A semmiért tenne utcára 200 családot a kormány a VIII. kerületi polgármester szerint

2024. április 11. – 21:44

Másolás

Vágólapra másolva

„A kormánynak Józsefváros csak egy terepasztal, mi pedig legófigurák vagyunk rajta” – mondta Pikó András VIII. kerületi polgármester arról, hogy a hét elején kiderült, kisajátított józsefvárosi ingatlanokat adományozna a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek az állam. A polgármester Jámbor András parlamenti képviselővel közösen tartott, a Facebookra is feltöltött sajtótájékoztatóján azt mondta, aláírásgyűjtést indítanak, hogy megakadályozzák az ingatlanok állami kézbe kerülését.

Az online is elérhető petíció szerint 200 család lakhatása válik bizonytalanná a Semjén Zsolt és Csák János által közösen április 2-án beterjesztett salátatörvény miatt, ami alapján tíz józsefvárosi ingatlant sajátítana ki az állam. „Nincs üresen álló és beköltözhető 200 lakás. Sem Józsefvárosban, sem más önkormányzatoknál, sem a kormány birtokában, ahová október 31-ig végrehajtható lenne az érintettek áthelyezése” – olvasható a petícióban. Pikó András azt is közölte, hogy április 17-én lakógyűlést hívnak össze, hogy átbeszéljék, mit lehet tenni, és demonstrációt is szerveznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elé.

Hétfőn derült ki, hogy a magyar állam tíz ingatlant, köztük egy iskolaépületet és lakóházat venne át a Józsefvárosi Önkormányzattól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, az ingatlanok a jövő szeptemberben induló új tanárképzésnek adnának otthont.

A törvényjavaslat szerint Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata tulajdonában álló bizonyos ingatlanok köznevelési, valamint felsőoktatási céllal kerülnének az állam tulajdonába. A javaslat indoklása szerint azért, mert „növelni szükséges” az egyetem vagyonkezelésében álló ingatlanállományt annak érdekében, hogy az új képzéshez biztosítani tudják az ingatlanokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!