Megfejtették az elemzők, mi indíthatja el Magyar Pétert a miniszterelnökké válás útján

2024. június 11. – 22:34

Megfejtették az elemzők, mi indíthatja el Magyar Pétert a miniszterelnökké válás útján
Balról jobbra: Závecz Tibor, Mráz Ágoston Sámuel és Gerhardt Máté moderátor – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Két nappal az összevont önkormányzati és európai parlamenti választások után elemzői beszélgetést tartottak az MCC-hez kötődő V. kerületi kávézóban, a Scrutonban. Mráz Ágoston Sámuel, a kormányközeli Nézőpont Intézet alapítója, kutatási vezetője és igazgatója, és az ellenzéki világhoz közelebb álló Závecz Tibor szociológus, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet alapító ügyvezetője igyekezett két irányból közelítve megfejteni, mi történt vasárnap a Fidesszel, a Tisza Párttal, a baloldali ellenzékkel, Budapesttel, az Európai Unióval, Soros Györggyel.

Ugyan nagyon sok témát érintettek, az azért hiányzott a beszélgetésből, hogy a vidéki átrendeződésre nem tértek ki, így a Tisza Párt egyre erősebb vidéki városi beágyazottságára, Győr és Szolnok fideszes, Eger, Salgótarján és Miskolc ellenzéki elvesztésére sem.

Stop Start the count

A beszélgetés elején arról beszéltek, hogy vajon Vitézy Dávid meg tudja-e még fordítani újraszámlálással Karácsony Gergely vékony főpolgármesteri győzelmét. Závecz szerint jogi és matematikai kérdés mindez. Először újra kell számoltatni a szavazatokat, de kérdéses, a 324 mínusz szavazat előnnyé változhat-e. „Bárhogy is lesz, Karácsony Gergely marad a főpolgármester” – mondta. Az eredményt a választási bizottság már kihirdette, kérdés, Karácsony mit kezd a helyzettel, felkéri-e Vitézyt helyettesének (ez amúgy nem valószínű azok alapján, amit a Telex keddi interjújában mondott). Kérdés az is Závecz szerint, hogy kik lesznek a főpolgármester-helyettesek, mindenesetre a közgyűlési többség megteremtése nehéz lesz. Hozzátette:

„Sok-sok egyezség kell, jó lenne, ha a város működése ettől nem akadna meg.”

Mráz azt mondta, a szavazatokat biztosan újra fogják számolni. Az elemző a saját édesanyja elmondása nyomán egyébként azt állítja, Szentkirályi Alexandra neve nem mindenhol volt lehúzva a szavazólapokról, és ha ilyen történt, „megkérdőjelezhető a legitimitása a választásnak”. Ez pedig a következő öt évben végig ott lebegne Karácsony feje felett.

A közgyűlési helyzetről azt mondta, a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség hét képviselőjét is nehéz lesz együtt tartani. A Fidesz nem fog velük együttműködni, „a Tisza Párt elnöke kiszámíthatatlan” – mondta, általános derültséget okozva ezzel (Magyar Péter egyébként formálisan alelnök a Tisza pártban). Mráz kitért a főváros anyagi helyzetére is, „én arra számítok, hogy október 1-re van egy csődbiztosa a fővárosnak” – mondta. Szóval még nehezebb lesz a főváros következő öt éve, ezért drukkol a háromszáznál is több plusz Vitézy-szavazat megtalálásáért.

Árad a Tisza, de egyedül árad?

A beszélgetés következő blokkjában Magyar Péterre terelődött a szó, arra, hogy kivel tud és akar majd együttműködni a fővárosban. Závecz Tibor szerint jelentős támogatottsága van a Tisza Pártnak, és felfutó pályán van, ez a győzteshez való húzás pedig folytatódni fog – még ha valójában nem is nyert Magyar pártja. Karácsony a Telexnek kedden adott interjújában azt mondta, keresni fogja Magyarékat, és ügyek mentén fognak koalíciókat kötni.

