Deutsch Tamás internetes játékokról és fiatalkori frusztrációkról beszélt egri kampányfórumán

Legfontosabb

2024. május 29. – 15:31

Deutsch Tamás internetes játékokról és fiatalkori frusztrációkról beszélt egri kampányfórumán
Deutsch Tamás lakossági fórumot tart az Egri Polgárok Házában 2024. május 28-án – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Keveseknek adatik meg az, hogy a temetése gyászbeszédét hallgatja életében” – jegyezte meg Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listavezetője, miután Pajtók Gábor, a kormánypártok egri országgyűlési képviselője perceken keresztül fényezte az eddigi munkásságát a kedd esti kampányfórumon. „Tamás – szerintem túlzás nélkül – az a nem hétköznapi hős, aki 1988 óta szolgálja a hazáját és a nemzetállamok érdekét” – mondta párttársáról Pajtók, aki szerint Deutschnak köszönhető, hogy európai viszonylatban is gyors az internet Magyarországon, korábban kormánybiztosként ugyanis ő felelt a digitális fejlesztésekért.

Egerben alaposan megnyomja a kampányt a Fidesz. Deutsch Tamás előtt Kövér László, Lázár János és Tarlós István is megfordult a városban, ahol fideszes belharc dúl: a Fidesz hivatalos polgármesterjelöltje, Vágner Ákos ellen a Fidesz két korábbi helyi frakcióvezetője is elindul, Oroján Sándor és Orosz Lászlóné Ibolya.

Deutsch Tamást egy négyemeletes panelház aljában, a Fidesz helyi irodájában, hivatalos nevén Polgárok Házában várták kedd este. A kampányfórumot nem hirdették meg nyilvános felületeken, csak a helyi pártszimpatizánsoknak küldték ki a meghívókat. Mi olvasói segítséggel értesültünk az eseményről. Kíváncsiak voltunk, hogy mivel kampányol a Fidesz EP-listavezetője, aki Orbán Viktorhoz hasonlóan titokban járja az országot, pár hete Pusztaszabolcson is hiába próbáltuk elkapni.

Sokáig úgy tűnt, Egerben sem járunk sikerrel. Miután múlt pénteken elküldtük a regisztrációnkat, azt válaszolták a szervezők, hogy „a rendezvény nem sajtónyilvános”. Csakhogy ilyen – mint a napokban írtuk – nem létezik:

választási kampányban a kormánypárti EP-listavezető választási fórumáról nem lehet kizárni a sajtót.

Fel is hívtuk a szervezők figyelmét, hogy a gyülekezési törvényt sértik, ha nem engednek be minket a kampányfórumra, de erre már nem kaptunk választ.

A helyszínen – miután bemutatkoztunk – először ki akartak tessékelni bennünket az épületből. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő azt mondta: félreértésben vagyunk, mert ez nem nyilvános kampányfórum, hanem zárt körű pártrendezvény, amit magánterületen tartanak. Végül Deutsch sietett a segítségünkre, aki valahonnan a távolból megüzente az egyik szervezőnek, hogy engedjenek be minket. Ha Deutsch Tamás azt mondta, legyenek itt, akkor legyenek itt, nyugtázta Pajtók. Nem sokkal később kiderült, hogy a Hír TV és a Heves Megyei Hírportál tudósítóit már korábban gond nélkül beengedték, úgy tűnik, rájuk nem vonatkozott a „nem sajtónyilvános” szöveg.

Szerettünk volna Deutsch Tamásnak pár kérdést feltenni, mert február óta hiába kerestük meg több alkalommal is, hogy interjút készítsünk vele mint a Fidesz–KDNP EP-listájának vezetőjével. Márciusban már volt egy leszervezett interjúnk, amit pár nappal korábban, egy váratlan brüsszeli útra hivatkozva mondtak le. Azóta nem válaszolnak a megkereséseinkre, a Fidesz sajtóosztályán keresztül is hiába próbálkoztunk. Az egri szervezők azt mondták, hogy az EP-képviselő késik, ám nagy meglepetésünkre egyszer csak egy másik szobából betoppant, hogy megtartsa a több mint egyórás előadását a Fidesz szimpatizánsainak.

Deutsch Tamás a lakossági résztvevői között – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Deutsch Tamás a lakossági résztvevői között – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Nem kopogtattunk rossz ajtón, de rosszkor vagyunk jó helyen

A kivetítőn a második világháborúban felrobbantott Lánchíd és a mai Lánchíd képe jelezte a június 9-i választás tétjét: háború vagy béke. A falakon fotók Orbánról és azokról a vendégekről, akik megfordultak az egri Polgárok Házában az elmúlt években.

