Van az a helyzet, amikor már Kis Grófo sem elég

2023. június 4. – 17:09

Van az a helyzet, amikor már Kis Grófo sem elég
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Politikusok és utánfutóik a közösségi média csataterein, aktivitás, népszerűség kommunikációs trendek – újra jelentkezik a Lájkbajnokság, a Telex mérsékelten politikatudományos elemzése a magyar közélet végtelen, verbális ustawkájának mélységes bugyraiból.

„A májust a klasszikus témák (anyák napja, érettségi) még tuti elviszik a lájkbajnokság mezőnyében, aztán nyáron kicsit rápihennek a derék honatyák és -anyák, aztán ősszel neki lehet állni felfuttatni a kampányokat a '24-es önkormányzati és EP-választásra” – jósoltuk a Lájkbajnokság áprilisi epizódjában, és most azzal kell szembenéznük, hogy ez nem igazán jött be. Mert tuti témák ide vagy oda, újabb negatív csúcsot döntött a politikusok facebookos aktivitása. A top15-ös mezőny 3,4 millió lájkot hozott össze egy hónap alatt, ami nagyon halvány – tavaly a választási kampány hajrájában voltak hetek, amikor ennél magasabb volt ez a szám.

Pedig a május sorban adta a lájkvadász magas labdákat az érettségin és az anyák napján túl is. Volt például csíksomlyói búcsú, sőt, Orbán Viktor 60. születésnapja, vagy volt például a hónap elején CPAC, arra emlékszik még valaki? A trumpkonzervatív amerikai kultúrháborús buli, ahol a „stop no woke zone” feliratok alól kidobták az újságírókat a sajtószabadság nevében, és a két szupersztár vendég el se jött Budapestre, csak videóüzenetet küldött. Az egyik, Tucker Carlson ráadásul azt, hogy „ha kirúgnak az állásomból, el tudok majd menni személyesen is” – és mire ezt levetítették, már ki volt rúgva, viszont egészen megalázó módon még arra se vette a fáradságot, hogy új üzenetet vegyen fel emiatt.

De lássuk az eredményeket, ennyi lájkot gyűjtöttek a magyar politikusok májusban Facebook-szerte:

InterakciókPosztok száma
1.Szijjártó Péter489 000203
2.Hadházy Ákos373 00098
3.Orbán Viktor331 00054
4.Mesterházy Attila270 000185
5.Novák Katalin259 00061
6.Karácsony Gergely239 000120
7.Zsigmond Barna223 000170
8.Jakab Péter196 00066
9.Szakács László173 000157
10.Varga Judit152 00069
11.Keresztes László Lóránt138 00081
12.Ujhelyi István130 000106
13.Potápi Árpád123 00082
14.Dobrev Klára119 00065
15.Kubatov Gábor109 00056

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a május 1. és május 31. közötti időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol. A kis szimbólumok a legutóbbi pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, stagnáló helyezést, illetve a lista új belépőit mutatják.)

És gyorsan tudjuk le az egyes szakaszok eredményeit is, így alakult az élmezőny az egyes hetekre bontva a versenyt:

  • 1. hét: Orbán – Novák – Szijjártó
  • 2. hét: Szijjártó – Novák – Mesterházy
  • 3. hét: Szijjártó – Hadházy – Orbán
  • 4. hét: Hadházy – Szijjártó – Mesterházy

Nem ment jól a főnöknek

Ha tetszik, ha nem, a magyar politika elmúlt 13 (vagy legyen az inkább 15) éve nagyrészt egy személyben Orbán Viktorról szólt. Bármi is történik, igazából csak az a lényeg, hogy ő mit csinál, mit gondol, mit mond – nagyjából ebben a sorrendben. A Fidesz csak egy díszlet, a KDNP pláne; az ellenzék is Orbánhoz képest határozza meg magát, és általában nincs is több mondanivalójuk annál, mint hogy abcúg Orbán. Na, ezért különösen érdekes mindig, hogy a miniszterelnök mit, hogyan, és milyen sikerrel kommunikál a saját maga által is legfontosabb felületként megjelölt közösségi médiában.

És hát, úgy tűnik, a tuti témák ellenére eléggé akadozott a lájkszivattyú Orbánnál májusban. Tegyük hozzá gyorsan: saját magához képest értendő ez, mert a mezőnyből bárki mástól csúcsteljesítmény lenne posztonként átlagban 5-6 ezer lájk. A miniszterelnöktől viszont, az eddigi adatok, vagy a lassan 1,3 milliós követőtábor tükrében ez nagyon harmatos.

