hogy a két fellebbezést (érvénytelen szavazatok újraszámlálása és Vitézyék kérelme a IV. és VII. kerületi új szavazásáról) együtt tárgyalják. Litresits András MSZP-s NVB-tag arról beszélt, hogy ma békésen tárgyaltak, de véleménye szerint az egész nap elkerülhető lett volna, ha szerdán nem döntenek az újraszámlálásról.
Szerinte sok szakmai érvet lehet felhozni az újraszámlálás ellen, tudomása szerint több hiba is történt: sok köteg sérült volt, ki lehetett belőle venni a szavazólapokat. Megköszönte Nagy Attila NVI elnöknek, hogy csütörtök este 9 órakor is egyeztetett velük a technikai részletekről.
Ami nem meglepő, mert az NVI előtt Karácsony Gergely tartott tüntetést.
Az eredmények: az érvénytelen szavazatokból
- Grundtner Andrásra 53 érvényes szavazat érkezett,
- Karácsony Gergelyre 112 érvényes szavazat érkezett,
- Vitézy Dávidra 395 érvényes szavazat érkezett.
Ez azt jelenti, hogy az NVB szerint is Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást, +41 szavazattal.
A jogorvoslati kérelmek elbírásával kezdték, ezek közül az egyik az érvénytelen szavazatok újraszámlálása volt. Elmondták, hogy június 12-én az újraszámlálásról döntöttek, amihez az NVI-t kérték fel. A kerületi választási bizottságok időben értesítették a helyi választási bizottságokat az urnabontásról. Felidézték, hogy péntek reggel kilenctől átvizsgálták az érvénytelen szavazatokat.
Elmondták azt is, hogy a IV. és VII. kerület eredményei ellen fellebbezést nyújtottak be, mert a fellebbező szerint olyan szavazólapokat használtak, amiken nem volt egyértelműen megállapítható, hogy az egyik jelölt (Szentkirályi Alexandra) visszalépett. A beadványozó, azaz Vitézy Dávidék azt kérték, hogy ismételjék meg a szavazás megismétlését.
16 szavazatképes tag van, így határozatképes a bizottság. Két napirendi pontjuk van:
- jogorvoslati kérelmek elbírálása,
- ez EP megválasztott tagjainak az eredményeinek megállapítása.
Időközben már egyre többen vannak a teremben, lassan mindenki megérkezik.
Időközben Karácsony Gergely tüntetése is véget ért az NVI épülete előtt, de néhányan maradtak, hogy közösen várják az eredményeket. Az NVB-ülés kezdetét 17 órára hirdették meg, de még 19 órakor sem kezdődött el.
Karácsony Gergely az NVI épülete előtt tartott tüntetésén most arról beszélt, hogy ő tudja, épp „egy fideszes önkormányzatból beküldött szavazólapokon megy a vita”, olyan szavazólapokon, „amiket szabálytalanul csomagoltak össze”, úgy, hogy ott nem voltak ellenzéki delegáltak. A főpolgármester szerint időközben „valahogy egyre kevesebb Karácsony-szavazó van”. De „bármit is jogászkodnak odabenn”, ő mindenképp azt fogja kérni, hogy legyen új választás.
Az NVB tagjai most abban az aulában üléseznek, ahol napközben átnézték az érvénytelen szavazatokat. Most viszont oda nem mehet be a sajtó.
Hézagosan vannak a tüntetők az Alkotmány utca és a Honvéd utca sarkánál felállított pódium előtt. A főpolgármester által meghirdetett tüntetést ebben a percről percre frissülő cikkünkben követhetik.
Vitézy Dávid csütörtökön kérelmet nyújtott be az NVB-hez, hogy a IV. és a VII. kerületben semmisítsék meg az eredményeket, és ismételjék meg a választást. A Telexnek erről Vitézy azt mondta, nem új információ, hogy a IV. és a VII. kerületben a szavazás eredményének megsemmisítését, valamint új szavazást kért. Ez volt az, amit korábban a Fővárosi Választási Bizottság elutasított, de az ügyben Vitézyék fellebbezést nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottsághoz, ami még nem döntött.