Deutsch arról beszélt, hogy a Fidesznek minden esélye megvan arra, hogy megnyerje az ötödik EP-választást is, amely több szempontból is különleges: most először lesz egy napon az önkormányzati választással, és szerinte még soha nem volt ekkora tétje választásnak Magyarországon, mint a mostaninak, amikor háborúról vagy békéről döntünk.

A harmadik sajátossága a június 9-i választásnak, hogy jubileumi évben tartjuk, húsz éve csatlakozott ugyanis Magyarország az Európai Unióhoz. Márpedig a huszadik évforduló még érettségi találkozókból is komoly dolog Deutsch szerint. Itt rögtön megjegyezte, hogy nálunk, maradi közép-európaiaknál az érettségi találkozókon a nők az anyukák, a férfiak az apukák, míg Nyugaton leginkább apává vált nők és anyai örömök elé néző férfiak jelennek meg ezeken a találkozókon.

Úgy fogalmazott: több mint fél évszázados magyar és közép-európai vágy teljesedett be 2004-ben az uniós csatlakozásunkkal, még ha valószínűleg nem is nyitottak sokan Bécsben cukrászdát, mint azt „az ostoba plakátokon” ígérték.

„A 2004-et követő években valami olyasmit éltünk meg, amire viszont nem számítottunk.”

A Fidesz EP-listavezetője szerint rá kellett jönni, hogy egyáltalán nem úgy néz ki az Európai Unió, mint amit vártunk, és mint amit azok mondtak, akik már tagjai voltak korábban. Pedig voltak figyelmeztető jelek, amiket nem vettünk észre: a rendszerváltás után még 14 évet kellett várni a csatlakozásig, ez idő alatt szerinte valójában csak „csuklóztattak minket”. Deutsch úgy látja: a közép-európai országok rendszerváltása után a nyugati országok még tíz évig a saját maguk dolgával voltak elfoglalva, és csak utána jött el „nagy kegyesen az a pillanat, hogy a 90-es évek végén elkezdődtek az érdemi tárgyalások”.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Valójában az EU 15-ök nem voltak felkészülve arra, hogy az 1990-es közép-európai rendszerváltoztatásokkal megteremtődik a feltétele Európa újraegyesítésének”. Ez akkor lett számára gyanús, amikor a 2010-es évek közepén is még minden egyes EP-felszólalásban új tagokként emlegették a 2004-ben csatlakozott országokat. „A tízéves autóról sem beszélünk új eszközként.”

A Fidesz EP-listavezetője arra jutott: a jelenlegi problémák forrása, hogy Nyugat-Európában és a skandináv országok azt hiszik: „fejlettebbek, okosabbak, szebbek, modernebbek, progresszívebbek”, mint a közép-európai országok, és egészen egyszerűen lenézik a mi múltunkat és jelenünket. Ezt ő azért is tartja érthetetlennek, mert például a németekkel szemben 870 éves előnyünk van, az egységes német állam csak az 1870-es években jött létre. Szívesen segítünk a németeknek, több tapasztalatunk, tudásunk van arról, hogyan kell egy országot működtetni, jegyezte meg. „Hogy jönnek ők ahhoz, hogy nekünk észt osszanak az állami működésből?” Attól még, hogy magasabb súlycsoportban bokszolnak, még nem biztos, hogy jobb ökölvívók, mint mi, tette hozzá.

„Ez a húsz év arra ébresztett rá minket, hogy nem kopogtattunk rossz ajtón, semmi baj nincs azzal, ahol vagyunk. Az életben akkor van szerencsénk, ha jókor vagyunk jó helyen, de most rosszkor vagyunk jó helyen”.

Rossz passzban van most az Európai Unió, mivel azonban Deutsch továbbra is jó helynek tartja, azt javasolja: „próbáljuk meg ennek a klubnak a működését” átalakítani, hogy „azoknak a klubtagoknak is be kelljen tartani a szabályokat”, akik megírták ezeket, és akik rajtunk kérik számon, ha nem tartjuk be, míg „ők úgy gondolják, hogy a felsőbbrendűségüktől vezetve nekik csak akkor kell betartani a szabályokat, amikor ez számukra kedvező”.

Deutsch arról beszélt: az Európai Unió szerinte úgy működik, hogy minden tagállam megfogalmazza a maga nemzeti érdekeit, és mások álláspontját egyenrangú félként meghallgatva, egymással vitatkozva jutnak döntésekre.