Závecz szerint a régi ellenzéki pártok rosszul szerepeltek, sokan nem tudtak listát állítani vidéken. De mindenki sikerjelentést tud adni így is, például ha polgármesteri helyeket szereztek, vagy tartottak meg. A Tiszánál nagy dolog a nulláról 1,34 millió szavazatot összeszedni, de a Tiszának most össze kell raknia saját magát, hogy 2026-ra meglegyen neki a 106 egyéni képviselőjelölt, és az országos lista, és fontos az is, hogy a jelöltek legyenek megbízhatóak. Az elemző szerint a Fidesz utolérését most egyedül akarja Magyar megvalósítani, és nem az együttműködést keresi a politikai térben.

„Valójában egy patthelyzetet alakított ki magának Magyar Péter” – reflektált Mráz. Szerinte se a Fidesszel, se az ellenzékkel nem akar együttműködni a Tisza, mert ha bárkivel együttműködik a fővárosi közgyűlésben, „rávetül a billog”, hogy egy követ fúj a Fidesszel vagy az óbaloldallal„. Ilyen ügy lehet akár a költségvetés elfogadása: ha támogatja a Tisza, akkor nem mossa le magáról az együttműködést Karácsonyékkal, de ha nem fogja támogatni, akkor nem fog működni Budapest.

Mráz 2026-ra előre tekintve azt mondta, 50 választókerület biztos fideszes lesz, a maradékban pedig kérdés, koordinál-e a Tisza a régi baloldallal – és ha nem, akkor még Angyalföldön is nyerhet a Fidesz.

Felmerült a kérdés, hogy lehetett-e előre látni az 1,34 millió szavazatot a Tiszánál. Závecz azt mondta, érezhető volt a trend egy idő után, a Tisza pedig zömmel az ellenzéktől hozta össze a szavazóit, nem csak a DK-tól, hanem a Momentumtól is nagyon sokat szedve el. Azok szavaztak a Tiszára szerinte, akik a rendszert váltanák le kormányoldalastul, ellenzékestül, erre ment eddig kevesebb sikerrel a Kétfarkú Kutya Párt és a Donáth Anna vezette Momentum is. ”Ő nem akar senkivel közösködni„ – mondta Závecz Magyarról, hozzátéve, hogy másfél év múlva lehet megegyezési kényszer az ellenzéki formációk között, és ”a rendszerváltás óta sok olyan szövetség volt, amire nem tettünk volna tétet„. Nagy kérdés, Magyar tud-e innen tovább építkezni, ez aprómunka, fel kell építeni a pártstruktúrát, amit a Momentum például elmulasztott.

„Ez az a dilemma, ami 18 éve uralja a magyar politikát”, mondta Mráz. Megszűnt a duális pártrendszer: Gyurcsány Ferenc anno szétrobbantotta az MSZP-t, ezzel párhuzamosan felnőtt a Jobbik, és gyakorlatilag 2010 óta kétoldali ellenzéke van a Fidesznek, vagyis három releváns párt határozza meg a politikát. Az egyik pólus 2018-ig a Jobbik volt, a másik a DK-MSZP, most pedig a DK és a Tisza Párt ez a kettő Mráz szerint. A két nem fideszes pólus mindig azon gondolkodik, összefogjanak-e, ami hitelességi válságot okoz, vagy külön induljanak, amit viszont büntet a választási rendszer.

44,9%=⅔?

Mráz kijelentette, ők kiszámolták, hogy a mostani fideszes győzelem kétharmados többséget jelentett volna. Závecz nem tartja relevánsnak ezt a parlamenti mandátumos átszámolást, „hisz nem az volt a tét, mint ami a parlamenti választáson szokott lenni”, és a részvétel is természetszerűleg elmaradt a 2022-estől. Azt javasolta, tartsuk meg a kontextust, hogy ez egy önkormányzati és egy EP-választás volt. Závecz szerint látható volt a választás éjszakáján elmondott beszédnél az Orbán Viktor mögött álló fideszeseken, hogy nem voltak elégedettek.

