Az NVB újraszámolása szerint is Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást, de ő megfellebbezi a döntést

2024. június 14. – 15:32

frissítve

Az NVB újraszámolása szerint is Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást, de ő megfellebbezi a döntést
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

1817

  • Karácsony Gergely az NVB szerint is nyert a főpolgármester-választáson, 41 szavazattal.
  • Pénteken azért számoltak újra 24 592 érvénytelen szavazatot, mert Vitézy Dávid megfellebbezte a vasárnapi első eredményt, ami szintén Karácsony Gergely győzelmét mutatta.
  • Karácsony már előre jelezte, hogy bármi is lesz az eredmény, kezdeményezni fogja, hogy megismételjék a főpolgármester-választást, és ezt az NVB döntése után is megerősítette.
  • Az NVB elutasította Vitézy kérelmét arról, hogy a IV. és VII. kerületben legyen új választás.
  • Vitézy már gratulált Karácsonynak, de szerinte az eredmény gyakorlatilag döntetlen lett.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Legalábbis ezt mondta Nagy Attila az NVB ülése előtt a sajtónak. Bár 17 órára hirdették meg a kezdést, fél 6-kor még sehol sem voltak. Nagy azt is mondta, hogy az NVB-tagok épp az előszűrést csinálják, „békében”. A kérdéses szavazólapokat fogják a nyilvánosság előtt megvitatni.

A választás során 24 592 érvénytelen szavazatot adtak le Budapesten, ami a leadott szavaztok három százalékát tette ki. Ahogy az szerdai elemzésünkből is kiderült, az érvénytelen szavazatok korábbi főpolgármester-választásokhoz képest is kiemelkedő számát az idézhette elő, hogy Szentkirályi Alexandra kevesebb, mint 48 órával a voksolás kezdete előtt lépett vissza Vitézy Dávid javára; így a Fidesz jelöltjének nevét már nem volt idő eltávolítani a szavazólapokról; az áthúzás pedig nem volt minden kerületben egyértelmű.

Az érvénytelen szavazatok aránya kiemelkedően magas volt Erzsébetvárosban (VII. kerület) és Újpesten (IV. kerület) – két olyan kerületben, ahol golyóstollal, nehezebben láthatóan húzták át Szentkirályi nevét.

Egy minden kétséget kizáróan érvénytelen szavazat – Fotó: Nádor András / Telex
Egy minden kétséget kizáróan érvénytelen szavazat – Fotó: Nádor András / Telex

Vitézy Dávid már hétfő hajnalban bejelentette, hogy a szavazatkülönbségnél 76-szor több érvénytelen szavazat miatt újraszámlálást fog kérni. Szerdán pontosította a kifogásait, melyek azon alapultak, hogy egyfelől szerinte nem volt egységes fővárosi eljárásrend Szentkirályi Alexandra választólapról való lehúzására, másfelől 20 kerületből, 202 szavazókörből kapott bizonyítékot arra, hogy tévesen nyilvánítottak érvénytelenné szavazatokat a számlálók.

Vitézy ezért szerdán fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Választási Irodánál – a fellebbezést elbíráló Nemzeti Választási Bizottság pedig 12-4 arányban úgy döntött, hogy fel kell bontani a főváros összes lezárt szavazóurnáját, és át kell vizsgálni és újra kell számolni az érvénytelen főpolgármester-választó szavazólapokat. A testület péntek délután két órára átnézte az érvénytelen szavazatokat; kiválogatta és összeszámlálta a tévesen érvénytelennek minősített voksokat.

Karácsony Gergely, a DK–MSZP–Párbeszéd és a Momentum jelöltje nyerte a főpolgármester-választást június 9-én, ezekkel a számokkal:

  • Karácsony Gergely: 47,53 százalék (371 467 szavazat),
  • Vitézy Dávid: 47,49 százalék (371 143 szavazat),
  • Grundtner András: 4,98 százalék (38 943 szavazat).

Ez tehát azt jelenti, hogy Karácsony mindössze 324 szavazattal nyert a főpolgármester-választáson. Az érvényes szavazatok mellett 24 589 érvénytelen szavazat is volt. Pont emiatt Vitézy Dávid újraszámolást kért.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 405,48 Ft
USD 360,97 Ft
További élő árfolyamok!