… Pikó András azt is közölte, hogy április 17-én lakógyűlést hívnak össze, hogy átbeszéljék, mit lehet tenni, és demonstrációt is szerveznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elé. … Hétfőn derült ki, hogy a magyar állam tíz ingatlant , köztük egy iskolaépületet és lakóházat venne át a Józsefvárosi Önkormányzattól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, az ingatlanok a jövő szeptemberben induló új tanárképzésnek adnának otthont. …
… A miniszter szerint az infláció folyamatos mérséklődésének köszönhetően tavaly szeptember óta ismét nőnek a reálbérek, ennek következtében megkezdődött a fogyasztói bizalom helyreállása, amely az óvatossági motívum fokozatos oldódása mellett azt eredményezi … A termékcsoporton belül a liszt ára 20,3, a tojásé 19,7, a száraztésztáé 13,1, a sajté 13,0, a tejé 11,0, a kenyéré 10,5 százalékkal csökkent. … A szolgáltatások ára 9,9 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 14,1, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,7, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a sport- és múzeumi belépők 8,7, az üdülési szolgáltatás 6,8 százalékkal drágább, az utazás … 1,9 százalékkal nőtt. … A szolgáltatások 1,8 százalékkal drágultak, ezen belül a tv-előfizetések 11,4, a telefon- és internetszolgáltatások 10,8, a lakásjavítás és -karbantartás 1,1, a járműjavítás és -karbantartás 0,9 százalékkal. …
… Amikor mások már kezdtek lemondani róla, akkor is mellette álltunk, a jobb időszakban remélhetőleg több követőnk lesz” – kommentálta a Telexnek tömören Milák három országos bajnoki címét (50, 100 gyors, 200 pillangó) a Honvéd elnöke, a korábbi olimpiai … Milák a 200 pillangó bajnoka lett szerda délután, a harmadik ötvenen egy kicsit kiengedett, de az utolsó hosszon jól úszva, 1:54,9-es idővel nyert, és a világranglista nyolcadik helyére futott be. … Csütörtökön és pénteken újabb aranyérmeket nyerhet, 100 pillangón is hatalmas favorit. Milák a felkészülését nem akkor kezdte el, amikor itthon a többiek, és amikor a riválisai. … A lemondott tavaly nyári világbajnokság után szeptemberben sem tért vissza a medencébe, ezért kihagyta a budapesti világkupát is októberben. A februári vb-től a világ legnagyobb klasszisai is egyaránt távol maradtak. … Az olimpiáig 106 nap van hátra, ha az utolsó időszakban, a befejező makrociklusban keményen készül, éremesélyes lehet Párizsban. 200 pillangón ő a címvédő, a francia Leon Marchand-nal nagy csatát vívhat. …
… Ennek ugyanis kétféle változata van: volt az első verzió, ami nagyjából 1700 oldalas volt. … Ezt 2021. december 14-re datálják, vagyis nem sokkal azután állították össze, hogy Schadl Györgyöt elkapták és Völnert Pált meggyanúsították. 2023 elején aztán több szerkesztőséghez, köztük a Telexhez is eljutott a nyomozati anyag egy későbbi, sokkal … Ez egy 11 ezer oldalas dokumentum, amit 2022. szeptember 9-re datáltak, vagyis a nyomozás egy jóval későbbi állapotát mutatja be sokkal részletesebben. …
… A Pécsi Törvényszék döntése szerint szabályosan járt el tavaly szeptemberben a szegedi közgyűlés, amikor megszüntette a szabadságvesztésre ítélt Szabó Bálint önkormányzati képviselő mandátumát – írja közleményében Szeged polgármesteri hivatala. … Szabó Bálint mandátumát tavaly szeptemberben vonta vissza egyhangúan a szegedi közgyűlés, miután a képviselő néhány hónappal korábban üldözőbe vette Orbán Viktor konvoját a Nagykőrösi úton. … A manőver közben 110 km/órával hajtott, közben a sávok között cikázott, és egy védett személyt szállító Mercedes megközelítve sípolt és integetett, miközben kihajolt az ablakon. … Később vádat is emeltek ellene, mivel az ügyészség szerint Szabó Bálint 2022. szeptember 21-én délután Budapesten autójával akadályozta egy rendőrségi konvoj tagjait a feladatuk ellátásában, miközben több közlekedési szabályt is súlyosan megsértett. … A politikus idén Orbán Viktor március 15-i beszédén is megjelent, ahol végül biztonsági őrök kísérték ki az eseményről. Később, Orbán beszéde alatt a Takarodót kezdte el fújni egy kürtön. …