Mráz Ágoston Sámuel – Fotó: Bődey János / Telex
Mráz Ágoston Sámuel – Fotó: Bődey János / Telex

Mráz azzal vágott vissza erre, hogy a Závecz elég rosszul mérte áprilisban a DK és a Fidesz támogatottságát is, és természetesen tudja, hogy nem országgyűlési választás történt; amit közöltek, csak modellszámítás, amit „bárhol a világon megcsinálnak”. A 2014-es választás hasonló volt részvételi arányban és pártstrukturálisan is, sőt a Fidesz eredménye picit rosszabb is volt. Szerinte izgalmas kérdés, hogy megkérdőjelezi-e a választás eredménye a kétharmados legitimitást.

Závecz nem hagyta magát, azt mondta, Mráz statikusnak feltételezi a politikát, holott az dinamikus. Április elején a Tisza Párt nevének nem ismeretében mértek, a DK a többi párttal akkor lépett szövetségre. Akkor relatíve alacsonyra mérték a Fideszt, magasra a DK-t, majd idővel közelítettek a méréseik a végeredményéhez. „Nagyon változékony, turbulens kampány volt ez" Závecz Tibor szerint, példának Szentkirályi visszalépését hozta fel. „Ritkán van ilyen, hogy szinte naponta változnak a politikai erőviszonyok, és ez megnehezíti a kutatók dolgát".

Magyar megpakolja az aktualitáskát

„Egy sikeres politikushoz, párthoz hozzátartozik, hogy nagyon precízen ismeri a politikai rendszert” – mondta Mráz Magyarról, aki szerinte nem ismerte jól a választási rendszert, amikor kijelentette, hogy idővel három egyharmados részre fog oszlani a pártok támogatottsága: a baloldal, a Fidesz és a Tisza Párt lesz ez a három. De a választási rendszer nem így működik, a mandátumok 65-70 százalékáról a választókerületi voksok döntenek (a töredékszavazatokkal együtt). Mráz szerint ezért át kell írnia a stratégiáját Magyarnak, az pedig hitelességi deficithez fog vezetni.

„Szerintem rákényszerül arra, hogy átírja a politikai jövőjét Magyar, amit az aktualitások is fognak alakítani, például a Fidesz vele kapcsolatos stratégiája" – mondta Závecz. Hozzátette, mindenki figyeli a közvélemény-kutatásokat, és ha közelebb kerül a Tisza a Fideszhez, arra a Fidesz is reagálni fog. A kérdés, hogy a kampány aktivitása milyen formában folytatódik. A Hősök terei nagygyűlésen Magyar azt mondta, megpróbál az ország égető kérdéseire választ találni, és Závecz szerint ebben nem tudja megkerülni a gazdasági, szociális, egészségügyi témákat, a nagy rendszerek ügyeit. Fel kell építenie egy szakmai csapatot, „egy idő után a kormányzati kompetencia lesz a kérdés”.

Programot kell alkotnia, szervezetet kell építenie, politikustársakat kell találnia Magyarnak, aki Mráz szerint „már június végén miniszterelnök-önjelölt lesz”, és komolyan gondolja a célt, hogy 2026-ban kormányfő legyen.

Závecz azt mondta, Magyar akkor tudott váltani, amikor bement a közmédiába a jelölti vitára. Itt fegyelmezetten mindig az adott témáról beszélt, másképp, mint amit tőle megszoktak a teherautó platóján állva. Ezt kívánta ekkor a politikai érdek: bizonyítania kellett, hogy ért bizonyos témákhoz, tud higgadt lenni, elviselni Deutsch Tamás vádjait és beszólásait. Ha a kampányban mutatott mentalitását viszi be a tévés vitára, nem mutatja meg vele a kormányzati kompetenciát.

„Soros, dollárbaloldal?”

