Orbán uraság nem bunkó, csak szintet lépett a streetfighter-píárban

A fideszes pártlegendárium szerint egyszer Orbán Viktor és stábja még ellenzékben utazott át éppen az országon, amikor kiderült, hogy nem fognak hazaérni valami fontos focimeccsre, így hirtelen ötlettől vezérelve becsöngettek egy házba, ahol Orbán a házigazdával azonnal összebratyizva, fesztelenül dumálgatva nézte végig a meccset. A sztorit még régen mesélte nekem egy akkori fideszes képviselő annak illusztrálására, hogy Orbán párton belül híres arról, milyen jól tud alkalmazkodni a másik félhez, ha kommunikációról van szó, és hogy bárkivel azonnal szót tud érteni.

De ugorjunk a jelenbe.

„Büszkék lehetünk a tudós asszonyra, aki egy kisújszállási asszonyság egyébként”

– mondta Orbán a napokban egy interjúban ami után szétszedte, illetve megpróbálta szétszedni őt az ellenzék és a közvélemény egy része, mondván: hogy beszélhet így egy miniszterelnök egy nemzetközi hírű tudósról, Karikó Katalinról, az egyik koronavírus-vakcina kifejlesztőjéről?

Kicsit messziről indítunk. Orbán elitellenes hozzáállása és kommunikációja régóta tart, bár eredetileg kicsit más irányból közelítette a mostanra felépített imázst. Miközben pályája elején Orbánt sokszor Oxfordban végzett jogászként emlegették, valójában soha nem szakadt el a gyökereitől. Például 1997-től évente születhettek róla a jobbnál jobb fotók, ahogy az aktuális csabai kolbászfesztiválon részt vesz, gyúr, tölt, kóstol, pálinkázik.

2006 táján aztán a bulvárban is elkezdték építeni az emberarcú politikust, ekkoriban viselt Habony Árpád tanácsára tweedzakót, kezdett látványosan focivébés hátizsákkal járni, majd a 2010-es választások előtti januárban videón vágott disznót:

A győztes választások után egy nappal pedig a Facebookjára felkerült egy fotósorozat arról, hogy ő is ember, aki a családjával van, bevásárol.

Ekkoriban a jelmondat a plebejus kormányzás volt, és ennek jegyében 2010-ben az első intézkedések között volt a pálinkafőzés adómentesítése, hosszú jogi csatát kirobbantva az EU-val. 2013-ban, lánya, Ráhel esküvője pedig előtt azt nyilatkozta Orbán, hogy a tanyasi bulin ragaszkodik egy cigánybandához, és hogy a szipogás meg a főzés az asszonyok dolga lesz.

Szintén ekkortól lehetett Orbánt fotózni időről időre valamelyik stadionban, ahogy épp valamelyik milliárdos, vagy afelé haladó baráti nagyvállalkozó mellett szotyizik – ahogy az egy átlagos emberhez illik.

Aztán 2015 tájától két olyan jelenség indult be párhuzamosan, amely hatással lehetett Orbán imidzsalakítására, a plebejuspiár még erősebb tolására: egyfelől Simicska kitúrása után szaporodni kezdtek a botrányok a NER-lovagok látványos és sokakat irritáló gazdagodását illetően, a NER belső köre pedig, közte Orbán családtagjaival, elkezdte felvállalni, milyen gazdag. Ezt pedig valahogy, legalább az emberek fejében ellensúlyozni kell.

Másrészt szerte a világon erősödni kezdett a populizmus, amely már túllépett az „közületek való vagyok” üzeneten, és egyenesen szembefordult az elittel (még ha ez sokszor hazugság is, mint az üzleti elitből érkező, kőgazdag New York-i üzletember Trump esetében). Chuck Norrisnak is elmondta a kormányfő:

I'm street fighter, basically, I'm not coming from the elite,

azaz „alapvetően utcai harcos vagyok, nem az elitből jövök”.

Orbán így az utóbbi években egyre nagyobbakat, néha paródiaszerűen erőseket megy az „átlagos fickó vagyok”-játékban. A szlovák kormányfőnek a házi kovászos uborkáját adta ajándékba, hátizsákkal és vonattal ment Bécsbe, a kancellárral tárgyalni, de előtte bedobott egy virslit papírtálcáról.

Felcsúton traktorra ült, otthon sonkát főzött kondérban, sörözött, középkori kovácsnak öltözött, focizott a Karmelitában egy videó kedvéért, és így tovább, ahogy azt az alábbi képek és videók tanúsítják.

Néha becsúszott egy kis kocsmai színvonalú sértegetés is a plebejusság és átlagemberség jegyében: a parlamentben buzizott-viccelődött lájtosan Vona Gábor kárára, majd idén libernyákozott is egyet. A pálinkát sem felejtette, sőt: két hónapja alapvető élelmiszernek nevezte az LMP-s Csárdi Antalnak, magyarázattal együtt:

„ön egy belvárosi képviselő, mi meg máshonnan jövünk”.

Így érkeztünk el a 2021 eleji, asszonyságozó interjújához.

Emlékezzünk a cikk elejére, a becsöngető-meccsnéző, a bárkinek a közegébe azonnal belehelyezkedni tudó Orbánra, és ezek után gondoljunk arra, hogy a kormányfő a közrádió Vasárnapi Újságjában a közrádió Vasárnapi Újságjának közönségéhez szólt. Ez az idős, konzervatív réteg aligha beszél nyelveket, idegen nekik a felgyorsult, globális világ, ők azzal az emberrel tudnak igazán azonosulni, akinek nem egyértelmű a Pfizer kiejtése.

Nekik játszott Orbán, aki úgy fogalmazott, hogy „mindenki ezt a nehezen kimondható szót használja, ez a Pfizer, azt hiszem, így kell mondani”, miközben nehezen hihető róla, hogy a pandémia közepén ne tudná, hogy kell mondani a vakcinát fejlesztő gyógyszergyár nevét.

És minden bizonnyal nekik beszélt az asszonyságozással is.

Ebben a közegben az asszonyság szó – ellentétben a modern városi nyelvezettel – nem sértő, lekezelő hangulatú, hanem hétköznapi és komfortosan saját közegen belüli.

Azért is vélhető, hogy nem akarta a hallgatóságot Karikó ellen hangolni, vagy őt lealacsonyítani, mert kétszer is mondta, hogy büszkék lehetünk rá, és – bár voltak ilyen vádak – az sem igaz, hogy ne hangzott volna el Karikó neve, hiszen a riporter és Orbán is kimondta, és a kormányfő kétszer is professzor asszonyként, egyszer pedig tudós asszonyként említette őt.

A miniszterelnök megszólalása nem azért volt figyelemfelkeltő, mert lealacsonyítani akarta volna a nőket, hanem mert egy semleges helyzetben, nem politikai témában is úgy használta a népies-plebejus nyelvezetet, hogy sejthette, a gendertémára érzékeny „elit” felháborodik majd, és támadási felületet ad ezzel maga ellen.

Az „elit” bosszantása már nem is kifejezett cél, tudatos tervezés eredménye, hanem a mindennapi politika természetes velejárója lett.