Több helyen gond nélkül, a Várban viszont kaotikusan zajlott az újraszámolás második felvonása

Több helyen gond nélkül, a Várban viszont kaotikusan zajlott az újraszámolás második felvonása
Szavazatszámlálás a VII. kerületi önkormányzatnál – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Ne haragudjon, nem én döntöttem el ezt a hülyeséget, hogy újra kell számolni a szavazatokat, hanem az Alkotmánybíróság!”

– ezt mondta a Karácsony Gergely által delegált megfigyelő kedd délután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) fideszes tagjának, Sárhegyi Zoltánnak az I. kerületi polgármesteri hivatal egyik termében. Mindez még azelőtt történt, hogy egyáltalán megkezdődött volna a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatok újraszámolása a kerületben.

Kedd délután egy órától sajtónyilvánosan, nemzetközi megfigyelők és a jelöltek delegáltjainak jelenlétében, összesen nyolc kerületben számolták újra a Karácsony Gergelyre, Vitézy Dávidra és Grundtner Andrásra leadott érvényes szavazatokat. A nyolc kerületből négybe látogattunk el, hogy megtudjuk, hogyan is zajlik az újraszámolás, amely már a sokadik állomása a Karácsony–Vitézy-párharcnak.

Négy kerületből háromban (az V.-ben, a VI.-ban és a VII.-ben) alapvetően gördülékenyen ment az újraszámolás. A helyszínen lévő megfigyelők és jegyzők is arról számoltak be, hogy különösebb fennakadások nélkül nézték át újra a helyi választási irodák dolgozói a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatokat.

Szavazólapokat tartalmazó dobozok az I. kerületi önkormányzat raktárában – Fotó: Bődey János / Telex
Szavazólapokat tartalmazó dobozok az I. kerületi önkormányzat raktárában – Fotó: Bődey János / Telex

Az I. kerületi újraszámlálás kezdetére viszont se a gördülékenység, se a jó hangulat nem volt jellemző. Ahhoz, hogy a helyi választási iroda dolgozói megkezdhessék a számlálást, fel kellett hozni az érvényes szavazólapokat tartalmazó dobozokat a polgármesteri hivatal pincéjéből.

Ahogy ezek a dobozok bejutottak az újraszámolásnak helyet adó terembe, rögtön össze is szólalkozott a Karácsony Gergely által delegált megfigyelő és az NVB fideszes tagja. A megfigyelő szerint az összes dobozt a terem közepére kellett volna elhelyezni, jól látható helyen, de végül nem így történt, a tárolóeszközöket külön-külön rakták le a számlálók asztalaira. Sárhegyi Zoltán fideszes NVB-tag ekkor a megfigyelőknek elmondta, hogy nyugodtan fényképezhetik a dobozokat, illetve jegyzőkönyveztethetik, ha szabálytalanságokat látnak.

Pár perccel később a Karácsony által küldött megfigyelő rögtön jegyzőkönyveztetett is pár szabálytalanságot: többek között a 7-es szavazókörből származó dobozon nem szerepelt se aláírás, se pecsét. Tapintani lehetett a feszültséget a teremben, mert a megfigyelő észrevételei miatt még fél 2-kor se tudott elkezdődni az újraszámolás az I. kerületi polgármesteri hivatalban.

„Majd én mondom meg, hogy mikor kezdődik el a számolás, nem maga!”

– reagált felemelt hanggal Sárhegyi Zoltán fideszes NVB-tag arra, hogy a Karácsony által delegált megfigyelő szerint addig nem kezdhető meg az újraszámolás, amíg nem tisztázódik a dobozok helyzete.

13:50-kor aztán Sárhegyi megelégelte a dolgot, tudatta a megfigyelővel, hogy az ő feladata inkább a megfigyelés, mintsem az események irányítása. Az NVB-tag meg is indította a szavazatok újraszámolását ezzel a mondattal:

„Megadtam az engedélyt arra, hogy bontsák ki a dobozokat, önök ezt is jegyzőkönyveztessék!”

Végül külön asztalokon helyezték el a dobozokat – Fotó: Bődey János / Telex
Végül külön asztalokon helyezték el a dobozokat – Fotó: Bődey János / Telex

14:03-kor, mintegy 10 perccel a dobozok felbontása után már találtak problémás szavazólapot az újraszámlálók. Az I. kerület 1-es szavazókörében tévesen ugyanis Karácsony Gergelyre leadott szavazatként értékeltek korábban egy olyan x-et, amelyet igazából Vitézy Dávidra húztak be. Pár perccel később viszont akadt olyan szavazólap is, amelyen korábban egy érvényes Vitézy-szavazatot láttak, de most mégis érvénytelennek ítélték a számlálók, illetve a helyszínen tartózkodó NVB-tag.