Érezhette ezt maga a stáb is, mert még Kis Grófo születésnapjára is bedobtak egy Orbán-köszöntőt (a mulatós császárt eddig csak a választási kampány legdurvább időszakában vetették be), de hiába, még a hónap top10 legtöbb lájkot hozó posztja közé se jutott be. Lehet hogy Kis Grófo művészete már az a szint a miniszterelnöki pálinkázós-kolbásztöltős-traktorozós PP-ban, ahol a rajongóknál is kezd kilógni a lóláb, hogy ez nem önazonos, nem őszinte? Mondjuk ők annak idején azt is kajálták, amikor Orbán eljátszotta nekik, hogy Oxfordban tanult jogászként, 10+ éve regnáló miniszterelnökként, egy világjárvány kellős közepén zavarba hozza a legismertebb vakcinagyártója nevének angol kiejtése.

A legbizarrabb epizód a havi „Orbán a lájkrengetegben” sztoriban azonban mindenképpen a miniszterelnöki 60. születésnap volt. Tavaly ilyenkor részletesen dokumentáltuk a Lájkbajnokság aktuális fordulójában, milyen szinten törték kezüket-lábukat a fideszes politikusok, hogy mindenki másnál nagyobbat gratuláljanak a főnöknek a születésnapján. Na ehhez képest idén totális rádiócsend volt, de annyira, hogy az a pár politikus és propagandista, aki extra szorgalmasan sietett gratulálni, utólag letörölte ezeket a posztjait. És a végén, egészen szürreális módon Orbán megköszönte a sok jókívánságot, miután senki nem köszöntötte fel, méghozzá pont olyan látszatot keltve, hogy központi utasításra.

Tényleg nem tudunk másra gondolni, mint hogy Orbánnál eljött a Gyalog galopp klasszikus „már csak az hiányzik, hogy rázendítsetek egy zsoltárra” pillanata, és besokallt a szervilizmustól. Vagy éppen a kommunikációs mágusok a háttérben kimérték, hogy ez már ellenszenves a rajongóknak is.

Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex

További random érdekességek

  • Az előbb Orbán születésnapját említettük a hónap legbizarrabb momentumaként, de rögtön helyesbítenünk kell: ez a cím Boldog Istváné, (akinek amúgy még mindig tart a korrupciós pere), aki nagyon csúnyán elnézett egy Mészáros Lőrinc mémet, majd az őt kiröhögő kommenteket ezerszámra kezdte el törölni, hogy a végén azzal vágjon vissza, hogy ő amúgy is egy csomó pénzt keres az oldalára kommentelő libernyákok után.
  • Ha már bizarr: május 26-án egy végtelen sormintává változott a politikusi Facebook, ahol az összes fideszes Tarlós Istvánt köszönti a születésnapján, az összes ellenzéki pedig Gálvölgyi Jánost. A kettő között pedig mintha a vasfüggöny lett volna a berlini fallal, plusz a koreai demilitarizált zónával, amin nem lehet se átjárni, de még átkiabálni se.
  • Fura módon Suhajda Szilárd halálát nem kapták fel úgy témaként a politikusok, mint a bulvársajtó, ami napi végtelen számú cikkben emlékezett meg arról, hogy melyik véletlenszerű hazai celeb vált éppen alpinista szakértővé, és mondott emeletes okosságokat. Mondanám, hogy dicséretes önmérsékletre vallott nem beszállni a hiénák közé lájkot vadászni, de gyanús, hogy csak távol akarták tartani magukat a „hős, aki életét áldozta vs. felelőtlen idióta, aki minek ment oda” vitáktól.
  • Ejtsünk szót a hónap lájkbajnokáról, Szijjártó Péterről is, aki a szokásos formáját hozta. A stábja rengeteg posztban, és extrém részletesen dokumentálja a miniszter életét Facebookon: hajnalban kel, elmegy futni, repülőre száll, emberekkel tárgyal, pózol, kezet fog, aláír, beszól a magyarság ellenségeinek, elmegy edzeni, honvágya támad, visszaszáll a repülőre – és megesik, hogy ilyenkor még mindig csak délelőtt fél 11 van.