Mi várható az Európai Parlamentben a Tiszától? – merült fel a kérdés. Mráz szerint kérdőjeles már az is, hogy egy év múlva egyben lesz-e még a Tisza Párt. A mozgalmi jellegű, egy ember köré épülő pártokat ugyanis szétrobbanthatják a konkrét ügyek. Azt is mondta, hogy Magyar szerinte „retorikailag nem ellenzéki”, és nehezen tudja elképzelni, hogy az Európai Néppárt úgy veszi fel a Tisza Pártot, hogy „nem kér tőle hűségesküt”. Megmondták, hogy Ukrajna támogatása minimum feltétel, Magyar pedig azt mondta, ő békepárti.

Kérdéses, mennyire helyezi ez csapdába Magyart – fejtegette Závecz. Magyar pártja az európai döntési fősodorba akar bekerülni. „Egy politikusnak jó előremeneteli helyzet, ha ott lehet egy frakcióban, ami döntési helyzetben van."

Az is felmerült, elkezdték-e valakik Magyart a nulláról felépíteni, amire Závecz viccesen visszakérdezett: „Soros, dollárbaloldal?” Mráz azt mondta, 29 éve ismeri Magyart, osztálytársak voltak, és tehetséges szónoknak tartja. Aztán azzal folytatta, hogy „ha Soros György keresne egy embert, akivel robbantani lehet, keresve sem talált volna jobbat, mint Magyar Péter".

Závecz ehhez azt fűzte hozzá, hogy Magyarnak volt ambíciója, az eddigi pályafutása a Fideszhez kötötte, „annak az iskolának az elemeit látom, amit onnan hozott". A politikai tapasztalata nem olyan, mint Márki-Zay Péteré volt, Magyar “leszedett annyi morzsát az ismeretségi köréből, ami elég”. Aztán jönnek a sikerek, milliós nézettségű interjúk, a tüntetések, nagygyűlések.

Závecz Tibor – Fotó: Bődey János / Telex
Závecz Tibor – Fotó: Bődey János / Telex

Mráz azt mondta, kizárt, hogy Gyurcsány Ferenc átengedi az ellenzék irányítását. Ironikusan azt mondta, a nagykanizsai választás megnyerése volt a sikerük. Eközben „az ellenzéknek van egy új messiása”, aki talpraesett, nem követett el nagy hibát, „az ellenzéki szavazók beleprojektáltak valamit", de még így is elért 8 százalékot a DK. Ők azt vonhatják le ebből, hogy küszöb feletti a párt, nem úgy, mint a Momentum. Magyar stratégiájába be kell illeszteni a DK-t, Gyurcsány pedig aktívan fog foglalkozni ezzel a kérdéssel, elkezd építkezni majd, minden baloldali szavazót magához vonzana. A Nézőpont kutatása szerint az emberek 15-20 százaléka mondja magát baloldalinak.

Nem megismételhető az a kétmilliós szavazótábor, amit Márki-Zayék két éve elértek Závecz szerint. Másfél milliós a baloldali szavazótábor, és valóban ezt próbálhatja Gyurcsány magához húzni, ”ez az egy stratégia van, baloldali pártként meghatározni magukat. A szegények, munkavállalók melletti kiállás, szolidaritás mutatása lesz a módja ennek. Ezzel a tematikával Magyar pár hívét is be tudnák vonzani."

Háború és bék-e?

A Fidesz kedvenc témája jött, az “EU-s háborús pszichózis”, Mráz ezzel kapcsolatban önmagát ismételte: Magyar vagy belép a Néppártba, ami háborús vonalon mozog, és ezzel magát cáfolja a békepártiság terén, vagy kimarad. Závecz egy kutatásukat idézte, miszerint a magyar társadalom 46 százaléka szerint nem kéne Ukrajna támogatásával foglalkoznia az EU-nak, 30 százalék szerint pedig csak humanitárius segítséget adjon az Unió. Ezt a politikusoknak figyelembe kell venni, nem véletlen, hogy Magyar interjúkban azt mondta, ha más álláspontot képviselne, elfordulnának tőle a választók.

