Napközben újraszámlálták az érvénytelen szavazatokat

2024. június 14. – 17:38

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Választási Irodában reggel 9 óra után kezdték el újraszámolni, illetve ellenőrizni az Alkotmány utcai épületbe szállított érvénytelen szavazatokat. Ezeket kerületenként gyűjtötték össze, külön-külön lezárt, aláírt borítékokba. Először azt nézték meg, hogy ezek a borítékok tényleg zártak-e. Aztán azt, hogy tényleg kötegekben vannak-e az érvénytelen szavazólapok. Ha nem, jegyzőkönyvet vettek fel és fotót készítettek. Tételesen, külön nézték át az érvénytelennek tartott szavazólapokat, például azt is vizsgálták, hogy egyféle színnel, egy helyre tették-e a lapon az x-et.

A Nemzeti Választási Iroda számlálói kerületről kerültre haladtak az átnézéssel. Az újonnan érvényesnek talált szavazólapokat még a Nemzeti Választási Bizottság tagjai is átnézték, közben teremben végig jelen voltak a sajtó képviselői. Az újraszámlálással délután 2-re végeztek. Annyi derült ki nem hivatalosan, hogy az első nyolc kerületben 141 érvényes szavazatot számoltak össze. Hivatalos eredményt csak az NVB 17 órára összehívott ülése után mondanak.

Az újraszámlálását percről percre frissülő cikkben követtük, amit itt olvashat vissza.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!