Money makes the world go round

Egyre erősebben nyomja a gázt a Megafon és a kormánypárti médiabirodalom is, ez jól látszik a szponzorált posztokra költött összegekből. Mindkét esetben összegeztük az istállóba tartozó propagandisták, illetve a kiadó lapjainak oldalain kifizetett reklámpénzeket – enélkül a top20-ba összesen 6 szereplő került volna be rajtuk kívül (és abból is egy a kormány, egy a köztévé híradója, és egy az Alapjogokért központ, nagyjából ugyanazzal a mondanivalóval).

Úgy tűnik, beindult a készülődés a jövő évi önkormányzati és EP-választások kampányára, és elég súlyosan aránytalan a két oldalon erre bedobott pénz. Az meg főleg látványos, hogy a tavalyi kampányban több százmilliós hirdetési számlát összehozó ellenzéki narratívát kihangosító propagandaoldal-hálózat továbbra is hibernált állapotban van, legalábbis ami a szponzorált posztokat illeti. Vajon mikor ébresztik fel őket (már ha egyáltalán felébresztik)?

Hirdetésre költött pénz
1.Megafon31 900 000
2.Mediaworks19 700 000
3.Magyarország kormánya5 200 000
4.Hirado.hu3 500 000
5.Karácsony Gergely2 800 000
6.Alapjogokért központ2 800 000
7.Dobrev Klára2 500 000
8.Kammerer Zoltán1 400 000
9.Momentum1 000 000
10.LMP900 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most az április 30. és május 29. közti időszak költéseit mutatják.)

A hónap posztjai

A legnépszerűbb tartalmak toplistáján ritka parajelenséget figyelhetünk meg: nem szerepel Orbán Viktor. Pedig hát volt itt CPAC, érettségi, anyák napja, a saját születésnapja, Kis Grofóról nem is beszélve – de hát ezt már kitárgyaltuk pár bekezdéssel feljebb. Szijjártó azért mentette a menthetőt ebben a versenyben.

  1. Szijjártó Péter videója a CPAC-es beszédéről, amiben levezeti, hogy Brüsszel – 36 ezer interakció
  2. Jakab Péter beszól mindenkinek, aki nem akar előrehozott, új választást – 29 ezer
  3. Ujhelyi István Vágó Istvántól búcsúzik – 25 ezer
  4. Zsigmond Barna videója a csíksomlyói búcsúról – 22 ezer
  5. Novák Katalin posztja a házassági évfordulójáról – 22 ezer

Az egyes interakció-típusokban ezek a posztok voltak a hónap legnagyobb villantásai:

  • A legtöbb megosztás: Kósa Ádám videója egy EP-s felszólalásról, azzal a kommentárral hogy a németek megőrültek.
  • A legtöbb komment: Szijjártó CPAC-es beszéde (szintén főleg a németeket ekézi benne).
  • A legtöbb mérges emoji: Hadházy Ákos bemutat egy balatonfüredi 16 lakásos társasházat, 820 millió forint támogatással épült, és papíron egy kutatóközpont.
  • A legtöbb meglepett emoji: Hadházy fotója arról, hogy vadkender nő a legendás, erdő nélküli lombkoronasétány tövében.
  • A legtöbb szomorú emoji: Gyurcsány gyászoló posztja Lang Györgyi halála után.
  • A legtöbb szívecske: Novák Katalin házassági évfordulós posztja.
  • A legtöbb nevető emoji: Orbán köszöntője Kis Grófo 30. születésnapján.

Végül jöjjön a virális posztok toplistája (vegyük észre, hogy mind egy szálig videók, úgy tűnik, mostanában ezt szereti nagyon a Facebook algoritmusa):

  1. Kósa Ádám EP-s videója arról, hogy az EU mennyire rossz – 50,9x szorzó
  2. Ujhelyi István Vágó Istvánt búcsúztató videója – 49,1x
  3. Újra Kósa Ádám, és a „megőrültek a németek” EP-s videó – 47,6x
  4. Brenner Koloman videóján Lukács László beszél arról, hogy „Így rejti el az Orbán-klán a közpénzt” (a magántőkealapok működését magyarázza el, és nem a Tankcsapda-énekes, hanem a Jobbik-képviselő) – 28,8
  5. Zsigmond Barna videója a csíksomlyói búcsún a Himnuszt éneklő tömegről (vagyis hát, szokás szerint, dehogy az övé, az Erdélyi Magyar Televízióé) – 27,2x

A hónap újonca címet mindenképpen Kósa Ádámnak kell adnunk, aki nem összekeverendő Kósa Lajossal, bár ő is fideszes. EP-képviselőként nagyjából azt a funkciót tölti be a közösségi médiában, hogy bemutatja, nincs is elszigetelődve a Fidesz az EU-s politikában. Vagyis EP-s felszólalások videóit posztolgatja magyar felirattal, természetesen kizárólag olyanokat, amikor valaki éppen a magyar kormányt dicséri. Hogy az ilyen típusú megerősítésre mennyire vevő a fideszes törzsközönség, azt jól mutatja, hogy a virális posztok toplistáján, vagy éppen a legtöbb megosztás versenyében rendszeresen be tud futni Hidvéghi Balázs vagy Orbán Balázs egy-egy pont ugyanilyen videóval – most pedig éppen Kósát kapta fel az algoritmus.