„Az európai döntéshozatal lényege a türelem és konszenzuskeresés.”

Az a probléma, folytatta, hogy az Európai Bizottság lassan tíz éve azt gondolja: önálló politikai érdeke és napirendje van, és ezt a tagállamokkal egyenrangúan képviseli. Ez olyan Deutsch szerint, mintha az Eger-Felsőtárkány focimeccsen a játékoskijáróban azt mondaná a bíró, ő nem azért van a pályán, hogy betartassa a szabályokat, hanem szeretne beszállni a fociba, és gólt rúgni. Változtatni kellene tehát a bizottság szerepfelfogásán.

Az állami vezetők a fiatalkori frusztrációjukat élik ki a háborúban

Vannak olyan hibák, amiket nem lehet kijavítani, folytatta hosszúra nyúlt előadását a levegőtlen teremben az egyre kókadó pártszimpatizánsoknak. Ilyen a migráció, „a genderőrület” és a háború, amiről szerinte az idei választás szól. Ha nem sikerül fenntartani az illegális migrációra nemet mondó álláspontot, és a bevándorláspárti erők győznek, akkor soha többet nem fogjuk tudni szerinte megállítani a menekültáradatot. Ha teret engedünk „a genderideológiai őrületnek”, és beengedjük az óvodákba, iskolákba az érzékenyítő NGO-kat, akkor „számtalan huncutabbnál huncutabb problémával nézünk szembe”.

A háború még inkább olyan kérdés, ahol nem lehet hibázni. Deutsch arról beszélt: két és fél éve zajlik háború, és ez idő alatt az Európai Unió politikai közössége nem azon dolgozik, hogy minél hamarabb fejeződjön be ez a háború, hanem „egyre őrültebb háborúpárti álláspontot képvisel”.

Eddig 108 milliárd eurót költött az ukrajnai háborúra az unió, amely a megalakulásakor az európai békét tűzte ki célul, mondta Deutsch. Emmanuel Macron francia elnök pedig már arról beszél, hogy kész megnyitni a vitát az atomfegyver alkalmazásának kérdéséről. „Ha valaki látott már ZS kategóriás, atomháborúról szóló, idióta Netflix-filmet, amit 8 perc után elkapcsol, mert olyan rettenetes”, akkor Deutsch szerint tudhatja, hogy néz ki az atomháború, és mi történne akkor, ha Macron már nemcsak a vitára lenne nyitott, hanem az atomfegyverek alkalmazására is.

„A háború nem egy internetes játék, amire ha kicsit ráun az ember, akkor kikapcsolja. (…) Fixa ideám, hogy az én nemzedékemhez tartozó állami vezetők azt a frusztrációt élik ki, hogy fiatalkorukban még nem voltak internetes játékok, és most az orosz–ukrán háború kapcsán akarják ezt a hiányérzetüket bepótolni.”

A fideszes képviselő szerint pont azzal a logikával és nyelvezettel történt a két világháború előkészülete, mint amit ma a magyar és európai háborúpárti képviselők mondanak. „Saját háborúnak tekintenek valamit, ami nem a miénk.” Azt a narratívát is hazugságnak tartja Deutsch, miszerint kelet és nyugat háborúja zajlik Ukrajnában, mert szerinte valójában két szláv testvérország háborújáról van szó. A háború finanszírozása helyett ő egyedül azt látja megoldásnak, ha az unió diplomáciai úton próbál meg béketárgyalásokat kezdeményezni a két ország között.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A végén még kitért arra is, hogy szerinte minden magyar ellenzéki pártot külföldi hatalmi érdekcsoportok finanszíroznak, a régi és új politikai erőket is kilóra megvásárolták a háborúpárti érdekcsoportok. Magyar Péter mögött is „Gyuri bácsi és Alex fia áll”, de Dobrev Klára és Cseh Katalin is a háborúpárti érdekcsoportokat szolgálja ki. Ezért a békepárti erőkre kell szavazni, vonta le a tanulságot este hét fele, és hogy mindenki megértse, azt is hozzátette: Magyarországon csak a Fidesz és KDNP képviseli a békét, mindenki más háborúpárti.

Az előadás végén nem lehetett kérdezni. Készítettek pár képet a helyi önkormányzati képviselőjelöltek Deutsch Tamással, majd ahogy odaléptünk volna hozzá, beslisszant abba a zárt szobába, ahonnan korábban kijött. Mire megkerültük az épületet, hogy a hátsó kijáratnál még hátha lesz lehetőségünk egy-két kérdést feltenni, már nem volt ott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!