Orbán: Az én fölfogásom szerint a pálinka alapvető élelmiszernek minősül

2020. november 16. – 15:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csárdi Antal (LMP) azonnali kérdéssel fordult Orbán Viktorhoz „pálinkát vagy ételt az asztalra?' címmel. Ön szerint megfelel-e a társadalmi igazságosságnak és az emberek szükségleteinek az a döntés, hogy az alapvető élelmiszerek többsége 27%-os áfával rendelkeznek, míg a szállásfoglalások, vagy az éttermi fogyasztások 5%-kal, tette fel a kérdést a képviselő, majd hozzátette, hogy ráadásul az otthon főzött pálinka adómentességéért a falig elmentek Orbánék.

Orbán válaszában azt mondta, úgy tudja, a pálinka 27%-os áfával rendelkezik, de hozzátette

„bár az én fölfogásom szerint a pálinka alapvető élelmiszernek minősül”.

Ezután elsorolta, hogy a kormány a 27%-os szintről 5%-ra csökkentette a baromfi, az élő sertés, a tojás, a hal és tej áfáját, de a gazdasági tejlesítménytől is függ, mennyi terméknek lehet levinni, ráadásul a jövedelmeket a kormány nem szeretné nagyon megadóztatni, és egyszerre nem lehet alacsony a jövedelemadó és az áfa is minden terméknél.

Orbán szerint az éttermi szolgáltatások 5%-os áfája itt munkahelyek megtartásában segít, és nem luxus, amire Csárdi elmondta, hogy ez nem igazán a koronavírussal kapcsolatos döntés, hiszen évekkel korábban hozták meg ezt a döntést.

Majd még megjegyezte Orbán, hogy valószínűleg azért nem értenek egyet sok dologban – lásd pálinka –, mert

„ön egy belvárosi képviselő, mi meg máshonnan jövünk”

mondta Orbán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!