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak.)

A legtöbb megosztás

Hadházy a szokásos fölénnyel húzott be egy újabb hónapot a legértékesebb interakciók toplistáján, a fideszesek pedig a szokásos módon gyengén szerepeltek itt, Orbán például még a top10-ből is kiesett. Persze ami itt nem jön össze az üzenetek megosztásokon keresztüli, organikus terjedésével, azt bőven kompenzálják pénzzel. Ami egyébként hatékonyabb is bizonyos szempontból, hiszen a hirdetés tetszőlegesen célozható, míg a követők által megosztott posztok jórészt a saját véleménybuborékon belül maradnak.

Megosztások%
1.Hadházy Ákos84 50023%
2.Mesterházy Attila37 50014%
3.Szakács László30 10017%
4.Jakab Péter28 80015%
5.Szijjártó Péter23 4005%
6.Keresztes László Lóránt21 20015%
7.Dobrev Klára15 50013%
8.Kósa Ádám14 90021%
9.Ujhelyi István14 30011%
10.Jámbor András14 20023%

(A százalékos érték azt mutatja, hogy az adott politikus posztjain az interakciók mekkora hányadát teszik ki a megosztások. Ez nagyjából analóg azzal, hogy az illető követői mennyire hatékonyan terjesztik a mondanivalóját. Az átlag itt 7 százalék körül mozog, és 10 százalék fölött már elég jónak számít az arány.)

Instagram

Újabb papírforma-győzelem; Orbán az Instagramon akkor is fölényesen nyer, amikor Facebookon amúgy gyengélkedik. Novák Katalin viszont lassan bebetonozza magát a második helyre, azok után, hogy régebben jellemzően Varga Judittal küzdött a dobogóért.

InterakciókPosztok száma
1.Orbán Viktor208 00036
2.Novák Katalin104 00055
3.Szijjártó Péter75 00074
4.Karácsony Gergely53 00054
5.Hadházy Ákos37 00056
6.Varga Judit36 00044
7.Márki-Zay Péter20 00033
8.Szentkirályi Alexandra20 00024
9.Kubatov Gábor15 00031
10.Nagy István11 00089

Időközben a mocsár mélyén

A Megafon bő 30 milliós hirdetési számlája sem volt elég, hogy a nyers orosz propagandát utolérjék népszerűségben – de arra igen, hogy a szokásos Deák-Bohár duó mellett Trombitás Kristófot is sikerült felhúzni a toplistára. Ő egyébként egy fura nyelvújító propaganda-kísérlet alanya lehet a Megafonnál: az ember, aki több emojit használ, mint betűt (annál többet már csak a tiltás gombot, bárkinél, aki felemlegeti az állítólagos náci karlendítős fiatalkori fotóit).

Óriásit megy a Patrióta Európa Mozgalom, még a háború előtti időkben stabilan toplistavezető Vadhajtásokat is megelőzték; igaz, ebben azért benne van az is, hogy elkezdték újrahasznosítani, és sajátként feltölteni a pár hónapja bezárt Számok propagandaoldal régi tartalmait. Szép példa ez az élet örök körforgására, akár Elton John is belekomponálhatta volna a Circle of Life felvezető taktusaiba – bár, mivel az migránsnyelven van és a szerzőt tekintve amúgy is LMBTQ woke-ság, ez talán mégsem annyira jó ötlet.

InterakciókPosztok száma
1.Orosz hírek497 000510
2.Deák Dániel / Megafon373 000325
3.Bohár Dániel / Megafon271 000164
4.Patrióta Európa Mozgalom225 0001241
5.Vadhajtások204 0001187
6.Gond-olkodó189 0001013
7.Nyugati fény169 000876
8.Alapjogokért központ162 000118
9.Trombitás Kristóf / Megafon160 000393
10.PS TV145 000150

A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!