… írt Karácsony Gergely Orbán Viktor miniszterelnöknek, miután tegnap kiderült , hogy tíz ingatlant, köztük egy iskolaépületet és lakóházat venne át a magyar állam a Józsefvárosi Önkormányzattól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, az ingatlanok a jövő szeptemberben … Az Ön kormánya el akar venni Józsefvárostól 10 ingatlant, és utcára akar tenni 200 családot – ezt tartalmazza az Ön szavait cáfoló javaslat. – szegezi a főpolgármester Orbán Viktornak a Facebook bejegyzésében. …
… Szeptember végén adják át az ország legnagyobb és legmodernebb börtönét a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Csengeren. … Ahogy arról korábban beszámoltunk , az 1500 férőhelyes börtönben olyan technológia lesz, amellyel a fogvatartottak útját teljes mértékben kontrollálni lehet, és a mesterséges intelligencia segítségével elemzik majd a viselkedésüket, arckifejezésüket. … Akkor az ország 29 büntetés-végrehajtási intézetében 18 270 személyt tartottak fogva, miközben a börtönök kapacitása csak 12 869 fő elhelyezésére volt elegendő, ami 142 százalékos helykihasználást jelent. …
… A rajongók bőven több mint tízévnyi könyörgése után, 2022 szeptemberében rántotta le a leplet hivatalosan is a Ubisoft arról, hogy végre megcsinálja a Japánban játszódó Assassin’s Creedet, és egy hónapja derült ki , hogy a játék állítólag teljesen új … Perry kapitány 1853-as behajózásától egészen a Tokugava sógunátus 1869-es bukásáig veszi végig az eseményeket, méghozzá kifejezetten érdekesen, szóval ha valaki A sógun után még több japán történelemre vágyik, az biztosan nem fog csalódni. … Ilyen a nem túl szofisztikált képességfa, a Simset megszégyenítő méretű ruhakollekció, amivel a karakterünket fel lehet öltöztetni, vagy éppen az egész tárgyrendszer, ahol azt várja el tőlem a játék, hogy eldöntsem, a kardom 10 százalékot adjon a támadásomhoz … Én viszont mindezek ellenére sem tudtam igazán haragudni rá: a 19. századi Japán nagyon hangulatos lett, a zenei körítés is el lett találva, a harcrendszer még így is bőven kiemelkedő, a sztori kifejezetten érdekes, és a karakterek is jól működnek, amikor …
… Tíz ingatlant, köztük egy iskolaépületet és lakóházat venne át a magyar állam a Józsefvárosi Önkormányzattól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, az ingatlanok a jövő szeptemberben induló új tanárképzésnek adnának otthont. … Az NKE tanárképzése 2025. szeptember 1-jén indul, az új tudományos műhely pedig már 2024. szeptember 1-jén megkezdi munkáját, míg a tanártovábbképzés új rendszerének kialakítása folyamatban van a Belügyminisztérium irányításával. … A docens szerint más tanárképző egyetemeken jelenleg 10 százalék a szakmai gyakorlat aránya. Ezért is van szükség arra, hogy megújuljon a tanárképzés rendszere, ehhez szeretnének mintát mutatni a Közszolgálati Egyetemen. …
… Márciusban ismét megdőlt a melegrekord, ez volt zsinórban a tizedik. 2024 harmadik hónapjában 1,68 fokkal volt melegebb, mint az iparosodás, azaz a fosszilis anyagok ipari mértékű égetése előtt. … Azonban a hőmérséklet szeptemberben jelentősen magasabb volt, mint a korábbi csúcs, pedig az El Niño akkor még csak felfutó szakaszban volt, így nem járulhatott volna hozzá a felmelegedéshez akkora mértékben. …