Ugyan kétségtelenül eseménydús volt az újraszámolás az I. kerületben, tovább kellett állnunk, hogy megnézzük, más kerületekben milyen hangulatban dolgoznak a helyi választási irodák munkatársai.

Az I. kerülethez képest sokkal békésebb folyt a munka a Belvárosban. Az V. kerületben fél 3 körül azt az információt kaptuk egy ottani dolgozótól, hogy különösebb fennakadás nélkül történik az újraszámolás.

Több asztalnál is azt az információt kaptuk, hogy nem voltak olyan szavazatok, amelyeket érvényesből át kellett volna minősíteni érvénytelenné. Az egyik asztalnál mondták csak a számlálók, hogy találtak egy érvénytelen szavazatot.

A belvárosi polgármesteri hivatalban az újraszámoláskor Karácsony által delegált megfigyelőként volt jelen Jámbor András országgyűlési képviselő is. Kérdésünkre elmondta, hogy a szavazólapokat illetően csak egy-két esetben tapasztaltak eltéréseket. Volt példa arra, hogy nem a megfelelő jelölthöz tartozó kupacban volt szavazólap, de Jámbor nem tette egyértelművé, hogy ez milyen mennyiségben fordult elő. „Ezt rábíznám az NVB tagjaira” – mondta a politikus.

Újraszámlálás az V. kerületben – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Újraszámlálás az V. kerületben – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Újraszámlálás az V. kerületben – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A VI. kerületben szintén komoly probléma nélküli újraszámolásról beszélt a Nemzeti Választási Iroda (NVI) helyszíni munkatársa. Azt mondta, hogy június 14-én (az előző, érvénytelen szavazatokat érintő újraszámoláskor) szabályosan zárták vissza a szavazólapokat tartalmazó dobozokat, így ebből nem volt fennakadás. Az NVI munkatársa arról is tájékoztatott minket, hogy a helyszínen csak Karácsony és Vitézy által küldött megfigyelők jelentek meg, a Mi Hazánk jelöltje, Grundtner András nem küldött.

Délután negyed 4-kor itt még nem találtak egy érvénytelen szavazatot sem. Néhány esetben tapasztaltak csak olyat, hogy rossz helyen, rossz jelöltnél szerepelt egy-egy szavazólap, de az ilyen eltérések mindhárom jelöltet, Karácsonyt, Vitézyt és Grundtnert is érintették. Az ilyen eseteket a dolgozók úgy korrigálják, hogy pirossal ráírják a szavazólap hátára, hogy a valóságban melyik jelöltre leadott szavazatot tartalmazza, majd ezt kézzel át is helyezik a megfelelő jelölthöz tartozó lapkupac tetejére. Mivel ezek egyértelmű szavazatok, ezeket a lapokat nem küldik be az NVI Alkotmány utcai épületébe.

„Ez egy rendes kerület”

– röviden így foglalta össze a terézvárosi helyzetet az NVI munkatársa.

VI. kerület – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex VI. kerület – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
VI. kerület – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Terézváros után az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal felé vettük az irányt, ahol a számlálók már a munkafolyamat végéhez közeledtek. Tóth János jegyző azt mondta, itt is komolyabb fennakadások nélkül ment az újraszámolás. Arról is tájékoztatott minket, hogy a VII. kerületben nem találtak tömegével anomáliákat a szavazólapokat vizsgálva.

„Előfordult érvénytelen is, volt olyan, hogy egy-egy csomagban másik jelöltre leadott szavazat volt, de nem érdemi számban. Az eddigi tapasztalatok alapján nem itt fog bármi megfordulni”

– mondta a jegyző.

Tóth egy olyan problémás esetről beszélt csak, amelyet jegyzőkönyveztetni kellett: az egyik szavazólapokat tartalmazó doboz súlyosan megsérült. A jegyző szerint ez nem is csoda, hiszen „papírdobozokról, nem faládákról” van szó, amiket nem arra terveztek, hogy olyan sokszor szállítsák őket, amilyen sokszor erre az elmúlt egy hónapban szükség volt.

„Ha véletlenül valami hiba lesz, akkor természetesen éjszaka értesítjük önöket!”

– mondta humorosan a dolgozóknak a jegyző negyed 5-kor, amint a dolgozók végeztek az újraszámolással.

VII. kerület – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex VII. kerület – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
VII. kerület – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ezután a helyszínen az NVB elnöke, Sasvári Róbert is hálát adott a dolgozóknak a keddi munkájukért:

„A Nemzeti Választási Bizottság nevében is nagyon köszönjük a munkájukat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!