Tordai átnyújtotta Orbánnak a Párbeszéd összeállítását az alapjövedelemről

2020. november 16. – 15:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A párbeszédes Tordai Bence a kormány válságkezelése „gyáva és kaotikus”, és a térségben Magyarországon a legdurvább a gazdasági visszaesés.

Tordai szerint a kormány az ő javaslatukra hozott rendeletbe több javaslatot, most hozna egy újabbat: vezessék be az alapjövedelmet, idén télen sok embernek fog nehézséget okozni a megélhetés.

Orbán Viktor erre úgy reagált, „szeretjük, ha valaki végre jó kedvre derít minket” a mondandójával, de a tények azt mondják, hogy azt nem fogják végrehajtani, hogy ha 500 méteren belül nincs közel hozzájuk bolt, akkor a nyugdíjasok ingyen tömegközlekedhessenek. Orbán szerint az alapjövedelem azt jelenti, hogy azoktól vegyenek el pénzt, akik dolgoznak, és azoknak adják, akik nem dolgoznak, és ő ezt nem fogja támogatni.

Tordai szerint Orbán rosszul értelmezi az alapjövedelem fogalmát, de arra kéri őt, ebben a súlyos gazdasági válságban fontolja meg ezt mégis, majd átnyújtotta Orbánnak a Párbeszéd összeállítását az alapjövedelemről.

Orbán ezután azt mondta, ők mindenkinek megpróbálnak munkát adni, munkára ösztönözni az embereket, nem pedig pénzt adni akkor, ha nem csinálnak semmit, majd elismételte, amit a járvány első hullámában is többször hangoztatott: „nekünk nem segélyalapú-, hanem munka alapú társadalmunk van”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!