Závecz szerint sokkal kevesebbet beszélnek a háborúról és békéről vasárnap óta a fideszes vezetők, mivel ez csak kampánystratégia volt, és el is érte a célját vele a Fidesz.

Mráz szerint ez azért van, mert ”a kampány világában egyszerűbb üzenetekkel dolgozik minden politikus, mint a tárgyalóasztalnál„, de a béke irányvonala továbbra sem változik, mert az hitelességi válságot jelentene a Fidesznek. A NATO-főtitkár szerdai látogatása Mráz szerint kulcsfontosságú lesz, aztán G7- és NATO-csúcsok is várhatók, Ukrajna felfegyverzéséről lesz szó ezeken. Hozzátette, hogy a francia, amerikai és német vezetés is engedélyt adott orosz területek ukrán támadására nyugati fegyverekkel, ami morálisan érthető, de világháborúhoz vezet szerinte.

Macron EP-választási rossz szereplése miatt nem eldöntött kérdés a háborús fokozódás Závecz szerint. Mráz szerint Magyar is arra kapott felhatalmazást, hogy a béke ügyét szolgálja. Mráz Macronra visszatérve a francia nemzetgyűlés feloszlatásáról azt mondta, lehet, hogy ez egy hatalomátmentési kísérlet. A francia kétfordulós, egyéni körzetes választási rendszerben így még szerezhetnek többséget a Nemzeti Tömörüléstől független erők az előrehozott választásokon. Mráz szerint Macron nagy színész, szeret játszmázni, akár az elnökségről is hajlandó lenne lemondani. ”Neki ambíciója van, akár EU-s, vagy NATO-s pozícióba is továbbmenne". Závecz annyit tett még ehhez hozzá, hogy ne vonjuk kétségbe, hogy minden magyar EP-képviselő a béke pártján áll.

Soros elnökség, Szentkirályi trükkje és a REC-gomb

A közönség kérdései következtek, egy hölgy azt kérdezte, lesz-e pozitív változás az EU-ban a soros magyar elnökség miatt. ”Ne tápláljunk illúziókat, ez alapvetően adminisztratív szerep„ – felelte Mráz. A magyar kormány csak a szakminiszterek tanácskozásait fogja irányítani, de a napirendet meghatározhatja. A “jogállamisági bábjátékban” akár szavazást is kikényszeríthet a magyar kormány, hogy az végre lezáruljon. Závecz azt mondta, olyan időszakban lesz a soros elnökség, amikor elkezdődik a pozíciók osztogatása, leköszönnek a régi képviselők, ”kavargós időszak lesz".

Szentkirályi visszaléptetéséről is érkezett kérdés. Závecz szerint a végeredményt kimaxolták Vitézyék, hiszen a legtöbb előzetes felmérés enyhe Karácsony-többséget mért. ”Ez a kvázi döntetlenre való felhúzás patikamérlegen kimért volt„ – mondta. Az kérdés, honnan tudta Bayer Zsolt este hétkor, hogy ”cipőkanállal nyer Karácsony„ (amikor csak késő estére dőlt el a győzelme). Mráz szerint Szentkirályi visszalépésének időzítése azért volt jó, mert “a mindenkit összefideszesező Karácsonynak csak 48 órája maradt reagálni erre”. Ha egy héttel korábban lépett volna vissza Szentkirályi, nem ez lett volna az eredmény – mondta.

Karácsony Gergely hangfelvételéről kérdezte egy néző végül a megjelenteket, kiemelve belőle Vitézy Dávid lapátos verésének ötletét. Závecz szerint kérdéses, hogyan készült a hangfelvétel, mennyiben volt az magánbeszélgetés, és azt mondta, ”nem visz előre, ha lehallgatások vannak„. Mráz szerint se jó ez, de Karácsony ”eddig az összes szövetségesét elárulta, és most épp elkezdett örülni a Tisza Pártnak". Ő nem lepődik meg rajta, ha valaki megnyomja Karácsony környezetében a felvevőn a REC gombot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!