Szavazást indított Magyar Péter arról, hogy legyen-e európai parlamenti képviselő

2024. június 17. – 08:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter szavazást tett közzé hétfő reggel a Tisza Párt honlapján arról, hogy legyen-e európai parlamenti képviselő a következő ötéves uniós ciklusban.

A Tisza Párt alelnöke vasárnap jelentette be a Facebook-oldalán, hogy egy fontos kérdésben szeretné kikérni a követői véleményét, de egyéb részletet akkor még nem árult el ezzel kapcsolatban. Hozzátette, bármi is lesz a szavazás végeredménye, azt ő elfogadja.

Hétfő reggeli posztjában Magyar azt írta, rengeteg megkeresést kapott azzal kapcsolatban, hogy felveszi-e az európai képviselői mandátumot. „Korábban azt nyilatkoztam, hogy nem szerepel a terveim között, hogy európai parlamenti képviselő legyek. Azóta azonban sokan (többek között a Tisza Párt közössége és befolyásos európai politikusok és a tanácsadóim is) próbálnak meggyőzni az ellenkezőjéről” – írta.

Magyar több érvet is felsorolt amellett, hogy szerinte miért érné meg, ha mégis EP-képviselő lenne. Állítása szerint az Európai Néppárton belül könnyebben érhetnének el politikai eredményeket, ha ő vezetné a Tisza Párt delegációját, és a Néppárt részéről is akkor számíthatnak komolyabb pozícióra, például fontos szakbizottsági elnöki posztra, ha azt a Tisza Párt arca pályázza meg. „Nem utolsósorban, Hölvényi György, a Fidesz–KDNP EP-képviselője is ahhoz kötötte a néppárti frakcióból való kilépését, hogy én belépek a frakcióba” – tette hozzá.

„Teljesen bevett gyakorlat az unió országaiban, hogy EP-képviselőkből kerül ki a kormányváltó ellenzék vezetője”

– írta Magyar, hozzátéve, hogy az EP-képviselőség egy hónapban körülbelül nyolcnapi brüsszeli és strasbourgi kinttartózkodással megoldható.

Múlt hét pénteken Budapestre látogatott Manfred Weber, a jobbközép Európai Néppárt (EPP) elnöke és európai parlamenti frakcióvezetője. Weber találkozott Magyar Péterrel, akivel arról tárgyalt, hogy a Tisza Párt hét megválasztott európai parlamenti képviselője miként tudna csatlakozni a néppárti frakcióhoz.

Csakhogy a Kereszténydemokrata Néppárt jelenleg is tagja a Néppártnak, a frakcióban és a pártcsaládban is ott vannak. A Fidesz 2021-ben távozott a kizárása felé haladó frakcióból, ahol már felfüggesztették, majd a csoport mögött álló európai pártcsaládból is kilépett, de a KDNP-s Hölvényi György bent maradt mindkettőben. A kormánypártok mostani közös EP-választási listájáról is ő áll egyedüli bejutó helyen KDNP-sként.

Weber emiatt Semjén Zsolttal, a KDNP elnökével is egyeztetett Budapesten. Semjén a találkozó után kijelentette: „Világossá tettük – hangsúlyozom, hogy a korrekció és az őszinteség jegyében –, hogy ha megtörténik az, hogy Magyar Pétert felveszik az Európai Néppárt frakciójába, vagy a Tisza Pártot felveszik az Európai Néppártba, akkor a Kereszténydemokrata Néppártnak nem marad más lehetősége, mint az, hogy távozzon onnan. Hangsúlyozom, hogy nem arról van szó, hogy meghoztuk a döntést, hogy lépünk, hanem őszintén elmondtuk, hogy Magyar Péter személye számukra elfogadhatatlan a frakcióban, és a Tisza Párt elfogadhatatlan az Európai Néppártban.”

Hölvényi azt írta a Facebook-oldalán, hogy a KDNP számára fontos az Európai Néppárt, ugyanakkor Magyar Péter személye elfogadhatatlan számukra, ahogy az is, hogy a Tiszát felvegyék az ernyőpártba.

A mostani adatok szerint az Európai Néppárté lesz messze a legnagyobb frakció az újjáalakuló Európai Parlamentben. Az előzetes számítások szerint a csoport legalább 190 mandátumra számíthat a 720-ból, a szocialisták 136-tal állnak a második helyen. Ahogy az részletes elemzésünkből is látszik, a néppárti frakció erősödött legjobban a választás előtti súlyához képest a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!