Lemondott Donáth Anna és a teljes elnökség a Momentum vasárnapi veresége után

2024. június 10. – 13:32

Lemondott Donáth Anna és a teljes elnökség a Momentum vasárnapi veresége után
Fotó: Ránki Dániel / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő délelőtt a Momentum belső fórumán Donáth Anna bejelentette, hogy lemond a párt éléről – értesült a Telex több forrásból, majd alig pár perccel cikkünk megjelenése után Donáth a Facebookon nyilvánosan is közölte a hírt. Később kiderült, távozik a teljes elnökség.

„Az európai parlamenti eredményünk kudarc – még akkor is, ha úgy érzem, hogy a választók elsősorban az erőre mondtak igent, nem pedig a mi európai parlamenti munkánkra mondtak nemet” – írta bejegyzésében a Momentum elnöke, majd felsorolta a párt sikereit az önkormányzati választásokon. Zuglóban a Momentum polgármesterjelöltje legyőzte a Fideszt és az MSZP-t, Pikó András és Soproni Tamás újrázni tudott, a momentumos jelöltek elhódították a Fidesztől Bánrévét, Vámospércset Keszthelyt és Győrt.

„Csináld azt, amiben hiszel, úgy, ahogyan a legjobban tudod, és feküdj le minden este úgy, hogy tiszta a lelkiismereted – ez az én filozófiám. A jövőben is eszerint fogok politizálni. A lelkiismeretem pedig úgy marad tiszta, ha vállalom a felelősséget, és lemondok a pártelnöki pozícióról” – fogalmazott Donáth.

A párt július elején tart tisztújítást, addig Donáth és az elnökség ügyvezetőként vezeti a pártot. Mindeközben Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke már be is jelentkezett az elnöki posztra. „Teszem ezt azért, mert a tegnapi választási eredmény fényében a Momentumban változás kell, ha a párt ismét sikeres szeretne lenni. A választási eredmény ugyanis összességében drámai mélypontja a Momentum történetének” – írta Facebook-oldalán a Momentum országgyűlési képviselője.

„Készen állok rá, hogy megfordítsam a lefelé tartó tendenciát. Tudom, hogy van igény egy modern, progresszív, cselekvő erőre a magyar politikában.”

Fekete-Győr szerint vasárnap rendszerváltó igényű politikai forradalom zajlott le Magyarországon, és a választáson választópolgárok széles tömegei fejezték ki egyértelműen, hogy mostanra elegük lett az ország kettéosztottságában érdekelt régi hatalmi elitből. „A Momentum nem lehet és nem is lesz része ennek a választók által leváltásra ítélt hatalmi elitnek. A Momentum a politikai generációváltás pártja, ezt a generációváltást pedig véghez fogja vinni.” Azt ígéri, világos, közérthető ajánlattal és következetes politizálással vissza fogják szerezni a választók széles tömegeinek bizalmát.

A Momentum a vasárnapi EP-választáson mindössze 3,68 százalékos eredményt ért el, és ezzel egyetlen mandátumot sem nyert. Öt éve a választók 9,93 százaléka szavazott a Momentumra, és két képviselőt, Donáth Annát és Cseh Katalint delegálhattak az Európai Parlamentbe.

Budapesten nem kerültek be a Fővárosi Közgyűlésbe sem, a listás szavazáson 4,98 százalékon végeztek. Három fővárosi kerületben adja a Momentum a polgármestert (Soproni Tamás Terézvárosban, Pikó András Józsefvárosban és Rózsa András Zuglóban), és egyetlen megyei jogú városban sem jött össze a győzelem a Momentumnak.

„Az ellenzéki oldalon talán én mutattam a legtöbbet politikai felelősségvállalás terén az elmúlt években. Ahogy a 2022-es választások után is egyedül én vállaltam a felelősséget, most is vállalni fogom, bármi is történjen” – mondta a választás előtt pár héttel Donáth a Telexnek adott interjúban, amikor arról kérdeztük, lemond-e a pártelnöki posztról, ha nem jön össze a két mandátum.

Donáth 2021 őszétől fél évig volt a Momentum elnöke, majd januárban tért vissza a párt élére, miután lemondott Gelencsér Ferenc. Fekete-Győr Andrásnak sem lesz ismeretlen a pártelnöki szerep: ő vezette a pártot az alapítástól 2021 őszéig. Az ellenzéki előválasztás első fordulója után mondott le, mert a miniszterelnök-jelöltek versenyében jócskán alulmúlta a várakozásokat.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!