Vitézy szerint ő mindig azt nyilatkozta, hogy akkor fogadja el az eredményt, amikor az jogerős lesz. Ehhez kell tudni az érvénytelen szavazatok átszámolásának a hivatalos eredményét (ami ma délután meglesz), valamint azt, hogy elutasítja-e a fellebbezésüket a Nemzeti Választási Bizottság. Ha igen, akkor számára jogerőssé válik az eredmény, kivéve egy esetben, ami már nem rajta múlik: Karácsony Gergely is bejelentette, hogy fellebbez, mert új főpolgármester-választást szeretne kiíratni. Erről is döntenie kell még a Nemzeti Választási Bizottságnak, ha hivatalosan be lesz nyújtva.
Az NVB péntek este várhatóan erről is dönteni fog.
„A tényadatok alapján a szavazatok botrányos körülmények között történt újraszámolása után is megnyertem ezt a választást. Most arról kapok híreket, hogy a Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége olyan jogászkodásba kezdett, amivel megpróbálják átfordítani az eredményt. Most akarják elcsalni a választást. Gyertek 6-ra az Alkotmány utcába!” – írta Karácsony Gergely az újraszámlálás után Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely az NVB „statáriális” döntésére és az érvénytelen szavazatok kezelése körüli aggályokra hivatkozva csütörtökön bejelentette, hogy az újraszámolás eredményétől függetlenül kezdeményezi a főpolgármester-választás megismétlését. Annak érdekében, hogy az NVB helyt adjon beadványának, péntek hat órára tüntetést szervezett az Alkotmány utcába.
Az „újraszámolás vs. megismételt választás” ellentétet bonyolítja, hogy Vitézyék mindenféle hírverést mellőzve már hétfőn beadtak egy fellebbezést, amiben azt kérték a Fővárosi Választási Bizottságtól, hogy a vékony vonalas áthúzást alkalmazó és sok érvénytelen szavazatot produkáló IV. és VII. kerület összes szavazókörében semmisítsék meg az eredményt, és tartsanak új szavazást.
A Nemzeti Választási Irodában reggel 9 óra után kezdték el újraszámolni, illetve ellenőrizni az Alkotmány utcai épületbe szállított érvénytelen szavazatokat. Ezeket kerületenként gyűjtötték össze, külön-külön lezárt, aláírt borítékokba. Először azt nézték meg, hogy ezek a borítékok tényleg zártak-e. Aztán azt, hogy tényleg kötegekben vannak-e az érvénytelen szavazólapok. Ha nem, jegyzőkönyvet vettek fel és fotót készítettek. Tételesen, külön nézték át az érvénytelennek tartott szavazólapokat, például azt is vizsgálták, hogy egyféle színnel, egy helyre tették-e a lapon az x-et.
A Nemzeti Választási Iroda számlálói kerületről kerültre haladtak az átnézéssel. Az újonnan érvényesnek talált szavazólapokat még a Nemzeti Választási Bizottság tagjai is átnézték, közben teremben végig jelen voltak a sajtó képviselői. Az újraszámlálással délután 2-re végeztek. Annyi derült ki nem hivatalosan, hogy az első nyolc kerületben 141 érvényes szavazatot számoltak össze. Hivatalos eredményt csak az NVB 17 órára összehívott ülése után mondanak.
Az újraszámlálását percről percre frissülő cikkben követtük, amit itt olvashat vissza.
Nagy Attila az NVI elnöke azt mondta a teremben várakozóknak, hogy a Nemzeti Választási Bizottság előszűri az érvényesnek minősített szavazólapokat, de azt nem közölte, hogy ezzel mikor végeznek. Türelmet kért.