Dezső András a Partizánban elmondta, ő volt az újságíró, akire rászállt a titkosszolgálat

2021. október 25. – 22:45

Másolás

Vágólapra másolva

A 444 hírportál egyik emlékezetes cikke volt az a 2016-os írás, ami azt részletezte, miként próbált a magyar titkosszolgálat 2015-ben együttműködésre rávenni egy újságírót. Az újságíró kiléte azóta ismeretlen volt a nyilvánosságban – a mai napig. Az illető ugyanis a Partizánnak interjút adva most felfedte magát: Dezső Andrással történt a hajmeresztő eset – idézi fel korábbi cikkét a 444.

Egykori kollégánkhoz, Dezső Andráshoz egy téli napon léptek oda az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai azzal, hogy beszélni szeretnének vele a biztonságát érintő kérdésekről. Az újságíró szerint a kitiltási botrányról írt indexes cikkei miatt került az AH radarjára. Ez a botrány 2014-ben zajlott, amikor az Egyesült Államok kormányközeli tisztviselőket tiltott ki – az AH-t érdekelte volna, hogy Dezső milyen belsős forrásokból jutott a cikkekben leírt információkhoz. A titkosszolgálat emberei elmondták, az együttműködésért cserébe segítenek Dezsőnek, hogy elkerülje a nagyobb bajt. Az újságíró úgy fogalmaz az interjúban, hogy az AH munkatársai egy fedősztorit közöltek vele, amit lehetett nyomásgyakorlásként értelmezni.

Dezső András nem működött együtt az AH-val. A 444-cikk megjelenése után ellenzéki kezdeményezésre összeült a parlament nemzetbiztonsági bizottsága. Az esetről nem derültek ki részletek, és vizsgálatot sem indítottak annak ellenére, hogy a belügy egy közleményben gyakorlatilag elismerte, hogy valami történt.

Az interjú itt vagy a fenti lejátszóablakban megnézhető. Dezső András az Indexnél történtek után a HVG-hez igazolt, a napokban jelent meg harmadik könyve, az éppen a titkosszolgálatok és a kémek világát bemutató Fedősztori, erről itt írtunk bővebben. Dezső esetére pár hónapja a Pegasus-ügyről írt cikksorozatban a Direkt 36 újságírója, Panyi Szabolcs is hivatkozott a Telexen. Persze, még név nélkül:

„Bátorságának és leleményességének köszönhetően azonban nem csak az ellene kitervelt konkrét akció végződött kudarccal. Több, a nemzetbiztonsági világban jártas forrásom szerint egyértelműen emiatt van az is, hogy a magyar szolgálatok azóta már nem mernek hasonlóan brutális és szovjet eszközökhöz nyúlni – legalábbis újságírók esetében. Hálával vegyes bűntudatot érzek, amiért a barátom meghurcoltatása kellett hozzá, hogy én és más magyar újságírók az elmúlt években relatív biztonságban dolgozhassunk.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!